Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-783

783. országos ülés 1918 május iS-án, hétfőn. 141 adó behozásával tartották lehetőnek. Bámulatos, hogy a háború kezdetén, különösen annak második és harmadik évében, amikor látható volt, hogy ez a háború világszerte oly nagy dimenziójú pénzügyi hatásokkal fog járni, amelyek normális eszközökkel rendbehozhatók nem lesznek, igen általános volt, különösen Németországban és részben Ausztriában is, az a felfogás, hogy egy egyszeri nagy vagyoni adó behozatalával kell majd az ügyeket rendezni és ezzel szemben azt a sajátságos jelenséget látjuk, hogy most az utóbbi időben, különösen Németországban, mindinkább és inkább eltávolodnak ettől az eszmétől. Őszintén megvallva az összes érvek, amelyeket a német igen gazdag irodalomban e tekintetben az egyszeri vagyonadó ellen olvastam, nem győztek meg ennek az intézkedésnek helytelen voltáról. Egyetlen egy érv van, amelynek komolyságát elismerem és ez a kivetésben, az abban rejlő nehézségre vonatkozik, hogy egy egyszeri nagy vagyoni adó helytelen kivetéséből eredő diszparitások természetesen nem javíthatók, nem pótolhatók, nem üthetők helyre. Egy évenkint fizetendő és turnusokban kivetendő adóra nézve, legalább in teória, megvan a remény, hogy a kivetésbe becsúszott hibák az idők folyamán pótolhatók, javíthatók, tehát a kivetés helytelenségéből eredő igazságtalanságok esetleg valamivel kisebbek az évenként fizetendő vagyoni adónál, mint az egyszerre fizetendő nagy vagyonadónál. Ez az egyetlen egy érv, amelynek jogosságát bizonyos fokig elismerem. Minden más érv, — nem akarom a t. házat ezzel hosszabban untatni, lesz erre alkalom máskor — nézetem szerint nem ok arra, hogy ne erre az alapra álljunk. Felteszem és elismerem, hogy más államokban ez talán másképen oldható meg, mint nálunk, ahol daczára a hadikölcsöneink minden várakozást felülmúló fényes eredményeinek, még mindig ily horrens mérvű függő adóssággal dolgozunk, amelyek pénzünk értékét rontják és nyomják s ezáltal, amint az elébb kifejeztem, sokkal súlyosabb és sokkal igazságtalanabb adóterhet jelentenek, mint bármely más súlyos adó. Csak az a különbség, hogy ha adókivetés utján csakugyan igazságtalanság történik, ez eklatánsabban, jobban látszik, pl. ha X jár jobban ós Y rosszabbul; itt ellenben a dolog elmosódik és nem lehet rámutatni, hogy egy ilyen intézkedésnek ki veszi előnyét, ki viseli hátrányát. Sokkal igazságtalanabb megterhelést jelent tehát ez oly közgazdaságban, amely, ismétlem, a hadikölcsönök igen fényes eredménye daczára ily nagy függő adóságokkal küzködik. S itt nem tudom elképzelni a háború pénzügyi következményeinek likvidálását máskép, mint hogy igenis egy nagy vagyoni adó behozatalával egyrészt az államnak folyó kiadásait lehetőleg csökkentsük és a különben évi adókkal fedezendő nagy terhek egy részétől szabaduljunk, másrészt ezzel kapcsolatban, ezzel egyidejűleg megteremtsük az alapját ós lehetőségét annak, hogy pénzünk értéke ismét megfelelő nívón konszolidáltassék és stabilizáltassék s ezáltal gazdasági életünkben ismét egy helyes, egészséges vérczirknláczió álljon be. (Helyeslés.) így áll a dolog és meggyőződésem, hogy ha nem ezt az utat választjuk, akkor az a nagy likvidáczió, amelynek mindenkép be kell következnie, csak katasztrofális utón fog beállni. Mert hiszen tulajdonképen mielőtt állunk mi? Nem állunk egyéb előtt, mint ami előtt áll az a részvénytársaság, amely a részvénytőkéjének x perczentjét elvesztette és amely, hogyha az igazgatóság nem akar a kereskedelmi törvénynyel összeütközésbe jutni, kénytelen részvénytőkéjét bizonyos perczent erejéig lebélyegezni. Sem gazdagabb, sem szegényebb nem lett a részvénytársaság ezzel, mert hiszen a társaság már elvesztette a vagyont, csak nem szerepeltet könyveiben oly tételt, amely tétel már nem ekszisztál. Ez előtt a helyzet előtt állunk mi és épen azért nem osztozom t. barátom Hegedüs Lóránt álláspontjában, amelyet tegnap a pártértekezleten emiitett. Azt mondja ő, hogy ily egyszeri vagyoni adó csak akkor hozható be, hogyha a többi államok is behozzák, mert különben a mi vagyoni helyzetünk más lesz, mint az övék ós a vagyon mindig csak relativitás levén, akkor mi szegényebbek leszünk, mert relatíve szegényebbek leszünk. Semmivel sem leszünk szegényebbek, csak már szegényebbek lettünk — sajnos — a háború következtében. Ezt le kell írni, le keli likvidálni, ugy, hogy nézetem szerint igenis a likvidálásnak e módját kell választanunk akkor is, ha mások nem elég okosak, avagy erélyesek, hogy ezt válaszszák. (Helyeslés.) Igenis kívánatosnak tartok egy dolgot, azt, hogy miután annyira összenőtt közgazdasági életünk Ausztriáéval ós miután annyira érdekünk pénzünknek egységessége folytán, hogy Ausztria is rendezze a maga pénzének értékét, — mert hiszen, ha nem rendezi, akkor itt már igazán áll, hogy mi hiába rendezzük (Igaz! Ugy van!) igenis nézetem szerint, ha egyszer a magyar állam és a magyar törvényhozás erre az álláspontra áll, hogy ugyanis a kérdés ezen az alapon rendezendő, akkor mindent el kell követni, hogy Ausztria is ez alapon rendezze, lehetőleg egyöntetűen velünk, ezt a kérdést. És hogyha ez, amit nem hiszek, sőt, amit kizártnak tartok, be nem következnék vagy lehetetlennek bizonyulna, akkor igenis, nézetem szerint is, felmerül az a kérdés, vájjon az Ausztria és közöttünk fennálló közgazdasági viszony tekintetében nem kell-e radikális utat választanunk. (Ugy van! Elénh helyeslés.) De ismétlem, kizártnak tartom, hogy ez az eset bekövetkezzék. De épen azért, mert ez oly kérdés, amely