Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

772. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. 317 köteles gyermek nem járt iskolába, a meglévő 16.530 népiskola közül csak 2906 állami és mintegy 3408 a nem magyar anyanyelvű tanintézet. Ezeken a bajokon csak a népoktatás államosításával lehet segíteni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A népoktatás államosítása szerintem az egyedüli gyökeres reform — s ezt méltóztassék figyelembe venni —, mely megszüntetné azt, hogy a magyar állam nemcsak engedélyez, hanem busás államsegélyekkel fentart a nemzetiségi vidékeken olyan intézeteket, amelyekben a haza elleni gyűlöletre és babonára nevelik fel az uj nemzedéket és amelyeknek tanítói kara mint szervezett hadsereg áll készen minden nemzetellenes törekvés propagálására, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, legalább*'-annyit megtehetett volna a t. kormány, hogy a teljesen haszontalan, czéltalan kormánybiztosi ellenőrzés megszüntetésével államosította volna a tanitó- és tanítónőképző intézeteket és tette volna legalább egyenlővé a magyar nemállami tanítók fizetését az állami tanítók fizetésével. E tekintetben különben igen dicséretreméltó lépést találunk a mostani indemnitási javaslatban. Akkor, amikor nem beszélhetünk gyökeres népoktatási reformról, ugyan beszéljünk-e a szakoktatásról ? amely pedig, mint azt már a háború előtt megállapította a tudományos irodalom — itt csak Dánielnek idevonatkozó igen értékes tanulmányára utalok — létfeltétele a többtermelésnek is. Ezt minden ember elfogadhatja és mindenki aláírhatja. Nem fogadhatom el döntő érvül azt sem, hogy a népoktatás államosítása sok pénzbe kerül és hiányzik az anyagi erő. Tessék államosítani a népiskolákkal együtt azokat a vagyonokat, alapokat, jövedelmi forrásokat is, amelyekből eddig a népiskolákat fentartották és azonkívül — ami igen fontos dolog — vegyük igénybe az adóterhet is, de ugy, hogy minden polgár aránylagosan járuljon hozzá az iskoláztatás terheihez, nem ugy, mint most, amikor a színmagyar vidékek népe fentartja a saját községi vagy felekezeti iskoláit és ugyanakkor a más, főleg nemzetiségi vidékek állami iskolai czéljaira is adózik. És végül hadd emlékezzem meg csak nagyon röviden és nagyon vázlatosan a földbirtokreform kérdéséről, amely különben benne van a kormány programmjában is. (Halljuk I Halljuk !) Ezt elismeréssel és helyesléssel fogadom én is, de nagyon is csak kezdő lépésnek tartom. A népnek földhöz juttatása a legfontosabb probléma, amely úgyszólván minden más kérdést elhomályosít és amely méltó arra, hogy egy nívón álljon a programm élén mindjárt az általános választójog követelésével. Hogy miért keveslem én, habár nem is kicsinylem le, a kormánynak idevonatkozó programmját, azt hiszem, elég lesz néhány száraz statisztikai adatra rámutatnom, amelyeket ugyan mindenki ismer, de amelyekkel illusztrálni akarom azt, hogy a baj óriási mértékű és ezen csak gyökeres reformmal lehet segíteni. A baj oka — amint Kenéz hatalmas könyvében mondja — az őstermelő terület és a népesség közötti diszharmónia. Miben áll ez a diszharmónia ? Magyarországon hihetetlenül nagy a birtoktalanok száma. 1,278.000 mezőgazdasági munkás és napszámos és 550.000 cseléd körülbelül teljesen birtoktalannak tekinthető. Ezeknek túlnyomó nagy része magyar, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ami pedig a birtokmegoszlást illeti, mindenki tudja, hogy az öt holdon aluli törpebirtokosok száma mintegy 1,308.000, ezek közül 600.000 egy holdon aluli birtokos, átlagosan egy fejre 0'4 katasztrális hold jut. Az 5—100 holdas kisbirtokosok száma 1,295.000, a középbirtokosok száma 16.566, az ezer holdon aluli nagybirtokosok száma 2066. Most már ezzel szemben — mert hiszen igy mutatok rá a diszharmóniára — a törpebirtokok az ország területének 6%-át, a kisbirtokok 48%-át a középbirtokok 14%-át, a nagybirtokok 31%-át foglalják le, sőt ha az erdő- és a legelőterületet is belefoglaljuk, az ország területének 40%-át. Ezekből a kötött birtokok 1 millió katasztrális holdat vonnak ki a szabad forgalomból, amelyből 2,270.000 hold szántóföld. A nagybirtokok által lekötött szántóföldeknek területe pedig 4,800.000 hold. Egy hang (balfelől) : Mennyi van Debreczennek ? Juhász-Nagy Sándor: Tessék egészen nyugodtan lenni, Debreczen nem lesz szűkkeblű, amikor a földbirtokreform megvalósítására kerül a sor. A diszharmónia abban nyilatkozik meg . . . Hock János : Ez az oka az amerikai kivándorlásnak, ez kergeti ki őket idegenbe ! (ügy van ! Ugy van I jobbfdől.) Juhász-Nagy Sándor: ... amint Beck Lajos t. képviselő ur értékes tanulmányában megállapította, hogy a törpe és kisbirtokosok együtt 99%-át teszik az összes birtokoknak és mégis csak alig több mint felét foglalják el az ország területének, ellenben a közép- és nagybirtokok, amelyek az összes birtokoknak csak 1%-át teszik, elborítják csaknem a fél országot, sőt a nagybirtokok mintegy harmadrészét. Hock János : Még pedig a legjobb vidéken, a legtermőbb talajon ! B. Madarassy-Beck Gyula: Épen a legmagyarabb vidéken ! Juhász-Nagy Sándor: Ebben van a jajgató diszharmónia, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek a megszüntetése elméletileg nagyon egyszerű. A birtoktalan és törpebirtokosok kategóriájában túlsók az ember, a nagybirtokosok kategóriájában túlsók a föld. Ezt a két túlzást ki kell egyenlíteni egymással. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem szükséges nekem itt a latifundiumoknak gazdasági, politikai, társadalmi, népesedési magyar nemzeti veszedelmeiről beszélnem, hiszen ezeket mindenki tudja. Mindenki tudja a birtokfelaprózódásnak óriási előnyeit is, de különben is a lénye-