Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

310 772. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. helyes tájékoztatása czéljából kénytelen vagyok megállapítani azt a tényt, hogy a t. kormánynak nem sikerült kilencz hónapi kormányzása alatt sem a központoknál, sem kormányzásunk más ágánál egyetlen egy, a mi kormányzásunk alatt elkövetett visszaélé t sem megállapítania. Ezt kötelességem hangsúlyozni az ország hírneve érdekében. Nem sikerült egyetlen visszaélést sem megállapítani, jóllehet egész közgazdasági működésünk nyitott könyvként rendelkezésére áll a t. kormánynak és az azt támogató pártoknak. (Helyeslés jobbfelől.) T. képviselőház ! Hányszor méltóztatott tőlünk sürgetni az iparczikkek makszimálását ! Es mi történt e téren ? Habár azóta óriásilag emelkedtek az egyes iparczikkek árai — hogy egyebet ne említsek, a gyufa áremelkedése 1000% körül mozog — nem történt semmi érdemleges intézkedés. Szemünkre hányatott, hogy a nagy üzemeket a kis gazdaságok rovására favorizáljuk. Ennek épen az ellenkezője áll, amit igazolni fogok két oly tipikus intézkedéssel, amelyek elsősorban érdeklik a kisgazdát. Itt van a korpaelosztás kérdése. Mi volt itt a múlt kormány rendszere. Az, hogy 30—40%-ot a rendelkezésre álló korpából a hadseregnek juttatott. Az igy fenmaradó korpamennyiségből 35% átadatott azon korpaelárusitóknak, akik kötelezettséget vállaltak arra vonatkozólag, hogy ezt a korpát 100 kilós tételekben az arra rászoruló kisgazdák kezéhez fogják juttatni. Ezen elárusítókat ellenőrizték a gazdasági felügyelők. A korpa többi hányada az igényjogosultak között az igénykérések arányában osztatott szét a termelés többi ágaiban. Ezzel szemben milyen a kormánynak mai intézkedése ? 40% jut a hadseregnek, 20% az élelmezési hivatalnak tehenészetek rendelkezésére, minden termelő pedig, aki beszolgáltatta búza- vagy rozstermését a Hadi Termény Részvénytársaságnak, vagy annak a megbízottjának, a beszolgáltatott búza és rozs után annak 5%-át korpa alakjában visszakapja, ami az összmennyiségnek 20—22 %-át teszi ki. Ezek szerint az összes gazdasági szükségletek kiegészítésére marad 18% korpa, amelyet a községi elöljáróság és gazdasági egyesületek utján kérvényezni kell a földmivelési ministeriumtól. Kérdem, hogy e mellett a rendszer mellett juthat-e korpa másképen, mint elszórva, a kisgazdához. (Ugy van ! ügy van ! jobbfelől.) Másik ilyen tipikus intézkedés a hizlalásra vonatkozik. T. barátommal, gróf Tisza Istvánnal, számtalanszor ünnepélyesen tiltakoztunk itt az ellen, mintha mi a nagyhizlalókat favorizálnék. Ellenkezőleg, lehetetlenné tettük részükre a hizlalást. A mi hizlalási rendeletünk ugy szólt, hogy a kisgazdákra való tekintettel négy darab sertés engedély nélkül hizlalható minden termelő által, aiknek a rekviráláson felül annyi szemes takarmánya maradt, hogy négy sertést kihizlalhasson. Azontúl, ha már a rá kivetett és beszolgáltatandó tengeri kontingense biztosítottnak volt tekinthető, alispáni engedélyivel hizlalhatott minden termelő, akinek megvolt hozzá a kellő takarmánya, de oly kikötéssel, hogy a hízott sertéseket előbb a belügyminister, később a Közélelmezési Hivatal rendelkezésére kellett bocsátania. Ma ugy áll a helyzet, hogy a családtagok számához képest állapítják meg a ,sertéshizlalás mértékét. Ha jó] emlékszem, öt családtagra szabad egy sertést hizlalni. Azontúl hizlalási engedélyt kell kérni. Tehát mi a kisgazdának minden kérelmezés nélkül biztosítottuk a hizlalás lehetőségét és tényleg szép eredményt is értünk el, mert hiszen ezekből a sertésekből sikerült több mint 130.000 darabot a hadseregnek juttatni és több száz vagonra menő tartalékot hátrahagyni utódaink részére. Ez mutatja legjobban, hogy az intézkedés fényesen bevált. (Ugy van ! a jobboldalon.) Túlnyomólag a kisgazda végezte el a hizlalást, amelyre szükség volt, hogy a hadsereg, városok, egyes ipartelepek szükségletét okvetlenül fedezzük. Kifogásolták a mi rekvirálási rendszerünket, íme azonban, több sikertelennek és károsnak bizonyult kísérletezés után végeredményben mégis rátértek erre a rendszerre. Ez bizonyítja legjobban, hogy a mi specziális viszonyaink között csak az a rendszer lehetséges, amelyet mi követtünk. Méltóztassék elhinni, sehol annyira nem bosszulja meg magát a »zu viel regieren«, mint épen az élelmezésnél. (Ugy van! a jobboldalon.) A magam részéről soha sem voltam barátja a túlzott korlátozásoknak. Mindig azt tartottam, hogy minden beavatkozás a gazdasági életbe keservesen megbosszulja magát. Végtelenül sajnálom, hogy az élelmezési hivatal működése körét számos olyan czikkre és területre, kiterjesztette, ahol nincs mit keresnie. Ezzel csak a személyzetet foglalják el olyan dolgokkal, amiből a közélelmezésnek semmi haszna nincs, mert ezek nem elsőrendű közszükség• leti czikkek. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A magam részéről arra kérném a tisztelt élelmezési ministert, vegye revízió alá ezt a sok mindenféle intézkedést, lökje ki onnan az oda nem illő ballasztot. Hasson oda, hogy az egész óriási hivatal, amelyet azóta kreáltak, egész munkáját az elsőrendű életszükségleti czikkeknek szentelje. Meggyőződésem, hogy sokkal többet fogunk ezzel lendíteni a közélelmezésen, mintha rekviráljuk a diót, a romlandó gyümölcsöt és lehetetlenné teszszük, hogy ezek forgalomba jussanak. Ezzel csak bajt, zavart okozunk, fokozzuk a nehézségeket, de a közélelmezésen nem segítünk. (Igaz! ügy van ! a jobboldalon.) Mindig veszedelmesnek tartottam végrehajthatatlan rendeletek kiadását, mert ezek megrendítik a közönség hitelét a rendeletek komolyságában és visszaélésekre adnak tápot. Az egész országot lehetetlen megbírságolni, vagy becsukni. (Igaz! Ugy van ! a jobboldalon.) Végtelenül fájlalom a kormány mostani intézkedéseiben azt is, hogy a gazdasági szükségleteket nem részesítette kellő figyelemben. A gazdasági szükségleteknek kellő kielégítése a jövő termelés alapja. Itt minden takarékoskodás megbosszulja magát. Parancsoló szükség nélkül nem szabad