Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-785

785. országos ülés 1918 május 15-én, szerdán. 175 lévő hadiadójavaslat beterjesztését, mint amily egységes határozottsággal követelte annak idején, körülbelül két évvel ezelőtt, a hadinyereségadó és a hadi jövedelemadó behozatalát. Akkor mindenki az illegitim háborús hasznok miatt panaszkodott és mindenki azt kívánta, hogy a pénzügyminister ur minél szigorúbb intézkedéseket proponáljon s léptessen életbe, amelyekkel a hadi nyereségek egy részét el lehet venni, szinte el lehet konfiskálni. A.körülmények azóta nem igen változtak. Most is az a közgazdasági helyzet, hogy sokan nagyon szépen keresnek a háború alatt legitim és illegitim utón is és bizony nagy néposztályok nagyon nehezen tudják a háborús nyomorúságot elviselni. Ezért én nem értem azt a közönyt, amelylyel ezen hadiadójavaslattal szemben találkozunk és azt hiszem, hogy igy sikerült az érdekelt köröknek erős kritikát kifejteni a szőnyegen levő javaslattal szemben s tényleg bizonyos eredményeket is elérni. Ezt azért tartottam szükségesnek felemlíteni, mert annak idején én is azokhoz csatlakoztam, akik a legnagyobb örömmel üdvözölték a Teleszkyféle hadiadójavaslatokat szocziális szempontból is. S én igy szükségesnek tartom a jelenlegi javaslatra vonatkozólag is kiemelni azt, hogy nemcsak mint fiskális szükségességet, hanem mint szocziális jellegű törvényjavaslatot is a legnagyobb készséggel meg kell szavazni.. Barta Ödön igen tisztelt előadó ur azt mondta, hogy nem nagyon népszerű ezen javaslatot itt előterjeszteni és indokolni. Én ezt nem tartom s azt mondom, hogy : ez a javaslat, amely ugyanazon szellemben készíttetett el, mint a Teleszky-féle hadiadó javaslat, igazán demokratikus és nem népszerűtlen. De persze a javaslat szövegének tanulmányozása nem tartozik a legnagyobb élvezetek közé. Sajnos, nemcsak tegnap óta vagyok kénytelen adóügyekkel foglalkozni, de sokszor nem tudtam az egyes paragrafusokat sem első, sem második olvasásra megérteni, mert borzasztó sok bennük a hivatkozás. Jövedelmi adótörvényünk és novellánk már öt lesz és az egyik hivatkozik a másikra, ugy, hogy összefüggő egészszel nem állunk szemben. Félreértésekre ad okot a szövegezésnél az is, hogy nincs megfelelő, kielégitő, minden pontra kiterjedő indokolás. Ez elég terjedelmes javaslat, utóvégre 172 milliós adótöbbletet kivan biztositani és csak 12 oldalas indokolás van hozzáfűzve egy 15 oldalas szöveghez, ami igazán elég szerény. Az indokolásról beszélve, kötelességemnek tartom az indokolásnak egy-két megjegyzésére kitérni. (Halljuk! Halljuk /) Mint vörös fonál húzódik végig az indokoláson az, hogy fogyatékos az adminisztráczió és ennélfogva nem lehetett a tízezer koronás jövedelmi adóskálán alább menni, hogy a pénzügyi közigazgatás túlterheltsége szabta meg a bevételek fokozásában a határt. Ezt megduplázza a pénzügyi bizottság, amikor jelentésében azt mondja, hogy e javaslat megszavazása után legfőbb feladata lesz a pénzügyministernek az adótehernek a legalsóbb néposztályokra való kiterjesztésére vonatkozólag propozicziókat tenni. Ebben, azt hiszem, az van mondva, ugy néz ki, mintha szégyelné a törvényjavaslat indokolása azt, hogy ez egjr szocziális törvényjavaslat, amely inkább a gazdsgokat érinti. Nem tartom tehát helyesnek, hogy ily módon emeltetik ki az, hogy a pénzügyi közigazgatás bajai tették lehetetlenné azt, hogy az 1909-iki adóreform a teljes vonalon életbeléptettessék. Hiszen utóvégre szegénységi bizonyítványt állit Id magának az, aki azt mondja, hogy a pénzügyi közigazgatás nehézségein és zűrzavarain ma sem lehet segiteni. Az egész keleti fronton hála Istennek megszűnt a háború, mégis csak sok katona szabadult föl, régen kipróbált erők fölmentésével, uj erők alkalmazásával, azt hiszem a pénzügyministernek alkalma lesz a pénzügyi közigazgatásnál fri&«s munkaerőket alkalmazni, tapasztalt munkaerőket beállitani, ugy, hogy ez elsőrendű állami feladat számára felmentések utján nézetem szerint okvetlenül lehetséges a legközelebbi időkben kiváló pénzügyi tisztviselőket rendelkezésre bocsátani. A ministeri indokolás azt mondja egy helyen, hogy a pénz értékének javítása a törvényjavaslat czélja és ezt a pénzügyi bizottság jelentése azzal fejezi Id, hogy a papírpénz inflácziója elleni küzdelem lesz az ujabb adók behozatalának egyik legfőbb czélja. Ezt természetesen helyesnek tartom. Hiszen kétségtelen, hogy államháztartásunk rendbehozatala valutánk rendbehozatalának első és fő feltétele. De midőn a háború első két évében tapasztaltuk azt, hogy a pénz értéke folytonosén csökken, hogy a külföldön is valutánk megromlott, közgazdászaink mindenkor azt hangoztatták, hogy ez nem jelenti azt, hogy a bizalom csökkent vclna meg, ez nem jelenti azt, hogy iúlnagy volna a bankjegyforgalom, hanem csak azt jelenti, illetőleg annak a következménye, hogy nincs kivitelünk és a behozatalra igenis rászorulunk. Szerény nézetem szerint közgazdászaink ez akkori kommentárja ép oly egyoldalú, mint a ministeri indokolásnak és a pénzügyi bizottságjelentésének mostani beállítása. Nem lehet azt mondani, hogy egyedül az államháztartás rendjének helyreállítása a pénz értékét is helyre fogja állítani, de nem lehet azt sem állítani, hogy egycdül a külkereskedelmi forgalomban a háború előtti állapotnak a létrehozása volna erre képes. Egy adójavaslattal szemben képviselői kötelességemnek tartom arra rámutatni, hogy minden uj adótehernél a nemzeti termelőképességnek a fentartása egy oly elv, amelyet sohasem szabad szem elől téveszteni, mert hiába hoznak be uj adókat, hogyha egyúttal a termelés és a kivitel nem védetik meg, akkor a pénz értékének javítását lehetetlen keresztülvinni. (Ugy van! a jobboldalon.) A Teleszky-féle 1916-iki hadiadók életbelépte óta alig telt el egy év és igy nagyon természetes, hogy a jelenlegi törvényjavaslatban ennek az évnek tapasztalatai még teljes mértékben nem vol-