Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-769

769. országos ülés 1918 február 9-én, szombaton. 285" Urmánczy Nándor: Hivatalosan beismerik, hogy Magyarországról több katonát vittek a harczba, mint Ausztriából. Tettünk-e egyetlen lépést ennek megakadályozására? Küldöttünk-e ki bizottságot, mely legalább ellenőrizné, hogy mikép használják fel a magyar katonai erőket? Tiltakoztunk-e a magyar katonáknak idegen ezredekbe való beosztása ellen? Polónyi Géza: Törvényt hoztunk, hogy szabad! Urmánczy Nándor: Törvényt hoztunk utólag, hogy szabad a galicziai és bukovinai ezredekbe beosztani, de nemcsak azokba osztanak be, hanem valamennyibe. (TJgy van! balfelől.) Mindezért mostanig csak a munkajiárton volt az ódium; most már az ódiumot mi is viseljük. (TJgy van! balfelöl.) Az egész ország tele van cseh és egyéb hasznavehetetlen katonával. Katonai parancsnokságokban legnagyobbrészt idegen és sokszor ellenséges érzületű tisztek ülnek. Sümegi Vilmos: Majdnem mindenütt! Urmánczy Nándor: Az egész országra ránehezedik az idegen katonai uralom. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Tettünk-e valami lépést, hogy legalább próbáljunk ezen a helyzeten változtatni? Mit tettünk? Megmondom, t. ház. Tisztelet a kivételeknek, de nagyban és egészben mi csak folytattuk és folytatjuk kisded hatalmi játékainkat. Intrikálunk, áskálódunk egymás ellen és az egyik szemünk állandóan Bécs felé pislog; onnan várjuk a kegyet, a beleegyezést. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: Ezt már ránk ne mondja, kérem! Urmánczy Nándor: Azért mondtam, hogy tisztelet a kivételeknek! Fényes László: Mindenki beleértheti magát. Urmánczy Nándor: Cselekedeteinket ahhoz szabjuk, hogy mi tetszik Bécsnek, vagy mit enged meg Bécs. Már megszoktuk és rendben levőnek találjuk, hogy 400 év óta nekünk nyugatról kel fel a napunk és nem gondolunk arra, hogy annak a napnak, miként a téli napnak, nincs melege, nincs a nemzetet megtermékenyítő ereje, hanem csak üres, hiu fénye, csillogása, melynek nyomában legfeljebb sár képződik. Mindaddig, amig mi alkalmazkodunk Bécs akaratához és nem tudjuk a magunk ügyében, a magunk dolgában, a magunk akaratát érvényesíteni, addig szolgasorban maradunk és a nemzetek közt számításba nem jövünk. Kötelességünk az volna, hogy pártkülönbség nélkül egyhangúlag követeljük a magyarkatonák érdekében azoknak az intézkedéseknek azonnali keresztülvitelét, amelyeket ma meg lehet valósítani. Kötelességünk volna pártkülönbség nélkül követelni, hogy a magyar szolgálati nyelvet, vezényleti nyelvet, katonai képzőintézetekben a magyar tannyelvet már most rendeljék el, hogy a magyar zászlót, czimert ée a nemzeti himnuszt kizárólagos jogába már most helyezzék vissza. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De nekünk kényelmesebb, ha mindezt ma nem bolygatjuk, hanem ölhetett kézzel, angol flegmával megvárjuk a háború végét. Egyedüli reménységem a magyar katonában van, ők, akik átélték a háború borzalmai és szenvedései mellett a magyar katona külön kálváriáját, megváltoztatják majd a magyar politikai életet, egyenes, határozott, nyakas, elszánt és mindenekfelett magyar politikát fognak csak megtűrni. A ministerclnök ur azt mondotta, hogy 0 felsége hajlandósággal viseltetik a magyar nemzet törekvései iránt. Igazán kedves és szép, hogy a magyar király a magyar nemzet iránt hajlandósággal viseltetik. De mi, gyarló halandók, ennek a hajlandóságnak valami pozitív tettekben, cselekvésekben megnyilvánuló eredményeit szeretnők látni és j>edig elsősorban katonai téren. Az a hang különben, hogy a fejedelem hajlandósággal viseltetik a nemzet iránt, a most haláltusáját vivő régi világ hangja. Wekerle Sándor ministerelnök: Nem ezt mondtam! Polónyi Géza: Azt, hogy hajlandósággal viseltetik a katonai programm iránt. Urmánczy Nándor: A kialakuló uj világban nem a fejedelmek hajlandósága, hanem a nemzetek hajlandósága lesz a döntő tényező. Most még csak annyit, hogy én a katonai kérdést nem teszem a háború végéig Íróasztalom balfiókjába, hanem továbbra is idehozom a magyar katonák sérelmeit és panaszait és tőlem telhetőleg küzdeni fogok azért, hogy ezek a sérelmek és az egész katonai kérdés, mielőbb megnyugtató megoldást nyerjenek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Több szónok feljegyezve nincs. A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Gr. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi minister: T. képviselőház! Azt hiszem, senki sem fogja állásom privilégiumával való visszaélésnek venni, hogy ezen egészen sajátságos jellegű vitában még egyszer bátor vagyok rövid időre a ház türelmét igénybevenni. (Halljuk! HáüjuJc!) A közvetlenül előttem felszólalt t. képviselő ur előadására csak az a megjegyzésem, hogy a keserűségnek azt a hangját, mely azon végigvonult, mindenkor meg tudnám érteni, csak a jelen pillanatban nem. Mindenkor meg tudtam volna érteni azt a vádat a politika illetékes tényezői ellen, hogy Bécs felé kacsintanak, hogy mindent Bécs akarata, Bécs tetszése szerint akarnak intézni, csak akkor nem, midőn a háznak a kormány részéről ünnepélyesen bejelentetik a nemzet legelemibb, legigazságosabb, legszükségszerübb, legnagyobb törekvésének, a magyar hadseregnek létesítése. Ha a t. kép-