Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-769

288 769. országos ülés 1918 február 9-én, szombaion. talanságával szemben, amely előtt állunk, tennünk, elérnünk nem letetett. T. képviselőtársam gróf Károlyi Mihály, a hadsereg kérdésében elért sikerünket lekicsinyelni iparkodik, egy igen szellemes fordulattal. O elcször nekem egyénileg amnesztiát ad. Nagyon természetesnek tartja, hogy a közéletnek egy embere akkor, amikor az ő politikai szereplése legfőbb kérdésének, legfőbb jiontjának terén ideáljainak megvalósulásához közeledik, csak ezt látja és ebből von le bizonyos következtetéseket. De ehhez azután hozzáteszi t. képviselőtársam, hogy az a magyar hadsereg, amit itt bejelentünk, nem a függetlenségi jiárti, hanem a volt nemzeti párti politikának diadala és teljesen érti, hogy én, mint a nemzeti pártnak annak idején vezére és a nemzeti párt törekvéseinek exponense, fellelkesedem ezen az eredményen, de nem érti, hogy a függetlenségi párt hogyan érheti be ezzel? Nekem nincs okom, t. képviselőház, szegyeim politikai szereplésemnek azt az epocháját, amelyben a nemzeti párt élén állottam. Sok problémát vetettünk fel és ha tényleges eredményt csak keveset tudtunk is elérni, az eszmék ébresztésében, bizonyos közjogi lelkiismeretesség kimélyitésében, bizonyos nemzeti követelményeknek a köztudatba való átvitelében, gondolom, hasznos munkát végeztünk. (Igaz! Ugy van! Helyeslés balfelől.) De épenséggel nem áll az, amit igen szellemesen mond t. barátom, hogy ez, amit mi most bejelentünk, nem a függetlenségi törekvéseknek egy, bár leglényegesebb részét, hanem a nemzeti párt programmját valósítja meg. A nemzeti párt annak idején, méltóztassanak visszaemlékezni azok, akik a nemzeti párt harczainak részesei vagy tanúi voltak, felismerte és felállította azt a tételt, hogy Magyarországnak, a magyar nemzetnek ahhoz, hogy teljes és e névre méltó nemzeti életet élhessen, szüksége van a magyarság és a magyar szellem érvényesülésére a magyar hadseregben. De ebből a tételből a következtetéseket csak vajmi csekély mértékben vonta le. A nemzeti párt eredetileg megelégedett volna a katonai oktatás magyarosításával, később bizonyos nyelvi konczessziókat kivánt, de mindig a közös hadsereg keretében, amely kereteknek megbolygatására a nemzeti párt sohasem törekedett. (Igás! Ugy van! balfelöl.) Az, amit mi most bejelentünk, nem holmi nemzeti konczesszióknak érvényesülése a közös hadsereg magyar részében, hanem a közös hadsereg helyébe szervi reformmal az önálló magyar hadseregnek beállítása, (Helyeslés a baloldalon.) tehát nem nemzeti párti, hanem tipikus függetlenségi párti követelmény, habár, megengedem, nem megy el azon végső határig, amely a függetlenségi párt eredeti programmjában benfoglaltatott. De mutassanak nekem a világtörténelem kezdete óta egy poütikai irányt vagy annak ekszponensét, aki súlyos küzdelmek után mindazokkal az ellenhatásokkal szemben, melyekkel meg kell küzdenie, a maga eszméjének teljes diadalát, az utolsó konzekvencziáig való érvényesülését elérhette volna. Meg kell elégednie a lényeggel és csak az a gyakorlati politikus, csak az képes eszményének igazi szolgálatokat tenni, aki, ha a lényeget magának biztosította, azt a lényeget megragadja, az ellen a lényegen nem iparkodik gáncsoskodásokkal és szubtilitásokkal kifogásokat tenni, hanem erősen áll annak talaján, azt megragadja s azt az eredményt nem veszélyezteti. Ezt a lényeget pedig — állítom és bizonyítom mindenkivel szemben — igenis biztosítottuk nemzetünk számára. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Hogyha hozzáteszszük azt, amit a ministerelnök ur legutóbbi beszédében mondott, hogy gondoskodnunk kell arról, hogy ami most eléretett és megvalósulni fog, az a jövőre ne eshessek változás alá, más szavakkal, hogy törvényhozási, törvényben lefektetett garancziák kellenek mindezen reformoknak és átalakulásoknak állandóságához, amit azonban most nem lehet megtenni . . . Polónyi Géza (közbeszól). Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: Igen t. képviselőtársam, akik nem látják be azt, hogy egy háború közepettén, ily szerves átváltoztatásokat nem lehet keresztülvinni, azokat hagyom tovább érvelni, azokat kapaczitálni nem iparkodom. (Helyeslés a baloldalon.) És itt azután, talán legalább a lelke belsejében kielégülést és megnyugvást fog találni Polónyi t. képviselőtársam is, aki — megvallom s itt bizonyosan az én szellemi fogyatkozásomban van a hiba . . . Polónyi Géza: Az ellen tiltakozom! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister:... meg nem érthető összefüggésbe hozza azt a kritikát, amelyben ő a mi hadseregprogrammunkat részesiti és a felségjogok kérdését. O ugy gondolom — legalább igy iparkodom konstruálni álláspontját — abból a tényből, hogy mi bejelentjük a király hozzájárulását ehhez a katonai programmhoz, azt a következtetést vonja le, hogy a korlátlan felségjogok álláspontján állunk. Polónyi Géza: Nem! Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: . . . hogy mi ezeket a reformokat csak királyi adományként •— az »ajándék« szót többször használta — akarjuk behozni, nem j>edig intézményesen biztosítani. T. képviselőtársam már az imént hallotta a ministerelnök úrtól és tőlem, hogy ez nem igy van, hogy ezeknek intézményes biztositékát akarjuk és fogjuk elérni, a felségjog teóriájával pedig ennek a kérdésnek semmi összefüggése nincs. Háromféle felfogás létezhetik, logikailag konstruálva, a felségjogok tekintetében. Az