Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-768

768. országos ülés 1918 február 7-én, csütörtökön. 255 párttal. így jött létre a szabadelvű párt. A közjogi ellenzék másik része azonban, az akkori szélsőbalból és a balközép romjaiból megalakult függetlenségi párt, törhetetlenül ragaszkodott programmjához és folytatta tovább a küzdelmet, ha gyengült erővel is, de nem fogyatkozó lelkesedéssel. A közvélemény nekik adott igazat, mert számban és erőben nem várt gyarapodás lett küzdelmük eredménye. Megint visszaesés történt 1896-ban, a hires Bánfly-féle választások alkalmával, amikor néhai boldog emlékű Ugron Gábor elkeseredve vonult vissza a politikai küzdelemtől és egy nyilt levélben azt vágja szemébe a nemzetnek, hogy túlnyomó részben romlott intelligencziával és gyenge nemzettel a függetlenség alkotmányos harozát megvivni nem lehet. A közjogi ellenzék, a függetlenségi és 48-as párt azonban nem adta fel az elvet, harczolt tovább. És hogy nem hiába harczolt, bizonyitja az, hogy nemsokára nemcsak számban erősödött meg, hanem az 1905-iki választásokon relativ, 1906-ban pedig abszolút többséget ért el. Talán szintén lehetett volna a párt feloszlatásának gondolatával gondolkozni 1910-ben, mikor a függetlenségi és 48-as párt, jólehet abszolút többsége volt, programját megvalósítani nem tudta, mikor fájdalommal kellett látnia, hogy legmérsékeltebb kívánságai is merev visszautasításra találtak és mikor tapasztalnia kellett, hogy egy olyan kormány, amelynek ebben a házban egyetlen tagja sem volt, rövid pár hónap alatt nagy többséget tudott a választásokon szerezni. Ez is alkalmul szolgálhatott volna a töprengő, félénkebb gondolkozású egyéneknek arra nézve, hogy feladják a meddőnek mutatkozó küzdelmet és feloszlassák a pártot. Nem tették. Bs ha nem tették, akkor azt kérdem, miért kellett megtenni most ? (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Miért mutatkozik lehetetlennek most a-függetlenségi párt programjának megvalósítása ? Hiszen azt látjuk, hogy az az óriási világfelfordulás, amelynek szemtanúi vagyunk, egy eszmét emel ki a hullámokból, a népek önrendelkezési jogát. Tudom én azt, hogy ezt az axiómát ugy is lehet értelmezni, hogy daraboljuk fel Magyarországot annyi részre, ahány nemzetisége van . . . Springer Ferencz: Csak ugy! (Zaj a szélső baloldalon.) Bizony Ákos: Mi nem ugy értelmezzük, (Igaz l Ugy van! a szélsőbáloldalon.) hanem ugy értelmezzük, hogy Magyarország ezeréves történelmi múlttal, precziz geográfiai határokkal bir és maga volna jogosítva arra, hogy sorsa felett rendelkezzék. Nép és nemzet ugyanazon fogalom. Kérdem azt, hogy amikor nemcsak a régi kis államok, azok a bár jelenleg eltiporva lévő balkáni kisebb államok, biztosan vissza fogják nyerni önállóságukat, — mert mi sem okarjuk ezeket igában tartani — (Helyeslés balfelől és a szélsőbaloldalon.) mikor azt látjuk, hogy századok óta a nemzetek sorából kitörölt néptöredékek önállósághoz jutnak . . . Polónyi Géza : Albánia ! ükránia ! Bizony Ákos: . . . mikor azt látjuk, hogy a ] 50 év előtt nemzeti létét elveszített Lengyelország uj felállítása előtt áll: akkor mi, az ezeréves Magyarország ne lehessünk önállóak és függetlenek ? (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Én ezt részemről sem megértem, sem elfogadni nem tudom.fTaps a szélsőbaloldalon.) Gróf Apponyi Albert kultuszminister úr, az én volt vezérem, aki iránt amint előbb mondtam, tiszteletem és szeretetem legkevésbbé sem csökkent, tegnapelőtti nagyszabású beszédében hivatkozott II. Lipót császár és magyar király végrendeletére, amelyben utasításul adta utódainak és örököseinek, hogy járjanak kedvükben a magyaroknak, de a hadsereg egységéből sohase engedjenek. Én nem ismerem ezt a végrendeletet, de természetesen nem kételkedem benne, hogy így szól. De ismerem az ő elődeinek és utódainak politikáját, a mely semmiben sem különbözött ettől. A végrendelet ezen semmit sem változtatott, sem nem rontott, sem nem javított. Négyszáz esztendeje annak, amióta a Habsburgok ülnek a magyarok trónján, s azóta az önálló magyar hadsereget megalkotni képesek nem voltmik. Törvényeink hemzsegnek az erre vonatkozó rendelkezésektől, amelyek kétségtelenné teszik, hogy egészen 1867-ig törvényes jogunk volt rá, de gyakorlatilag megvalósítani sohasem lehetett. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Hivatkoznak az 1715 : VIII. t.-czikkre és azt mondják, hogy azzal lett törvényhozásilag eltemetve az önálló magyar hadsereg. Hát, bocsánatot kérek, ez a törvényczikk nem temetett el semmit. 1715-ben mindössze annyi történt, hogy a régi portális miliczia helyett, amely időről-időre a szükséghez képest lett az országgyűlés által engedélyezve, a rendek azt mondták. hogy épségben maradván a nemeseknek személyes hadkötelezettsége, épségben maradván a bandériumokra vonatkozó intézkedések is, tehát a tulajdonképeni magyar hadsereg ; miután ez magában véve nem elegendő az ország megvédésére, tehát Ö felsége fel fog hatalmaztatni arra, hogy belföldiekből és külföldiekből milícia regulatát állithasson fel. Világosan miliciát mond a törvény, ellentétben az exercitus hungaricusszal. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A magyar hadsereg marad továbbra is a nemesi felkelés és a kiállítandó bandériumok, de e nellett létesítendő volt a királyi hadsereg, amely felett a magyar király rendelkezett, amelyet azonban a nemzeti hadsereggel összetéveszteni nem szabad. Ez az 1715 : VIII. t.-cz. voltaképen soha életbe nem lépett, mert 1871-ben Mária Terézia alatt, amidőn őt minden oldalról megtámadták, már nem milícia regulatát állítottak az ellenséggel szemben, hanem a rendekhez folyamodtak, hogy ujonczokat szavazzanak meg, és mindjárt meg is szavazott az országgyűlés 26.000 és néhány száz ujonczot; ekkor is, később is mindig azzal a fentartással, hogy ebből soha semmiféle következmények levonhatók nem lesznek. így történt