Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

.m 772, országos ülés 1918 február 20-án, szerdán hézségét abban látom, hogy az u. n. szanitéczek, az egészségügyi katonák kiválasztásánál már a békében is nagyon furcsán jártak el, úgyszólván a legrosszabb anyagot sorozták és osztották be erre a szolgálatra. A háború alatt a helyzet e téren, ha lehet, még rosszabbodott. Ha néhány hónapi szolgálat után kiképezték őket, biztos, hogy felváltották, elvitték és még rosszabb anyagot adtak helyettük. A kérdést ugy igyekezett a hadvezetőség megoldani, hogy mind nagyobb számban alkalmazta a női ápolószemélyzetet, az önkéntes tábori ápolónői kart. Ezekről az igazán kiváló szolgálatot teljesítő tábori ápolónőkről engedtessék meg, hogy néhány szót szóljak. (Halljuk! Ralijuk!) A t. képviselőház el sem tudja képzelni, hogy milyen nehézségekkel küzdenek ezek a szegény nők, akik távol hazájuktól kikerülnek egyedül a harcztérre és elhagyatva ki vannak téve azoknak a veszedelmeknek, melyek körülveszik őket, amelyek nem kimélik azt a nemes intencziót, mely őket oda kivitte. (Igaz! Ugy van!) Ki vannak sokszor téve parancsnokaik önkényének, a velük együtt szolgáló tisztek és katonák csábításainak és annak az elhagyatottságnak, melyet át kell szenvedniük, mikor hazájuktól, otthonuktól távol olyan helyen vannak, hol még nyelvüket sem értik és ahol a legelemibb kényelemben sem részesülnek. Tudnunk kell, hogy a katonai egészségügyi intézmények ugy vannak a hadseregekhez beosztva, hogy sokszor teljesen magyar hadseregekhez teljesen cseh, vagy teljesen német vagy horvát tábori kórházak vannak beosztva, ugy hogy abban a kórházban egy szót sem tud senki magyarul. Ezekben a kórházakban rendszerint az ápolónők voltak azok, kik a tolmács nehéz szerepére vállalkoztak, a szegény sebesülteknek enyhülést adtak és a diagnózis megállapításához szükséges közlendőket az orvossal közölték. Nagyon sajnálatos, hogy ezekkel az ápolónőkkel nem bánnak őket megillető és szolgálataiknak megfelelő módon. A kitüntetéseket nem szabad ugyan kritika tárgyává tenni, hiszen legfelsőbb kegynek folyományai, de az előterjesztések, melyek az illetékes parancsnokok utján történnek, kritika tárgyát képezhetik. És épen itt van a hiba. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Nem akarom azt állítani, hogy mindenkit az önzetlen hivatás vezet ki a harcztérre, hisz vannak, akik megélhetésükért, választották ezt az élethivatást, de mégis konstatálnunk kel], hogy a harcztéri ápolónők lényegesen alacsonyabb kitüntetésben részesülnek és sokkal nehezebben kapják meg azt, mint azok, akik az ország belterületén vannak. A hadvezetőség abból az álláspontból indul ki, hogy akik fizetést kapnak, alacsonyabb kitüntetésre tarthatnak számot, mint akik önként dolgoznak, viszont ki van mondva, hogy a harcztéren köteles mindenki fizetésért dolgozni. Akit most már kötelességérzete a harcztérre szólít, legjobb esetben 18 hónapi szolgálat után kapja meg a Vöröskereszt bronzérmet a hadiékitménynyel, holott itt a belterületen néhány hónapi szolgálat után megkapja az ezüstérmet. Talán kicsiségnek tűnik ez a kérdés fel, de azoknak a leányoknak lelkivilágába kell betekinteni és megértjük, hogy sokszor elkeseredést éreznek (Igaz ! Ugy van!) s miután a katonák közt élnek, ott fontos ez a kérdés. Bántó az a megkülönböztetés, amely azokat a szolgálatokat elismeri, amelyek a hadvezetőségnek teljesíttettek, azokkal a szolgálatokkal szemben, amelyek a polgári társadalomban láttattak el. A tegnapi Budapesti Közlöny közel 80 nőnek kitüntetését közli, olyanokét, akik mind budapesti egyesületekben működtek közre ós hiába keresnénk közöttük egyet is olyant, aki a honvédkórházakban, vagy más katonai kórházban működött. Meg kell jegyeznem, hogy nálunk nem a teljesítmények, hanem a betöltött rang szerint ... Kállay Tamás: Eérjeik rangja szerint! Simon Elemér: . . . adják a kitüntetést. A nyolczvan most kitüntetett nő közül a legtöbben az első- és másodosztályú és csak kis részben a harmadosztályú hadi érdemkeresztet kapták. A polgári hadi érdemkereszt rangsorozata ugy van megállapítva, hogy az első osztályt megkajyják a negyedik rangosztályig, a másodosztályt a nyolczadik rangosztályig, a harmadikat ezen alul és a negyediket az altiszti rangban működők. A harcztéren alkalmazott és a honvéd hadikórházakban működők alig kaptak kitüntetéseket, (Zaj a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) leszámítva azon keveseket, akik tiszti kitüntetésben részesültek. A legmagasabb kitüntetés, amit eddig nő kapott, a koronás érdemkereszt volt, amit rendszeri hadnagyok, vagy főhadnagyok szoktak kapni. Magasabb kitüntetést nő a katonai egészségügyi szolgálat terén még nem kapott. Ausztriában ez egészen másképen van. Ott százával olvassuk azokat a kitüntetéseket, amelyeket osztrák állampolgárok és alattvalók a katonai egészségügy terén kifejtett szolgálatuk elismeréséül elérnek. Ott igen sok tábori ápolónő megkapta a Ferencz József rendet is. Az igen t. honvédelmi minister urnak százszor nagyobb gondjai vannak, semhogy ezekkel a dolgokkal törődhetnék. De mindenesetre kérdezze meg a minister ur a katonai egészségügy élén álló Szilágyi József vezérfőtörzsorvos urat, vájjon nincs-e az ő honvédkórházaiban olyan érdemes ápolónő, aki a háború kezdete óta önzetlenül végzi feladatát s aki ugyanúgy megérdemli ezt a kitüntetést, mint azok az egyleti hölgyek, akik itt Budapesten fejtenek ki bár érdemes tevékenységet? Ami a katonai kitüntetéseket illeti, amit a hadrakelt seregnél kapnak, azok is csak altisztiek. Vasérdemkereszteket osztogat-