Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-758

758. országos ülés 1917 deczember lO-én, hétfőn. 15 alább belülről ne fájna a szive, akkor megjelenik a király előtt a munkapárti t. elnök ur és van szive -azt mondani az O felségéhez intézett beszédében, hogy ime ebben a világháborúban mennyire bevált a dualizmus. Holló Lajos: Ilyen hadsereg kell nekik! Polónyi Dezső: Amikor az összes elismert közgazdasági tekintélyek hangoztatják, hogy ime, ez a háború, mennyire igazolta a függetlenségi és 48-as párt álláspontját a gazdasági szétválás tekintetében, amikor mindenki látja és érzi, mik lennénk mi ma önálló bankkal, önálló vámterülettel, amikor mindenkinek a szive fáj ezeknek a szerencsétlen védelmi viszonyoknak láttán, akkor a munkapárti elnök ur — nem tudom kit akart vele ámítani — odaáll és azt mondja, hogy a dualizmus vált be! T. ház! Én megsúghatom, mi vált be. Bevált a magyar áldozatkészség, bevált a magyar királyhűség, bevált a magyar becsület. Ez bevált, de a dualizmus, az nem. Ennek legcsunyább és legbizonyosabb csődjét a katonai kérdések kezelése bizonyítja. (Ugy van! a baloldalon.) ISTem akarok adós maradni ennek megmagyarázásával. A kölcsönös védelmi kötelezettség, amelyen ez az egész szerencsétlen összeköttetésünk alapul, a régi török időkből származik, a pragmatica szankczió előtti időkből, amikor e kötelezettség nem állandó és rendszeres volt, hanem esetleges. A török megtámadta Európát, elsősorban a magyart találta magával szemben és amikor a magyarság erejében mármár kimerült, követelte, hogy Ausztria, amely joggal tekinthette magát megvédettnek, járuljon hozzá a hadsereg és a végvárak fentartásához. Ez meg is történt esetről-esetre. Rendszerré vált ez a pragmatika szankczióban, melyben a két nemzet rendszeres közös és kölcsönös védelemre szerződött. Ennek a közös és kölcsönös védelmi rendszernek további fejlesztése, illetve visszafejlesztése az 1867 : XII. t.-cz.-ben történt, melynek különösen 12. és 13. §-a állapítja meg azt, hogy a kölcsönös ós közös védelmi kötelezettségnek milyen módon és hogyan tartozik mindkét állam eleget tenni. Megmondja ezekben azt, hogy mindegyik állam az erre a célra alkotandó külön törvényekben szabályozza azt, miként tesz eleget kötelezettségének. Az 1867 : XII. t.-cikkből folytak azután a véderőtörvények, amelyeknek legutolsója az 1912: XXX. t.-c, amelyet — talán szükségtelen erre kitérni — a t. munkapárt akkor a mi távollétünkben, és illetőleg először a mi jelenlétünkben, de rendőri segédlet mellett szavazott meg, állítólag — itt ugyan senki sem hallotta — először, másodszor és harmadszor. Ebben a véderőtörvényben kifejezetten meg van mondva az a princípium, amely az 1867 : XII. t.-cikknek rendelkezéséből különben is folyik, hogy a véradót a két állam nem a változatosan megállapított kvóta arányában, hanem a mindenkori lélekszám arányában tartozik leróni. Megmondja azt, hogy Magyarországnak 42'75°/oban van része; ennyi újoncot tartozik kiállítani. Barta Ödön: Most már nagyobb lesz az arányszám; minél több férfi esett el, annál nagyobb lesz az arányszám. Polónyi Dezső: Az asszonyok és a gyermekek után is fognak fejszám szerint sorozni! Elnök: Méltóztassanak az interpelláló képviselő urat meghallgatni. Polónyi Dezső ,* Ugyanez a véderőtörvény megállapítja azt — ez az az önök által készített törvény —, hogy a vóderőnek bizonyos tagozata kell hogy legyen. Külön tagozatnak jelöli meg a közös hadsereget, külön a honvédséget és külön a népfölkelést. Megmondja azt, hogy mindegyik az e czélra alkotandó törvényben megjelölt módon és külön parancsnokság alatt működik. Mindjárt itt kérdem: nem méltóztatik látni, hogy a véderőtörvénynek először is ez a jjrinczipiuma, hogy az egyes seregtestek tagozódva legyenek, miként vitetett keresztül ebben a háborúban? Hát láttunk mi külön honvédparancsnokot, láttunk mi külön népfelkelési parancsnokot? Xem hozták-e utólagosan ide azt a törvényt is, amelyet itt a törvényhozás az akkori nagy szükségben, kényszerhelyzetben meg is szavazott, hogy a népfelkelést az országgyűlés minden megkérdezése nélkül egyszerűen beosztották a közös hadsereg parancsnokságai közé, sőt idegen ezredeket egészítettek ki a magyar népfelkelőkből? Megismételjem most a t. ház előtt azokat a jeleneteket, amelyeket például^ dicső jurágai ezred itt elébünk tálalt, mikor O felsége kénytelen volt azt megsemmisíteni, zászlóját elvenni cs akkor Székesfehérvárról, meg nem tudom honnan magyar népfelkelőket utaltak át ez ezredbe és egy szép napon meghallottuk azt, hogy a prágai gyalogezred helyrehozta régi becsületét és milyen nagy vitézséggel és mily elismerésre méltóan viselkedett? Ugyebár ez az, amit a munkapárt t. elnöke olyan nyomatékosan jelzett azzal, hogy a dualizmus mennyire bevált ? Ezt méltóztatik talán gondolni? De rájövök a leglényegesebb kérdésre. A leglényegesebb kérdés az, hogy a nemzet ujonczmegajánlási joga az, amely egyesegyedül megmaradt még, legalább teóriában, érintetlenül, hoszszu évszázadok küzdelmei után, alkotmánybiztosíték gyanánt. Mikor ez az 1912: XXX. t.-cz. tárgyaltatott, maga a munkapárti t. elnök ur — akkor ministcrelnök — egy hosszú beszédben, gróf Apponyi Albertnek napirendelőtti felszólalására válaszolva, fejtegette azt, hogy ebben azután magyar embernek soha nem lehet más véleménye, mint az, hogy a nemzetnek ujonczmegajánlási jogát mindenképen kristálytisztán kell megóvni. Már most ez az ujonczmegajánlási jog ugyebár azt jelenti, hogy mi határozzuk meg, hogy milyen arányban és mértékben járulunk