Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-773

400 Wá. országos ülés 1918 Ilyen gazdálkodás mellett voltak tekintély­nek örvendő gazdák, — magam is nem egyet ismertem — akik azt mondották, hogy az igás ökörnek abrak nem dukál. Abban az időben ez ment ugy, ahogy. Ma azonban az igás ökörtől nagyobb munkateljesítményt követelünk, mint követeltek akkor; ma nem szántunk négyes, hanem kettős ökörfogattal és ha az igás ökör nem kap abrakot, a rá rótt munkát nem fogja tudni elvégezni, annál kevésbbé, mert a széna- és szalma-rekvirálás olyan alaposan hajtották végre, egyes vármegyéket annyira kipusztítottak, hogy az igás ökröt leginkább csak őszi szalmával lehet tartani. Nagyon kérném a földmivelésügyi minister urat, illetőleg az összkormányt, hogy ezt a rendeletet változtassa meg, mert különben kiteszszük magunkat annak, hogy a tavaszi munkák nem lesznek elvégezhetők, amiből az egész országra nagy kár háramolhatik. T. ház ! Még néhány szóval a szeszter-melő gazdák sérelmes helyzetével kell foglalkoznom. A kormány a szesz határárát 600 koronáról egy­szerre 2000 koronára emelte fel, ne méltóztassék azonban azt hinni, hogy ebből a termelőnek va­lami sok jut, mert mig 600 korona volt a szesz ára, abból a termelő kapott 195 koronát, most pedig amióta 2000 koronára emelték a határárat, kap a termelő gazda ebből 315 koronát, csak 10 K jut a kereskedőnek, a többit kapja az állam mint szesz­adót, szeszadó pótlékot és kincstári részesedést, ugy hogy a gazdák szerfelett hátrányos helyzet­ben vannak és nagy károkat szenvednek azáltal, hogy azt a szeszt, amely voltaképen a kincstáré, mert hiszen le van foglalva, el van rekvirálva, az egész szesz, minden ellenszolgáltatás nélkül köte­lesek hosszú hónapokon keresztül raktározni és viselni az összes raktári apadásokból eredő vesz­teségeket, ami alatt az értendő, hogy ha a szesz­ből a megengedett százaléknál nagyobb mennyi­ségű elpárolog, a szesz után az illető gazdának az egész szeszadót le kell fizetnie. Ezenkívül még nagyobb baj származik abból, hogy ma, amikor a vasúton való szállítás rend­kívül bizonytalanná vált : az ember nem tudja, hogy ha bármiféle anyagot ad fel a vasúton, az meg fog-e érkezni és semrniesetre sem biztos abban, hogy teljes egészében fog-e megérkezni és a szesz­termelő gazdák, akik pénzügyőri segédlet mellett szállítják ki a szeszt a szeszraktárból, amint be­tették a vaggonba és nem tudják őrizni, amennyi­ben útközben megfúrják a hordókat, — ami ter­mészetes dolog, mert hiszen szeszinség van és a szesz nagyon drága, hiszen a szabad forgalomban a. 2000 koronás szesz 6000 koronáért adható el — mondom, ha megfúrják a hordókat és a szesz ren­deltetési helyére érkezik, ahol voltaképpen az át­vétel történik, a gazda fizeti mindazokat a káro­kat, illetve a hiányzó szeszért az összes szeszadót neki kell lefizetnie. Ez pedig óriási összegekre rug. Mindenesetre kérem az igen t. pénzügyminister urat, hogy ezen az állapoton változtatni szíves­kedjék. bruár 21-én, csütörtökön. Wekerle Sándor ministerelnök: Nem köteles fizetni ! Kroiopp Hugó: Eddig folyton kirótták és most is folyton kirójják a gazdára, folyton azzal állanak elő, amikor a gazdák vitatják, hogy át­adták a szeszt, hogy az átadás csak ott történhetik meg, a szabad raktárban, illetve a szeszfinomitó­ban, ahová a szesz irányítva van. S a pénzügy ­ministeriumban az illetékes ügyosztályvezetőnek is éz a felfogása, amiről meggyőződtem, mert magam is több izben tárgyaltam velük ezen kér­désről. A magam részéről arra kérem a pénzügy­minister urat, méltóztassék módot találni arra, hogy most, mikor a viszonyok megváltoztak, — bár tudom, hogy a törvény ugy irja elő, de a szeszadó olyan óriási és a szesznek olyan nagy az ára — a gazdák ilyen költségekkel ne terhel­tessenek. Vagy adóelengedésnek legyeQ helye, vagy pedig az átvétel történjék a helyszínén a mező­gazdasági szeszgyárban. Hogy ez hogyan történ­jék, erre nézve most konkrét javaslatot nem teszek. A pénzügyminister ur szíves figyelmébe aján­lom, hogy sajátságos jelenség az, amelyet ma azoknál a gazdaságoknál tapasztalunk, amelyek­nek répájuk van, — a többieknél nem forog fenn ez a jelenség — amely abból áll, hogy ha a gaz­dák át akarják adni a kitermelt szeszt, a nyers­szeszt rögtön átveszik tőlük a vállalatok, nekik az elszállítás czéljaira szállítanak hordót, a nyersszeszt 24 óra alatt el lehet szállítani. Ellen­ben ha annak a gazdának szeszfinomitója van, akkor a legnagyobb nehézségek árán tudja csak rábírni ezeket az átvevővállalatokat, illetőleg átvevőtelepeket, hogy átvegyék a szeszt. Akár­hány esetben megtörténik, — e tekintetben szá­mos panasz van — hogy a gazdák üzemüket kény­telenek megszakítani, ami igen nagy baj az egész országra nézve azért, mert hiszen ha a szeszgyári üzem megáll, a takarmányozás folytonosságában is megszakítás áll elő, csak azért, mert ezek az átvevővállalatok a finomított szeszt átvenni nem akarják és azon az állásponton vannak, hogy először az ő szeszük kerüljön forgalomba és csak akkor, ha az ő tartályuk kiürült, akkor fogják a gazdák szeszét átvenni. Itt is méltóztassék oda­hatni, hogy ez az anomália megszűnjék. Áttérek most beszédem második részére. Le­gyen szabad rámutatnom egyes olyan intézke­désekre, amelyeket szükségesnek tartok azért, hogy a közel jövőben a mezőgazdasági irányú ter­melés fejlődjék és hogy a mezőgazdaság meg tudjon felelni azoknak a feladatoknak, amelye­ket tőle az ország vár. Legilletékesebb helyekről elég gyakran hallottuk, hogy valutánk helyre­állításának és gazdasági életünk fellendítésének egyik legfontosabb főfeltétele az, hogy kivite­jünk szerveztessék és hogy minél többet legyünk képesek a háború után kivinni. Ez nagyon termé­szetes, ezt mindenki alá fogja irni. Ezt várja az egész nemzet a magyar mezőgazdaságtól is. S ha most azt kutatom, hogy az annyira fontos mező-

Next

/
Oldalképek
Tartalom