Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-758
16 758. országos ülés 1917 hozzá a közös és kölcsönös védelmi kötelezettséghez. Hát amikor az osztrák hadügy mini ster ur hivatalosan kijelenti, hogy a magyarság aránylag töbh katonát adott, hát akkor hol marad a nemzet ujonczmegajánlási joga? Hát nincs-e a legnyiltabban kijátszva? (Igás! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) jSíem az történt-e, hogy ennél a katonai berendezkedésnél a nemzet hire, tudta, minden megkérdezése nélkül annyi katonát soroznak, amennyit akarnak és azokat a törvény világos rendelkezései ellenére használják fel ? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek sokféle vonatkozásban súlyos következményei vannak. Mert vagy szükség van arra a többletre, amelyet soroztak, vagy nincs. Ha szükség van, akkor a törvény értelmében azt Ausztriában elő kell teremteni. Ha pedig nincs szükség, akkor azok a magyar katonák kétségkívül törvényellenesen, alkotmánybiztositékainkat képező törvévyeink ellenére tartatnak ott. Hát mi más ez. mint a rendszer csődje, a rendszer teljes bukása? (Igaz! Ugy van! a széhöbaloldalon.) Ezeket ajánlom a t. ház figyelmébe és ezek után bátorkodom a következő interpellácziót intézni a ministerelnök és a honvédelmi minister urakhoz: (Olvassa.) »1. Hajlandó-e a kormány intézkedni, hogy annyi magyar állampolgár, amennyi jelenleg is a véderőtörvényben megállapított arányon felül katonai szolgálatot teljesít, haladéktalanul hazabocsáttassék ? 2. Hajlandó-e a kormány pontos adatokat beszerezni és a ház elé terjeszteni arról, hogy mennyi a felmentettek száma az osztrák tartományokban és mennyi hazánkban? 3. Hajlandó-e a kormány részletes felvilágositást adni arról, hogy a háborús kiadások milyen arányban fordíttattak állandó jellegű beruházásokra az osztrák tartományokban ós mennyi jutott, ilyen czélra Magyarországon ?« Elfelejtettem indokolásomban előadni, amire most pótlólag méltóztassanak még nekem néhány perczet engedni, hogy t. i. a háború kezdete óta állandóan és rendszeresen történnek Ausztriában óriási értékű állandó jellegű beruházások a hadügyi kiadások terhére. Vasúti állomások kibővittettek, vasúti sínpárok fektettettek le, továbbá állandó jellegű kórházakat építettek, vagy hogy ne menjek tovább és ne legyek hosszadalmas, Pólába és Triesztbe egymagába milliárdokat öltek be. Mindezek olyan beruházások, amelyek nyilván állandó jelleggel birnak. Ezzel szemben vájjon minő olyan beruházások történtek Magyarországon, amelyek állandó jellegűek volnának és amelyeket azután később is a magunk javára hasznosíthatnánk ? Ez az indokolása interpelláczióm harmadik pontjának, amelyet tiszteletteljesen ajánlok a t. kormány figyelmébe. Elnök: A honvédelmi minister ur kivan nyilatkozni. deczember 10-én, hétfőn. B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: T. ház! Kérem a ház engedelmét, hogy a ministerelnök ur nevében is feleletet adjak az interpelláczió egyes pontjaira, valamennyire, sajnos, nem tudok felelni. (Halljuk! Halljuk!) Először is az igen t. képviselő ur néhány általános megjegyzésére kívánok reflektálni. Jelesen ő akként állította be a mi küzdő hadseregünk és az anyaország katonai berendezkedését, mintha ott a legelső vonalakon kizárólag magyar csapatok lennének és minél hátrább jövünk, annál inkább vész a magyar szó és annál inkább hallunk idegen más nyelveket. Hát, t. képviselőház, én azt hiszem, eléggé hivatott vagyok arra, hogy ezt leczáfoljam, (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) mert szolgáltam ott 27 hónapig és immár itthon is vagyok egy fél esztendeje, hát ismerem, tudom az állapotot. (Igaz ! Ugy van! Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Ha ez igy volna, amint a képviselő ur mondotta, akkor az összes seregtesteket tulajdonképen át kellett volna hogy szervezzük, ez pedig nem történt meg; megvannak az összes hadosztályok ma is abban az összetételben, amint voltak a háború első idejében, vagyis megvannak az Ausztriából kiegészített hadosztályok ma is ép ugy. mint voltak. Ezekben a hadosztályokban tehát nem magyarok szolgálnak, hanem ausztriaiak, galicziaiak, bukovinaiak stb. De mást mondok, t. képviselőház. Hátrafelé is tovább folytatódik az a nyelv és kell is hogy tovább folytatódjék. Ezt is tapasztalatból mondom, mert annak a seregtestnek magyarjai, illetőleg annak a seregtestnek ruténjei és nem tudom én németjei, akik elölről hátrafelé jönnek, — hiszen azért vannak a hátsó berendezések, hogy az embereket befogadják, a betegeket és sebesülteket ellássák — nem tudnak ekszisztálni, ha ott a nyelvüket nem birják. Ezért vannak ott magyar kórházak, magyar üdülőházak, magyar katonai otthonok, mert különben, ha ott más nyelven beszélnek, akkor ez nem felel meg a czélnak. Az a berendezés tehát olyan, hogy amint vannak elől harczoló magyar csapatok, akként vannak hátul magyar intézetek is. Es a magyar állomásokon is — amint a t. képviselő ur mondja — nem tud szolgálatot teljesíteni az, aki nem tudja a magyar nyelvet. Én megengedem, hogy akad itt is olyan elvétve, aki csak németül tud, de akad Ausztriában is olyan, aki viszont csak a magyar nyelvet beszéli. Az alap azonban az, hogy az illető azt a nyelvet beszélje, amelyre ott szükség van, mert különben nem tudja ellátni szolgálatát. Magyar vasúti állomásokon tehát csak magyar legénység szolgál. Azt hiszem, t. ház, ezáltal meggyőztem mindenkit, hogy nem áll a dolog egészen ugy, mint ahogyan a t. képviselő ur előadta, hogy az első sorban kizárólag magyarok és hátrafelé másnyelvűek szolgálnak.