Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-759
34 759, országos ülés 1917 deczember ll-én, kedden. pontból önként folyik egyrészt az, hogy nem elég a vámkérdéseknek szabályozása, hanem megfelelő állategészségügyi intézkedésekkel biztosítani kell azt is, hogy a jövőben legfontosabb mezőgazdasági terményünk, állati termékeink és az állatok kivitele állategészségügyi rendszabályokkal ne veszélyeztessék. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy azon a nagyobb területen egy a mai minimális gabona- és állätvámoknak megfelelő vámvédelemben részesüljenek mezőgazdasági termékeink, mert ha ez nem következik be, akkor mezőgazdaságunknak ezen rendezésből nem haszna, hanem kára lesz. Végre hangsulyozandónak tartom, hogy minél szorosabb lesz az a viszony, amelyet létesítünk, annál szükségesebb az, hogy bizonyos megállapodások létesüljenek valutáris téren is, (Helyeslés a jobboldalon.) mert teljesen lehetetlen egy messzemenő, kevés vámvédelemben részesülő közgazdasági együttműködés akkor, ha bizonyos paritásos viszony és állapot valutáris téren is meg nem valósul. (Helyeslés -a jobboldalon.) Ennek egyik alapfeltétele pénzügyi konszolidácziónk, ami természetesen a magunk energiájától fog a legnagyobb mértékben függeni, de amelynek egyik lényeges alapfeltétele viszont az, hogy a német birodalomban lévő tartozásaink rendeztessenek. Épen ezért ezt is egy olyan szubsztrátumnak tartom, amelyet a tárgyalások során feltétlenül tisztáznunk kell. Végére jutottam máris hosszura nyúlt felszólalásomnak. Bocsánatot kérek, hogy a t. ház figyelmét ily hosszasan vettem igénybe, de szükségesnek tartottam rámutatni azon nagy veszélyekre, amelyeket a t. kormány az általam előbb emiitett okokból idézett elő és jelezni azon módokat, melyek mellett azok ma még, legalább is némileg, elkerülhetők Ismételten azt a kérelmet intézem a t. kormányhoz, szivlelje meg ezen módokat. A pártnak módjában lenne akár határozati javaslat benyújtása által ezen módoknak a kormány részéről való megszivlelését hatályosabban kivarrni, akár pedig aggályainak kifejezést adni azzal, hogy a törvényjavaslatot nem szavazza meg. Az első módhoz nyúlni nem akarunk, mert meggyőződésünk az, hogy nem annyira az a kérdés, hogy határozati javaslat alakjában terjesztjük-e elő ezeket az ekszpedienseket vagy sem, döntő a tekintetben, hogy a kormány az általunk jelzett útra lépjen, hanem döntő az, hogy sikerült-e a t. kormányt meggyőzni arról, hogy veszedelmes utón halad és hogy ezt a veszedelmes utat ezen a módon lehet kikerülni. Nevezetesen, hogy sikerült-e meggyőznöm azt a pártot, amely ma a kormányt támogatja — és amely azzal a bizonyos fentartással él, amely megneheziti az Ausztria és mi közöttünk való kiegyezésnek törvényerőre emelkedését — arról, hogy azt a czélt, amelyet biztosítani akar : az önálló vámterületet, úgysem éri el ezen az utón és hogy hajlandóvá kell lennie ezt a fentartást elejteni és hozzájárulni ahhoz, hogy ez a kiegyezés mielőbb törvényerőre emelkedjék. Ettől, nem pedig egy határozati javaslat benyajtásától függ, hogy sikert érünk-e el, vagy sem. A másik útra, a törvényjavaslat meg nem szavazásának útjára nem akarunk térni, nemcsak azért, mert amikor a kisebbségi kormány vette át az ügyek vezetését, jeleztük, hogy a kormányzás eszközeit a kormány rendelkezésére fogjuk bocsátani, hanem azért, mert ennek a törvényjavaslatnak a mai pillanatban való elvetése olyan válságot idézhetne elő, amelyet sem belpolitikai viszonyok, sem — sőt még kevésbbé — a külpolitikai viszonyok szempontjából megengedhetőnek~nem tartunk. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És ennélfogva bármilyen nehezünkre is esik, és bármilyen indokoltnak is tartjuk ezeket az aggályokat, (TJgy van ! jobbfelől.) — mert hiszen a múlt megmutatta, hogy teljesen hasonló körülmények között ugyanazok a férfiak milyen kellemetlen helyzetbe kerültek, tehát itt nem képzelt, hanem a történelem által valóknak beigazolt veszedelmekről van szó — mondom ennek daczára, annak az aggodalmunknak hangsúlyozása mellett, hogy a kormány ezen ut választásával igen nagy felelősséget vállalt magára, amelyben mi a törvényjavaslatnak az emiitettem indokokból való megszavazása daczára nem osztozkodunk és annak a kérésemnek ismétlése mellett, hogy szavaimat a t.. kormány megszívlelni és mielőbb olyan végleges állapotokat teremteni méltóztassék, amelyek a bekövetkező béketárgyalásokon közgazdasági érdekeinknek kielégítését és teljes megvédését lehetővé fogják tenni, a törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni ! (Halljuk ! Halljuk !) Wekerie Sándor ministerelnök: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Talán természetesnek méltóztatik találni, ha akkor, midőn oly vádakkal illettek, amelyek azt hiszem, az igazságnak nem felelnek meg, (TJgy van! balfelól.) a t. előttem szólott képviselő ur beszédjének elhangzása után azonnal szót emelek. (Helyeslés a baloldalon. Halljuk ! Halljuk !) Ö engem azzal vádol, hogy nyitott szemmel veszedelembe viszem az országot, hogy hibát követtem el, midőn hozzájárultam a szerződéshez, amely Ausztriában köttetett, sőt, hogy veszedelmes utón haladok. Én, t. ház, akkor, midőn ezt a helyet elfoglaltam, feltettem magamban, hogy elődeimnek birálatável nem fogok foglalkozni, hanem a saját utamon haladok, saját tetteimből kívánok megélni, de bocsássanak meg, ha talán bizonyos tekintetben most mégis kénytelen vagyok az előzményekre kitérni, azért, hogy a való igazságot konstatáljam. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk! balfelól.) T. ház ! A képviselő ur abból indult ki, hogy ime a béke megkötésének küszöbén állunk, milyen óriási veszedelem származik abból, hogy az Ausztriával kötött kiegyezést nem perfektuáltuk, hogy