Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-769

294 769. országos ülés 1918 február 9-én, szombaton. megtette azt. hogy a legsilányabb termését szállította be, vagy pedig otthon már ki is verte a kévéket, ugy hogy csak a fele maradt meg a javadalmasnak. De ez még mindig tűrhető volt, amig az erdők elarányositva nem lettek. Az erdők elarányositása előtt azok közbirtokot képeztek, tehát semminemű nehézséget nem okozott a székely gazdának kimenni a közbirtokos erdőbe, levágni egy terű fával többet s azt azután a télen, amikor egyéb dolga ugy sem volt, befuvarozta a papnak s ő azt ingyen fel vágathatta, mert ott voltak az oszporások, az egyházközség tagjai. De ma az arányositási törvény után az egyeseknek az erdőből járd illetményének megállapítása után az erdőből többé nem vághat annyit, amennyi neki tetszik, hanem annyit, amennyi őt megilleti. És némely gazdának annyi illetménye sincs a közösből, hogy saját faszükségletét ki tudná elégíteni, vagy ha van is, kevés van olyan, aki ezenfelül még a pap részére is egy terű fát szolgáltatni tud. S mi az eredmény? Az, hogy ő kénytelen ezen terüfát, ha pénzért is, megvásárolni, hogy a papnak beszolgáltassa. A javadalmasnak pedig, tekintettel az általános elszegényedésre, amely a Székelyföldet az unió óta éri, még oszporása sem igen van, mert azoknak nagy része már Amerikában kereste meg a kenyerét, ugy hogy maga a javadalmas is rettentő kárt szenved, mert azt a fát, amelyet azelőtt ingyen vágtak fel, most drága napszám mellett maga kénytelen felvágatni. Most méltóztassék elképzelni annak a székelységnek a helyzetét, amely 1848-ban szabadsághoz nem jutott, csak a szabadságról, a privilégiumról mondott le, amely egy talpalatnyi földdel sem lett gazdagabb, mert nem volt jobbágya, nála nem váltottak meg semmit; amely az állami terhektől teljesen mentes volt, anyagilag szabadon és gazdagon fejlődhetett és amely az unió után megkapta az összes állami terheket, megkapta a kulturális és községi terheket. Ilyen terheltetéssel és jobbágyföld, földtöbblet nélkül ennek a kepeszolgáltatás terhének rettenetességet tovább ecsetelnem felesleges. S ha meggondolja még a t. képviselőház azt is, hogy ez a nép ugy a papi tizednek és a szászok tizedének, mint az urbériségnek megváltásában ép ugy résztvett, mint bárki is ebben az országban, particzipált ezen megváltásokban: akkor a magyar törvényhozás lelkiismeretességére appellálok, vájjon szabad volt-e eddig is tűrni, hogy az állam a kepemegváltás törvényben biztosított kötelezettségét ne teljesítse. Polónyi Géza: Nagyon sürgős dolog. Győrffy Gyula: Számtalan sebtől vérzik Erdély magyarsága, a székelység. De egyetlen seb sem olyan súlyos, olyan veszélyes, mint ez a seb, amebyet orvosolni nemcsak törvényes kötelessége a magyar törvényhozásnak, hanem becsületbeli és erkölcsi kötelessége is. (Igaz! Ugy van! bal felöl.) Mert hiszen azt, hogy ez a tartozás megváltassák, mi már az 1848-iki egyesülés előfeltételeként kötöttük ki, de azóta soha végre nem hajtották. Ez Erdélyre nézve annál fájdalmasabb, mert azt kellett tapasztalnunk, hogy Magyarország összes gazdasági fejlődése az erdélyi magyarságot, a székelységet megkímélte, oda nem tudott eljutni, csak tértiéiben, csak áldozataiban. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) S meg kellett érnünk azt, hogy most is, ebben a világháborúban mi vettük ki a legkeservesebb részt, ennek a népnek kellett menekülnie, ennek a népnek kellett tűzhelyét otthagynia . . . Polónyi Géza: Az első mozgósításból egy ember sem jött vissza. Győrffy Gyula: . . . s ez a nép a visszamenetel után is még mindig sínylődik azon rettentő csapások után, amelyek menekülése folytán rázúdultak. Bátor vagyok ezek után azt a kérdést intézni, hogy vájjon ez a nép ezt a kepetartozását, ma különösen, tudja-e egyáltalában teljesíteni? S ha nem tudja teljesíteni, mi a felelet al'ra, hogy vájjon annak a népnek pásztorai, lelkészei, tanitói stb. tudják-e és miből tovább fentartani magukat, hogy most százezerszer súlyosabb kötelességeiket a néppel és az állammal szemben teljesíthessék ? (Igaz! Ugy van! balfelÖl.) S vájjon szabacl-e kitenni annak ugy a javadalmast, mint a népet, hogy egymással szemben anyagi kérdés miatt gyilkos ellenségként álljanak? (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Különösen akkor, amikor Erdély rekonstrukczióját hangoztatjuk minduntalan s mikor az erdélyi magyarság, a székelység nélkül nincs mit Erdélyben rekonstruálni, Erdély protestáns, unitárius és katholikus papsága és tanítósága nélkül pedig nincs kivel rekonstruálni? (Ugy van! a baloldalon.) Sümegi Vilmos: A napszámos többet keres. Győrffy Gyula: És még egyetlen adat arra, hogy kidomborodjék a megváltás mulasztásának teljes igazságtalansága és jogtalansága: a szászföld kepemegváltásának kérdése. Azt már voltam bátor említeni, hogy a szászföldi tized sem azonos a magyarországival, hanem teljesen azonos természetű a kepével és mégis mi történt? Az 1848: XIII. t.-cz., vagyis a tizedkártalanítás 1856-ban a szászokkal szemben egész gyorsan foganatosíttatott. (Mozgás a baloldalon.) Sümegi Vilmos: Majd azoknak nem adnak. Mindent kapnak, a szászok és oláhok. Győrffy Gyula: Nem akarom most azt panaszolni, hogy pl. a kártalanítás rendjén kedvezésben részültek, mert többet kaptak e czimen, mint amennyi talán őket megillette volna, de én ezt nem irigylem tőlük. Csodálatos dolog azonban, hogy kormány, amely 1856-ban sietett a szászokra nézve a kártalanítást végre-