Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

772. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. 343 kvantumot, amelyet az alispán járásonként 200— 300 vagonban kivetett? Nem is mondom a felelősségtől, de ez az eljárás komolyságát veszélyezteti. Ez az ügy egyik oldala. A másik oldala az, hogy ha a törvényhatóság első tisztviselője esetleg olyan ember, aki megijed, ebben az esetben látunk aztán olyan túlzott intézkedéseket, amelyek, még ha panaszra később reparáltatnak is. mélyen károsok közgazdaságunkra nézve, mert amikor a baj már megtörtént, akkor ezen legtöbbször már nem segíthet a felsőbb intézkedés sem. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Epén igy az alispánok részére kiadott rendelkezésben állott az is, hogy a törvényhatóságok első tisztviselői felhatalmaztatnak, hogy ott, ahol annak szükségét látják, ha másként ezen óriási mennyiségeket biztositani nem tudják, a fejkvótát belátásuk szerint le is szállíthatják. (Felkiáltások a jobboldalon: Abszurdum!) Bocsánatot kérek, a felelősségnek ilyen áthárítása nem is illik bele alkotmányos életünkbe. A törvényhatóság tisztviselője hogyan vállalhassa magára ' a felelősséget azért, hogy ilyen odiózus és mindig visszatetsző dolgot ő a saját inicziativájából rendeljen el? Azt hiszem, ezt elvégre nem is lehet vidékenként szervezni, ugy hogy az egyik vármegyében megmaradjon a mostani állapot, a szomszéd vármegyében pedig leszállítsák a fejkvótát. Ez a hatóság tekintélyét is teljesen lejáratja. De hiszen azért van a miniszter jogi és* politikai felelőssége, hogy ha szükségét látja, saját belátása szerint hozza meg ezt az intézkedést. Hiszen itt van a fórum, mely őt kérdőre vonhatja, amely őtet a körülményekhez képest szalválhatja. En a magam részéről mindig szalválnám a szigorú intézkedések következményei alól, de veszedelmesnek tartom, hogy ez a jogkör a vidéki hatóságokra átruháztassék. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Általában a mostani veszedelmes időkben minden nem precziz és határozott rendelkezés ugy lefelé a lakosságra, mint a hatóságra vonatkozólag káros és fokozatosan rontja a hatóság tekintélyét. (TJgy van! jobbjelöl.) Nem szabad hatóságot arra szoktatni, hogy midőn ily szigorú rendelkezést kap, mondjuk 4000 vagon beszállítására vonatkozólag, amivel szemben azonban csak 400 vagont szállít be, akkor minden tovább folyik a maga rendes medrében és nem történik semmi, mert nem is történhet, mivel nem lehet a hatóságot felelősségre vonni. Ez szükségképen a kötelességek elhanyagolására vezet s ezért sokkal helyesebbnek tartom, ha preczize és fokozatosan oly mértékű kötelezettségeket rónak rájuk, amelyeknek legalább is megközelítőleg meg tudnak felelni. Felelősségre csak akkor lehet vonni, ha egy rendeletet nem hajt végre, ha nem rekviráltat eléggé energikusan, de télvizidején statisztikai pontossággal megállapítani, hogy most ennyinek és ennyinek a beszállításával tartozik, ez, bocsánatot kérek, határozottan hiba. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) S ennek elkerülésére elsősorban van szükség ennek a kérdésnek a megoldásánál. En nem is csodálkoztam, t. ház, azon, hogy bekövetkezett immár országosan a fejkvóta leszállítása, amely leszállítás révén kétségtelenül egy tekintélyesebb — noha a még mindig fedezendő mennyiséghez képest nem kielégítő — összeg fog befolyni. Es ha tényleg az ország és a katonaság ellátása szükségessé teszi e rekvirálásokat, akkor ezt is el kellett viselni. Hozzáteszem, hogy ez Ausztriát is megnyugtathatja, hol mindig Magyarországnak kenyérben és lisztben való túlnagy bőségét hangoztatják, nem veszik azonban figyelembe, hogy munkásnépünk igazán majdnem kizárólag kenyérre van utalva, (Ugy van! ügy van! jobb- és baljeléi.) különösen most, a drága szalonna idején jóformán semmiféle mellékes táplálékot sem tehet hozzá. Pláne olyan vidékeken, ahol burgonya sem terem, abszolúte semmi egyebet sem ehetik, mert hiszen babot, kölest, káposztát sem lehetett elegendő mennyiségben kapni. De ha már le is szállítják ezt a fejkvótát: november, deczember és január hónapokban, a pihenés vagy semmittevés idején, ez még kevésbé aggályos volna, de most márczius küszöbén, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) a nehéz tavaszi munkák kezdete előtt közvetlenül leszállítani az adagokat, ez kétségtelenül nagjr visszahatással lesz & munkaképességre is. ( Ugy van ! ügy van ! jobb- és balfelől.) Nem akarom most a helyzetet feketébbre festeni, de kénytelen vagyok arra utalni, hogy ezzel mindenesetre olyan alsó mértékre szálltunk le, hogy ez ellen még Ausztriában sem lehet kifogást tenni. Tizenhárom kilogramm búzán tartani Magyarországnak nehéz földmives munkán élő lakosságát, ez a nívónak olyan alsó: fokra való leszállítása, hogy remélem, és meg is vagyok győződve róla, hogy a kormány kötelességének fogja ismerni, mihelyt meglesz rá a lehetőség, hogy ezt a fejkvótát legalább ismét magasabbra fogja emelni. (Elénk helyeslés.) Minthogy az egyforma ellátás elve érvényesül, az orosz foglyokra nézve is keresztül fog vitetni ez a levonás, pedig köztudomású, hogy az orosz foglyok tápképessége vagy tápigénye még nagyobb mértékű, mint a magyaroké. Amennyiben panasz volt az ő munkájuk ellen, az a panasz mindig legközvetlenebbül volt kapcsolatban az ellátás kérdésével. De itt aztán komoly jelenségek is merültek fel: amerikázások és szökési kísérletek, általában olyan jelenségek, amelyek a gazdaságra nézve annál fontosabbak, mert a háború hosszú tartama és az ujonczozások következtében ez a munkaerő jó ormán az egyedüli, mely a gazdaságok rendelkezésére áll. Az az orosz munkás, aki természetesen tudomással bir arról, hogy a béke közeledik, aki értesülve van a bolsevikizmusról és az oroszországi viszonyokról, amúgy is bizonyos nyugtalan és irritált lelkiállapotban van s alig várja a szabadulást, hogy hazamehessen. És ha a mostani viszonyok között kenyéradagját leszállítjuk, az mindenesetre alapos aggodalommal tölthet el mindenkit.