Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-773

386 773. országos ülés 1918 február 2l-én, csütörtökön. elöljáróságok siettek biztosítani férőhelyeket, raktárakat béreltek, sőt egyes községek nagyobb pénzkölcsönt is vettek fel, hogy gyorsan tudják lebonyolítani a dolgot. Azonban augusztus 24-én a volt közélelmezési minister ur rendelettel megtiltotta, hogy más községek határában vásároljanak szemestermést. Hogy micsoda lehetetlen rendelkezés volt ez, erre szintén hazulról kell példát hoznom, a két Meczenzéf és Stósz község példáját. Meg kell jegyeznem, hogy e két község lakossága már a földrajzi fekvésénél fogva sem tud előteremteni semmi szemestermést, hiszen lakosságuk vasmunkás és a háború első perczétől kezdve a hadsereg számára hócsákányt és bajonettet gyártott. A lakosság megtudja, hogy szabad lesz vásárolni, az asszonyok elvándoroltak 15—20 kilométernyire és hol makszimális áron, hol makszimális áron felül összevásároltak családjuknak és állataiknak egy esztendőre való szemestermést. A vasút azonban akkor nem szállíthatott nagyobb mennyiséget és ezek a szegény asszonyok a legnagyobb melegben, július-augusztusban 15— 20 kilométernyire vitték hátukon a szemesterményt, ugyanakkor, amikor férjeik odahaza forró tüz mellett a hadsereg számára gyártották a bajonettet. De ugyanakkor a volt közélelmezési minister ur szalonkocsin kocsikázott végig a vármegyén. (Mozgás.) Ez igy volt. Én láttam összeszorított kezii embereket, akik megfenyegették ezt a kocsit. JaczkÓ Pál : Régi rossz szokás a szalonkocsi. Zábráczky József: Ha más minister lett volna, akkor abban a szalonkocsiban a szegény asszonyok holmiját vitték volna, nem pedig a családját ment volna látogatni a minister. A rekvirálás többféle fajtájával nem akarok foglalkozni. Hiszen elég szomorú az a kritika, amelyet e felett a megrekvirált közönség és a rekvirálást végrehajtó hatósági személyek úgyis gyakorolnak. A közélelmezéssel szoros összefüggésben levőnek tartom a tej kérdést. A tej manapság már majdnem ismeretlen fogalom, pedig a kormány bemutatkozása alkalmával a ministerelnök ur beszédében nagyon hangsúlyozta, hogy iparkodni fog a kormány mindent elkövetni, hogy a tejmeny nyiség biztosítva legyen. Elismerem, hogy a tejtermék mennyisége majdnem semmi, aminek főoka az, hogy az országban ebben az esztendőben nag}^on rossz, jóf ormán ^ semmi sem volt a szálas termény, a takarmány. * Azonban ezt a hiányt valamennyire pótolni lehetett volna a korpával. Ghülány volt minister ur tegnapi beszédében ezzel a kérdéssel foglalkozott és én teljesen magamévá teszem azt, amit mondott. Meg kell azonban jegyeznem, hogy mióta a korpa elosztása a Korpaközpont kezéből kikerült, azóta a kisgazdák, a kisbirtokosok, tudomásom szerint, korpához jutni egyáltalában nem tudnak, — pedig ezeknek volna rája legnagyobb szükségük — még pedig azért, mert a korpára vonatkozó rendelkezés azt mondja, hogy a termelő csak azután a szemes termés után kap 5%-ot, amelyet a Haditerménynek ad el.' A kisgazdák legnagyobb része nem adta el termését a Haditerménynek, mert odahaza az ellátatlanoknak adták el makszimális árban, tehát őktulajdonképen jót tettek, segítettek felebarátaikon és ezzel önmagukat büntették meg, mert a minimális termény után sem tudták megkapni a korpát. Azon nem csodálkozom, hogy ahol 50—60 vagon szemesterményt adtak egyszerre át a Haditerménynek, megkapták a korpát. Már pedig ez a kérdés nagyon fontos, mert a gyermekek és aggok ellátására, valamint a betegek ellátására a tej nagyon fontos. A takarmány kérdésénél fel akarom hívni különösen a t. földmivelésügyi kormán}' figyelmét Mag3'arország lóállományára. A háború előtt Magyarországnak elismert, kiváló szép lóállománya volt, azonban a háború folyamán künn a hareztéren a lóállomány jelentékeny része elpusztult. Talán szerencsétlenség volt az is, hogy 1917 őszén nagy mértékben fellépett a rühkór, ugy hogy künn nem lehetett kezelni a beteg és sebesült lovakat, hazahozták tehát azokat és ma is kórházakban, lóbarakkokban kezelik. Hogy ezek a szerencsétlen lovak mit álltak ki a mostani hideg télen, arról nem tehet senki sem, mert takarmány nem volt, nincs, de tudok magam is akárhány gazdát, akik azzal a kéréssel fordultak a lóállomány parancsnokságához, hogy ők vesznek lovat, vesznek felibe lovat haszonbérre tartják a lovat, csak adjanak, ami érthető is, mert olyan drága, hogy lehetetlen beszerezni, azonban mindig elutasító választ kaptak azzal, hogy jöjjenek akkor, ha árverés lesz. Árverés minden hónapnak 27-ikén volt és addig a lovak jelentékeny része nem betegség, nem sérülés folytán, hanem az éhség folytán elpusztult. Abauj megyében, Nagyidán van egy lókórház, ahol állandóan 2—3000 ló volt. A parancsnok kétségbeesve panaszkodott, hogy 1500 mm. szénát kellett volna kapnia és kapott 150 mm.-át. A lovak nem eszik meg az almot maguk alól, mert nincs, hanem megrágják teljesen a jászolt. Arra kérem most, a kérdés 12-ik órájában, a kormányt, méltóztassék ebben a kérdésben minél gyorsabban intézkedni. Maholnap jön a tavaszi munka, ezeket a lovakat meg lehet menteni, a parasztgazda ápolni fogja, azzal amivel, de mégis jobban fogja tartani a lovat, mint a lókórház tartja és ezzel nagy értéket mentünk meg az ország számára. (Élénk helyeslés jobhfelől.) Ez alkalommal egy nagyon rövid kérésem van még a honvédelmi minister úrhoz, csatlakozván Simon Elemér igen t. képviselőtársam és barátomnak kéréséhez, aki olyan alaposan és részletesen kifejtette, hogy a katonatisztek fizetése ma nem állhat meg. Hiszen ez a fizetés ma ugyanaz, ami a háború előtt volt. Igaz ugyan, hogy történtek valamelyes intézkedések, azonban csak mint komikumot mondom el, hogy pl. egy honvédszázados január hónapra étkezési pótlék czimén 5 K 58 fillért kapott. Nem tudom megérteni, mi