Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-769
769. országos ülés 1918 fe jelent. Ugyanis a kepe az egyházközség és a javadalmas közötti szerződéses megállapodás szerinti szolgáltatást, amely eredetét onnan veszi, hogy a székelyek, mikor a kereszténységet, felvették, saját szabadságukról még egyházi téren sem mondtak le egy pillanatra sem. Ősidőktől fogva a szabadság birtokában lévén, személyenként is mind nemesek voltak, amit nemcsak a Werbőczyanum Tripartitum és Erdély szakadatlan törvényei bizonyítanak, hanem maguk a Habsburgházbeli királyok is elismertek, hogy »Siculi in communi omnes sint nobiles.« Ezen egyéni szabadságjoggal éltek a székelyek mindig s ennélfogva a kereszténység felvételekor is érvényesítették ezt a szabadságot az egyházzal szemben, midőn saját papjaikat maguk akarták választani, ugy amint összes tisztségeiket is, szemben királyokkal és fejedelmekkel is maguk választották. Saját hadrendjüket maguk állapították meg, a maguk embereit tették be, s ebből kifolyólag azt sem tűrhették, hogy azok közé, akiknek ellátásáról ők saját maguk gondoskodtak, más nevezhessen ki vagy helyezhessen át valakit. Ez volt a kepe s az egyházi személyek ellátási módjának ősforrása is, amelyet később maguk a jnotestánsok is igy tartottak meg, ugy hogy ma Erdélyben az összes magyar felekezetek kizárólag a kepetartozással tartják fenn egyházaikat ós iskoláikat. A kepe tehát, mint mondtam, egyéni szolgáltatás, amelyet a szabad székely önmagára vetett ki, nem lévén sem robotra, sem más uri szolgáltatásra különben sem kötelezve. A kepetartozás tartalma pedig az, hogy minden önálló gazda, akinek földjén 12 kalongya, vagyis kereszt gabona terem, . . . (Mozgás balfelöl.) Szabó István: Somogyban is ugy mondják. Győrffy Gyula: . . . — minden kalongyában van 26 kéve — ebből hat kalongyát, tehát a felét 'köteles az egyháziaknak átszolgáltatni. Akinek pedig hat kalongyája terem, abból hármat köteles az egyháziak részére átadni. Megjegyzem még, hogy a 12 kalongyából átengedendő hat kalongya is megoszlik ugy, hogy három kalongya őszi, három kalongya tavaszi. Ez a határ lefelé. Felfelé pedig nincs meghatározva a határ, vagyis nem emelkedett a teher,. . . Szabó István: Bégi magyar szokás! Győrffy Gyula: . . . hanem azon felül is min• denki, ha mindjárt ezer kalongyája terem is, az csak tizenkét kalongyásnak számit és ebből is csak hat kalongyát köteles az egyháziak részére átadni. Ehhez járult, hogy akinek semminemű gabonája nem termett, hanem munkás, vagy ilyesféle volt, de önálló családfő, az pénzbelileg volt köteles az egyháziakkal szemben tartozását teljesíteni s ezek voltak az u. n. oszporások. Ezeknek volt és van ma is egy más kötelezettségük is. Mert megjegyzem, hogy ez ma is ép ugy fenn•braár 9-én, szombaton. 293 áll, mint ezer év előtt. T. i. a gazdák, akik fogattal is bírtak, kötelesek voltak és kötelesek ma is ezenfelül egy terű fát, vagyis egy fuvar, egy rakomány fát, évenkint a papnak beszolgáltatni. Ez a sző, hogy terű, megterheltetést jelent. (Halljuk! Halljuk!) S ezt a terű fát azután az oszporások tartoztak a pap számára felvágni. Ha ezt át méltóztatik gondolni, akkor azt fogják velem együtt találni, hogy nem volt és nincs a világon ehhez hasonló megterheltetés. mely egy' népet ennyire sújtana. (Úgy van! a baloldalon.) Addig, amíg ez a nemes székelység saját szabadságában és privilégiumaiban megmaradhatott 1848-ig, amig őt nem terhelte semmi állami teher, sőt a katonai kötelezettség sem volt általános, mert családonként volt köteles csak egy katonát adni, addig a Székelyföld e teher mellett is boldogult, jólétnek örvendett és ezt a terhet az egyháziakkal szemben szívesen, is viselte. (Mozgás a Jcösépen. HalljuJc! Halljuk! balfelöl.) Ezen időben — méltóztassék megnézni — a Székelyföldön az analfabéták száma nem üti meg az 5%-ot, ellenben 50%-ot tesz ki a középiskolát végzettek száma és megérthető, ha minden szék legalább egy középiskolát tartott fenn, néhol kettőt, sőt hármat is és megérthető, hogy 1848 előtt a székely községekben a paplakok, tanítói lakok és az iskolák szolid, szép épületek voltak. De folytatom a kepe ismertetését. Ez a kepe tehát ilyen rémességében csak azáltal nyer némi korrektivumot, hogy évenként vettetik ki és pedig a plébános és az egyházközségi tagok részvételével, akik összeülvén ... Polónyi Géza: Szóval nincs canonica visitatio! Győrffy Gyula: Sohase is volt, . . . megnézik, hogy ki a birtokos, — mert hiszen évrőlévre változtak a birtokosviszonyok — és ennek alapján azt, aki kiesett a termésből vagyis nem volt már földje, törölni kellett, viszont aki földet szerzett és uj családot alapított, azt be kellett sorozni. Ezt évről-évre ugy hivták és hívják ma is, hogy rektifikáczió. Ezen rektifikácziónál természetesen az egyházi férfiú vagyis a plébános saját híveivel került szembe azóta, mióta a kepetartozás terhesebbé vált. Hiszen igy a javadalmasnak már a javadalom érdekében is kötelessége volt minél magasabbra taksálni azt a jövedelmet, ha nem is saját érdekében.- Viszont a kepézőnek érdekében állott minél kevesebb kepét szolgáltatni. De még az a baj is volt a kepézéssel, — 1848 előttről nem szólok — azóta, amióta ez terhessé vált, hogy, minthogy akkor is nagy teher volt ez a szolgáltatás, bármily méltányosan igyekezett is a pap és e rektifikáló bizottság eljárni, mégis terhes maradt ós terhes különösen ma. Ennélfogva a javadalmas még a megállapított kepéjét is nagyon gyarlón kapta meg, mert az a kepéző, kinek nagy teher volt ez,
