Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-769

292 769. országos ülés 1918 február 9-én, szombaton. felel meg, »hogy a dézsmák általános eltörlése i nyomán életmódja szükséges mennyiségétől elesett minden más egyházi személyek is illő kepe néikül ne maradjanak, afelől a mihisterium addig is, mig a közös törvényhozás a magyarországi folyó 1848. évi XX. t.-cz. 3. §-a nyomán intézkedik, az illető hatóságok közvetítésével haladéktalanul intézkedendik«. Ahhoz egyetlen szó sem fér, hogy az ezen törvényhozáson ugy Erdélyben mint Magyarországon hozott összes törvények, ugy a magyarországiak, mint az erdélyiek, Magyarországot feltétlenül kötelezik, annál inkább, mert hiszen Erdélyt Magyarország különben is ünnepélyesen biztosította erről, vagyis elfogadta azt a feltételt, hogy a hasonló intézményeket, amelyek nem ellenkeznek a jogegyenlőséggel és nem akadályozzák az egyesülést, a maga részéről Erdélynek ezen különleges intézményeit fentartani és respektálni kész. Tehát a magyar törvényhozás kettős irányban és két törvény által van kötelezve és világos, hogy a kepe is, mint a papi tizeddel azonos szolgáltatás, állami megváltás tárgyát képezte. (Helyeslés a szélsőbalólAalon.) Polónyi Géza: Eégi sebe Erdélynek, ezt orvosolni kell! Barta Ödön: Az ország egységéből folyik! Győrffy Gyula: Most még csak azt a tételt kell megvilágítanom — nehogy félreértés legyen és abból különböző álláspontok legyenek deri^ válhatok — hogy Erdélyben a kepe mellett is tényleg volt papi tized, amely azonban részben sem azonos a magyarországi papi tizeddel. Erdélyben kétféle tized volt; a kepén kivül kétféle egyházi szolgáltatás van; mind a kettő szintén tized név alatt szerepel. PL volt egy magyarföldi dézsma, vagyis az, amely a vármegyékben érvényes és a szászföldi dézsma. A magyarföldi dézsma azonban kincstárivá lett mert szekularizáltatott. Szekularizálta ezt a dézsmát, melyet ép ugy, mint a magyarországi dézsmát, az országos törvény — az erdélyi püspökség és a kolosmonostori apátság részére instituáltatott. Ezt a dézsmát az 1556-ik évi szászsebesi országgyűlés, amely kimondta, hogy ez az állam tulajdonába fog átmenni szekularizálta, kivéve azokat a helyeket, ahol ezen papi tizedből az illető lelkész bizonyos ellátást nyer, mert ezekre nézve a szászsebesi törvény kimondotta, hogy ezeknél a papi tized továbbra is meghagyandó. így törtónt, hogy Erdélyben a protestáns lelkészek is tizedjövedelemhez jutottak, mert ezen lelkészek később katholikusok voltak: a fennmaradó dézsma pedig a kincstár birtokában arra rendeltetett, hogy bérbe adassék az egyes földesuraknak, akik ezt birták. Ez a bérlethasznositás oly általánossá lett, hogy végre a Diploma Leopoldiana elrendelte, hogy ezentúl ezen kincstári dézsmák állandóan és minden egyes esetben a földesuraknak adassanak ki a szokásos bérért. így jutottak Erdélyben a protestáns lelkészek és földesurak is papi tized birtokába. Ez volt i a magyarföldi, a vármegyei dézsma Erdélyben. Ezekből látható, hogy ez a dézsma sem azonos — és megváltás tárgyát sem képezhette soha — a magyarországi papi tizeddel. t Ezzel szemben áll a szászföldi dézsma. A szászföldi dézsma teljesen ellentétben van a papi tizeddel és tökéletesen azonos a székelyföldi kepével. Ugyanis mikor a szászokat II. András Erdélyben letelepítette, a részükre 1224-ben kiadott kiváltság-levelében feljogosította őket arra, hogy saját egyházközségeiket maguk szervezzék, ezekben a lelkészeket, tanítókat stb. maguk választhassák és ezek ellátásáról maguk gondoskodhassanak, vagyis kifejezetten dézsmát szedhessenek. Ez a dézsma tehát semmiben sem azonos az országos törvények által statuált dézsmával, amely a püspököknek a lelkészek ellátása "czéljából engedélyeztetett az ország által, azonfelül még arra is kötelezte őket, hogy abból az ország részére bandériumokat tartsanak fenn. Ez tehát egy jogosítvány. A szászok dézsmája azonban a kiváltságlevél értelmében nem volt semmi más, mint a király által engedélyezett önmegadóztatás, amelyet ők szedhettek be és fordíthattak saját czéljaikra. Honnan vette II. András, hogy ilyen kiváltságban részesítse a szászokat ? Mert hiszen a magyar országos törvények értelmében, minthogy a szászok részére a szabadság biztosíttatott, országos törvénynyel rájuk dézsmát nem is lehetett volna kiróni. A dézsma úrbéri tartozás lévén, a szászok részére biztosított szabadsággal ellentétben lett volna. Viszont a püspököt sem kényszerithették arra, — a szászok akkor katolikusok voltak, — hogy az egyházakat ellássa a saját magáéból, mert hisz erre fedezete sem volt. A király sem adhatott az egyházak részére ellátást. Kénytelen volt tehát olyan módhoz folyamodni, anielylyel a szászok ezen igényét ki lehetett elégíteni. Ez a mód kézenfekvő volt. A szomszédságban élő székelyeknél látta az egyházak ellátásának a kepe formájában, vagyis az önmegadóztatás révén történő biztosítását. II. András tehát a székely kepe-szolgáltatást vette mintául és az egyházközségek szervezését, választását és ellátását illetőleg privilégiumában teljesen a székelyföldi állapotokat tartotta szem előtt. Hogy az Andreanum privilégium kepe helyett dézsmát emlit, ez egészen természetes. Először a királyi iroda nem tudhatta, hogy Erdélyben ennek az egyházi szolgáltatásnak mi a neve, de meg a kuriális stílussal is ellenkezett volna, hogy az országban megszokott »tized« helyébe a »kepe« fogalmát iktassák be a szászok részére. Lényegéből azonban megállapítható, hogy a szászok részére engedélyezett tized sem egyéb egyszerű önmegadóztatásnál egyházi czélokra. Ezek után röviden ismertetnem kell magát a kepét, annak behajtási és beszolgáltatási módját. Meg vagyok győződre, mindenki meg fog borzadni, ha látja, hogy ez a súlyos teher mit