Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-782

114 782. országos ülés 1918 tábor közül a legközelebb esőbe ment el, a másik kettőben nem járt. Adataim szerint a legénységből naponta lmszan-harminczan vesznek el olyanok, akik éhen vagy szomjan halnak és a tisztek közül is igen sokan, heten, nyolczan naponta. Az ott maradt tisztek egész 1918 januárjáig havi 50 rubel dijat kaptak, de azóta semmi pénzt sem kapnak és vagy munkával keresik meg kenyerüket, ha tudják, vagy — miután munkaalkalom sem igen kínálkozik — lopásra és betörésre kell vetemedniök, hogy éhen ne pusztuljanak. Emellett nemcsak az éhség, hanem a teljes viztelenség miatt a szomjúság is gyötri ennek a tartománynak lakosait és a mi szegény ott lévő katonáinkat. Mikor legutóbb februárban három tisztünk onnan hazaszökött, olyanok voltak az állapotok, hogy csak a leesett hó mentette meg az embereket a szomjan hálástól. Hosszú ideig száraz hidegek, fagyok voltak, semmi viz nem volt s ha hó nem esik és meg nem menti őket, szomjan veszhettek volna. A kenyérmagvaknak olyan hihe' étlen áruk van, hogy a kormány bármennyi pénzt is küld oda, azzal alig segit. Egy kiló búzáért — mert lisztnek hire sincs — vagy egy kiló kölesért 40—50 rubelt kell fizetni. Amint már emiitettem, a külügyminister ur közbenjárására a dán konzul többizben elment Turkesztánba, azonban csak a legközelebbi fogolytábort látogatta meg, csak a Zolotája-pordai táborban volt, a másik kettőben nem, mert olyan viszonyokat tapasztalt, hogy maga sem kívánkozott tovább menni. Azonban, fájdalom, e konzul ellen is súlyos panaszok merültek fel. Nagyon kevés jóakarattal kezelte az ügyeket és ha panaszra mentek hozzá és könyörögtek neki, hogy jöjjön, nézze meg a fogolytáborok rettenetes elhelyezését, a legénység és tisztek siralmas állapotát, ha mondták, hogy nincs orvos, nincs gyógyszer, nincs fedél, mely alatt meghúzódhatnának, mert hiszen azt voltak kénytelenek feltüzelni: az volt a válasz, hogy ő nem tehet róla. Igaz, hogy bár kis összegekben pénzt osztogatott, adott 40—50 rubelt egyeseknek, de ez ott csak egy pár napi éhezés megszüntetésére elegendő. A turkesztáni kormányzóság szomszédságában van az orenburgi kormányzóság, ahol már jobb viszonyok uralkodnak; és miután Turkesztánban három fogolytábor van, ahol még most is 2—3 ezer katonánk talál elhelyezést, a sürgős teendő az volna, — és erre kérem a mínisterelnök urat — hogy a külügyminister ur necsak hivatalosan, hanem minden lehető utón és módon lépéseket tegyen aziránt, hogy a turkesztáni fogolytáborokból és általában Turkesztánból — mert hiszen ott szétszökdöstek az emberek —• az összes magyar és osztrák katonákat mielőbb szállítsák el Orenburgba, ha pedig ez lehetetlen, akkor ezeket a hadifoglyainkat hozzák haza legelőször. május ll-én, szombaton. Nemcsak az élelem, hanem a ruházat dolgában is rettenetes ínségben vannak. Nincs már semmijük, sem czipőjük, sem egy darab fehérnemüjök. Mezítláb, úgyszólván minden nélkül vándorolnak egyik helyről a másikra és most, amikor majd a nagy melegek be fognak állani, bizonyára olyan pusztításokat fog közöttük véghezvinni mindenféle epidémia, hogy — vajha rossz jós lennék — azt hiszem, nagyon kevés Turkesztánban volt vérünk fog Magyarországra hazakerülni. Különösen a malária pusztit közöttük. Mikor az én informátoraim hazaérkeztek, — február 15-től 27-ig jöttek — ugy mondották, hogy a legénység és a tiszti létszám 90%-a maláriás beteg. Tisztelt ház! Nem szívesen riasztom meg az ország aggódó polgárságát ezekkel a súlyos és szomorú adatokkal, de kénytelen voltam itt elmondani azért, hogy a sürgős veszélyt megmutatva, mindent kövessünk el arra, hogy a hadügyminister ur és a külügyminister ur egyformán tegyenek lépéseket részben a német hadvezetőségnél, az Oroszországban levő katonaság utján, részben pedig a dán követség utján és egyéb módokon, hogy Turkesztán tartományból, akit lehet, kihozzanak és ezzel a kihozassál megmentsenek. Röviden vagyok bátor interpellácziómat előadni (olvassa): 1. Van-e tudomása a mínisterelnök urnak arról, hogy a volt orosz birodalom Turkesztán nevű tartományában ottrekedt osztrák-magyar katonáink és honvédeink, a tartományban a múlt esztendő alatt bekövetkezett termésnélküliség miatt kétszeresen Ínségben vannak, illetve, hogy igen sok azoknak a magyar polgároknak a száma, akik ott táplálék hiányában éhen haltak ? 2. Hajlandó-e a mínisterelnök ur mindent megelőzően sürgősen tárgyalást folytatni a külügyminister úrral, hogy amennyire lehet, hivatalos diplomácziai utón is, de azonkívül az orosz területeken levő szövetséges, vagy osztrák-magyar hadseregfőparancsnokság utján, még külön minden lehető magánut felhasználásával is a katasztrofális bajok orvosoltassanak! Nevezetesen, hogy ott járt volt foglyok küldessenek ki, részben segítséget vinni, részben azt kieszközölni, hogy elsősorban Turkesztánból szállítsák el az osztrákmagyar és honvéd katonákat, vagy legalább onnan a szomszédos tartományokba ereszszék azokat ? 3. Kérem a mínisterelnök urat, hogy a tett intézkedésekről és a beérkező jelentésekről a házat azonnal informálja. Elnök: A mínisterelnök ur kivan nyilatkozni. Wekerle Sándor tninisíerelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) A turkesztáni álla]3otokról külön tudomásom nincs. Annyi tudomásom van, hogy az orosz birodalom némely