Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-792

792. országos ülés 1918 június 12-én, szerdán. 319 hogy a legszorosabb nekszusba hozzák ezen kérdést a kormányválsággal és a főispánnak esetleg a főispáni székben való maradásával s ehhez képest irányítják az ügy további intézését. Méltán felmerül a kérdés, hogy a háború negyedik esztendejében szabad-e ilyent csinálni és hogy mi ez tulajdonképen? Igazságkeresés folyik itt, vagy pedig csúnya emberhajsza? Megjegyzem, hogy mindezen tisztviselők, akik ily módon anyagi és erkölcsi kárt szenvednek, vagyontalan vagy legalább is szerény anyagi viszonyok között élő emberek, akiknek nincsenek hitbizományaik, hanem tisztviselői fizetésükre vannak utalva s abból kénytelenek éhezni Ha most már a mi specziális viszonyainkat még egy szempontból megvilágítjuk, azon sajnálatos eredményre jutunk, hogy a főispáni intézkedések a megyének épen azt a két járását sújtották, amelyben a tátrai fürdők fekszenek. Mert épen ez a két főszolgabíró volt talán a legellentétesebb politikai nézeten a főispánnal szemben. Ennek következtében is az egész ügynek országos jelentősége növekszik, mert hiszen a tátrai fürdők rengeteg idegenforgalmánál fogva specziális közigazgatási intézkedések szükségesek egyrészről, másrészről pedig kívánatos, hogy olyan emberek legyenek ma a helyükön, akik évek hosszú során át szerzett ottani tapasztalataikat az idegenforgalom és az ottani lakosság érdekében érvényesíteni képesek legyenek. (Igaz! TJgy van! jobb felől.) Hogy ez mennyire így van és mennyire szükséges, nyilvánvaló abból, hogy Szepes vármegye még tavaly indíttatva érezte magát rendelet kiadására, amelynek lényege az, hogy eltiltja idegenek részére a tátrai fürdők környékén az élelmiszerek vásárlását és elküldését. Ebben a kérdésben fordult az alispán a belügyministerhez. Bátor voltam ezt interpelláczióban szóvá tenni, anélkül hogy a szükséges intézkedés a kormány részéről megtörtént volna. Tehát ma is a vármegye az ily módon megnyomorított közigazgatásra van egyedül ráutalva, hogy ezeket a kérdéseket önmaga intézze és a visszaélésekkel szemben védekezzék. Ezeket hallva önként is feltámad az emberben a gondolat, hogy miért történik mind ez? Miért kellett a megyei közigazgatást tönkre tenni, miért kellett megyénket országosan nevetségessé tenni? Farkas Pál: Hogy Ujfalussy alispán legyen. Kéler Tibor: Kétségtelen, hogy közigazgatásunk három évig jó volt, a háború háromévi tapasztalata bizonyította, hogy tisztviselőink közül mindenki a helyét derekasan betölti és a megyei közigazgatás példásan működött. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a rejtett intenczió gyökerére is rá tudok mutatni, mert az kétségtelen, hogy a hivatalos indokolások ürügyek voltak, de a megyei főispán mégis őszinteségi rohamában vagy naivságában intézkedéseinek valódi okát majdnem kifejezetten megmondotta, vagy legalább is oly közelfekvően sejtette, (Halljuk! Halljuk!) hogy ezt máskép magyarázni nem lehet. Megtette ezt először is, amikor a 48-as alkotmánypárt, azt hiszem, három hónap előtt megalakult. Ez alkalommal nagy népgyűlést tartottak a főispán elnöklete alatt, a főispán tartotta a megnyitó beszédet és kijelentette, hogy »az én 8 hónapos főispáni működésemnek legszebb gyümölcsét és eredményét abban látom, hogy mily nagyszámú hívet tudtam e pártnak szerezni«. (Mozgás.) Farkas Pál: Ez a háborús közigazgatás. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Ábrahám ,Dezsö: Mi vagyunk az ellenzék vagy önök? Állapodjunk meg. B. Ghíllány Imre: Mindketten. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Kéler Tibor: Ebből a kijelentésből nyilvánvaló, hogy a hívek szerzését tartotta legfőbb feladatának, minden egyéb, a közigazgatás jósága, a közérdek ennek alá volt rendelve. Másik nyilatkozata a főispánnak az, mely a budapesti sajtót is megjárta és amely szerint, szó szerint leszek bátor felolvasni, elmondta, hogy mint főispánnak kötelessége, hogy igyekezzék arra, hogy a vármegyében lehetőleg csak kormánypárti képviselőt válaszszanak meg. (Mozgás.) Gr. Batthyány Tivadar: Negyven éves iskola. Farkas Pál: Hogyan választották meg akkor a képviselő urat? Kéler Tibor: Látjuk, hogy ez a főczél, ennek alárendelt mindent és aki nem áll e czél szolgálatában és ennek a programúinak meg nem hódol, azt igyekszik elkeseríteni, lehetetlenné tenni. Érdemes tisztviselőket nyugdíjba kerget, hogy alkalmat találjon a most rendelkezésére álló rendkívüli hatalommal oly emberekkel betölteni az állásokat, akik ennek az intencziónak kész eszközei lesznek. (Mozgás.) Szomorú dolog, hogy ez Szepes vármegyében történt, ahol a közigazgatás páratlanul jó volt, (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) ahol a tisztviselők majdnem kivétel nélkül e'sőrangu erők, ahol értelmes, józan, szorgalmas nép lakik, (Igaz! TJgy van ! jobbfelöl.) amely a komoly munkának él, a politikai hecczektől mindig távol áll és ennek következtében nem érdemelte meg, hogy abban a kétes dicsőségben részesítsék, hogy a budapesti lapoknak majdnem minden számában szó van szepesvármegyei közigazgatási botrányokról, ugy hogy a botránykrónika kénytelen lesz a szepesvármegyei eseményeknek állandó rovatot nyitni. A főispánnak köszönhetjük ezt a dicsőséget, amely kompromittálja a vármegyét, diszkreditálja a vármegyei tisztviselői kart és az egész közigazgatást ós nem a legszebb fényt veti az egész főispáni karra, sőt bizonyos mértékben a belügyi kormányzatra sem. (Ügy van! jobbfelöl.) Mindezekre való tekintettel bátor vagyok