Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

342 772. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. A vármegyék a cséplésekhez biztosokat rendeltek ki azon tudatban, hogy az átvétel a csépléssel kapcsolatban vagy legalább is azt rögtön követőleg végre is lesz hajtható. Elekor jött az első rendelkezés, mely ezen rendelet végrehajtását felfüggesztette és kilátásba helyezett egy uj rendelkezést, amelynek lényegét senkisem tudhatta. Ebben a rendelkezésben csak az volt kimondva, hogy remélhetőleg brutális rekviziciókra nem fog sor kerülni. Ehelyett egy meglehetősen szabad vákuum, meglehetősen szabad élet fejlődött ki a gazdaság terén, melyet növelt az a körülmény is, hogy pl. a magánvásárlások júliustól kezdve egyszerre meglehetősen szabad és tág térben mozogtak, tágabb térben, mint valaha azelőtt. Igaz, hogy hatósági engedélyhez voltak kötve : a vásárlási igazolvány megszerzéséhez, de annak folytonos kiterjesztésével tulaj donképen az egész országban megindult a gabona transzmissziója, amit még azáltal is fokoztak, hogy a rajonirozott vásárlás megszüntetésével az egész országban megengedték a Haditermény megbizottainak a szabad vásárlást. Ezáltal pedig a szükséges kontroll szűnt meg. Hisz igaz, hogy a Hadi Termény megbízottja volt az, aki távol vidékről is eljött és vett; de minthogy előzőleg az egész gazdasági statisztika ugy lett megállapítva, hogy ápr'lisban összeiratták a területeket, a várható termést, tehát helyben megvolt egy ellenőrző hatóság, — amikor megindult a vásárlás a nem termelő és a termelők megyék között, akkor a megállapított kvantum mellett mindig meglehetős mennyiségű meg nem engedett termény is exportálva lett, ugy hogy ezen eljárás következtében a gazdaságnak átlaga és feleslege nagyon megrostálódott és feltétlenül sokkal kevesebb lett átadásra bejelentve, mint amennyi tényleg lehetett volna. (Igaz ! ügy van ! a jobboldalon.) Nem is szólok arról, hogy a hosszú szabad pórázra való eresztéssel mennyi etetés történt épen búzából, tekintette] a sertéseknek kedvező értékesítési viszonyaira. Igaz, hogy benne volt a szigorú rendeletben, hogy árpát, rozsot, búzát nem szabad etetni ; de a gazda, látva a konjunktúrát, minthogy megvolt a búzája és disznója, a rendeletet el is olvasta, nem is, törődött is vele, nem is, — állatját megetette, és igy egy nagy buzakvantum eltűnt a sertések hizlalásával. És amikor a helyzet igy tovább alakult, akkor novemberben az u. n. átvételi bizottságok megkezdték végre működésüket. Mindenesetre novemberig már olyan sok idő telt el, hog}' azok a statisztikai számok, melyekre támaszkodva, az átvételi bizottságok megkezdték működésüket, még ha nem lettek volna is vérmes reményekre felépitve, semmi esetre sem válhattak be. Hozzáteszem, a kiszámítás is többé-kevésbbé optimisztikus alapon épült föl, amennyiben bizonyos átlagszámítások voltak, magasabbra taksálva, mint a tényleges termés ; nem voltak mindenkor levonva az elemi csapás okozta károk sem, stb. ugy hogy sok vármegyénél tetemes plus követeléssel indult meg az átvétel. Nem csoda tehát, hogy amikor az átvételi bizottságok nagy apparátussal megkezdték működésüket, igen hamar bebizonyosodott, hogy messze maradunk azon összegtől, amelynek előteremtését az országtól remélték. Őszintén szólva, a gyakorlatban nem is láttam nagy különbséget a rekviziczió és az átvétel között. Hiszen többé-kevésbbé ugyanazon elemekkel történt az átvétel is, mint a rekviziczió, csak nagyon sok skripturával összekötve. Három példányban kellett az illetőnek a bevallási ivet kiállítania, hozzá mellékleteket kellett csatolnia, Igy lassú volt a munka és — ami sajnálatos — nem járhatott eredménynyel sem. Mindenesetre a felelős minister ur legjobban tudta azt, hogy milyen súlyos kötelezettséggel áll szemben, és a legtávolabb áll tőlem az, hogy azokat a szigorúbb rendszabályokat, melyeket ezek után kiadni indokoltnak látott, kritika tárgyává tegyem. Ugyanis az általános országos szempontokat kellett kielégíteni, és ha — mondjuk — az előzetes intézkedések talán hibásak voltak is, annál egy minister nem állhat meg, hanem kénytelen a legradikálisabb utón is megjavítani azt. amit még lehet. Ennek alapján jött létre a második rekviziczió, illetve a kontón gentálási rendszer, amikor a vármegyékre és a hatóságokra kivetették azokat az összegeket, amelyeket nekik be kellett hajtaniuk. Ezek a kontingentál ások már a múlt évben is alkalmaztattak a Közélelmezési Hivatal akkori elnöke, báró Kürthy Lajos által és akkor is ugyanazon észrevételt tettem reájuk, amit ma fokozott mértékben kell tennem : hogy ezen kontingentálások lehetnek arra jók, hogy a központban megnyugtató hatást keltsenek, hogy hiszen kell enynyinek még lenni» (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) a vidéken azonban a rendelet csak megzavarja, megmozgatja a hatóságot, de a lakosságban bizonyos aggodalmat kelt (Ugy van ! Ugy van !) és ha végre nincs termény, hiába van a kontingens kivetve, azt előteremteni azért még nem lehe t. (Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) Rekvirálni lehet és kell is a legszigorúbb mértékben ; de ha azután kiírjuk azt, hogy Csanádban még 4000 wagont kell előállítani, ugy ezzel a lehetetlenséggel szemben nem segít az sem, ha az alispánt személyében teszszük is felelőssé. (Ugy van !) Itt. bocsánatot kérek, őszintén szólva nem is egészen értem, mit jelent ez a divatos szólás, hogy személyében teszem felelőssé. Az alispán ezt ugy értelmezi, hogy ő személyében teszi felelőssé a szolgabírót, ez a jegyzőt, ugy hogy végeredraényébeu a szegény jegyző az, aki személyében mindig felelős. (Igaz! ügy van!) De ő már annyiszor volt személyében felelős és már annyiszor nem történt semmi komolyabb baja, hogy ő nem is ijed többé meg, ha megint őt teszik felelőssé. Elvégre miért is teszik őt felelőssé? Talán azért, mert nem tudja előteremteni azt a nagy