Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-766
766. országos ülés 1918 február 5-én, kedden. 213 dés elhalasztódik, ha nem alkottatik meg még a háború alatt, ha csak a háború utánra halaszszuk, kérdés, leszünk-e abban a kellemes helyzetben királyival, nemzettel és kormánynyal egyetemben, hogy az önálló magyar hadsereget ugy, ahogy azt most az igen tisztelt kormány akarja, megvalósíthassuk. Ezért én a biztonság okáért részemről azt kívánnám, hogy ez még a háború alatt történjék meg, annál inkább, mert bár kicsiny pont vagyok ennek a kérdésnek megítélésénél, de semmiképen nem fogadhatom el azt az érvelést, hogy az önálló magyar hadsereg a háború ideje alatt nem állítható fel. Szerintem ennek semmi technikai akadálya nincs. (Igaz! ügy van! a szélsőbáloldalon.) T. képviselőház ! Volna még egy tárgy, melyről részletesebben szeretnék a t. képviselőház előtt nyilatkozni, de itt ismét szemeim előtt lebeg az, hogyha a nyílt országgyűlésen feltárom azt a gazdasági helyzetet, amely a nép között van s ha elmondom,hogy a kisebb termelő közönséggel szemben rekvirálások czime alatt milyen eljárást tanúsítanak, ha mindezt a valóságnak megfelelően festem itt a képviselőház előtt, ezt ellenségeink kihasználják annak illusztrálására, hogy milyen nagy bajok vannak minálunk. Ezért elállók ennek a helyzetnek hű vázolásától. Csak röviden akarok rámutatni arra, (Halljuk ! Halljuk ! bälfelől) hogy ma az a falusi nép. amely az öregeket, gyermekeket és az asszonyokat állította csatasorba, hogy termeljen ez az ország ugy, amint eddig termelt, amely ezt a munkát igen becsületesen, önfeláldozó módon végezte, az a nép ma a rekvirálások czime alatt oly zaklatásoknak van kitéve, melyekre semmi szükség nincs, amelyeknek nincs meg a kellő eredménye, de amely zaklatások nagyon alkalmasak arra, hogy veszélyeztessék azt az eszmét, amelyet minden jó magyar ember hangoztat ma, hogy a magyar népnek össze kell fognia, a pártok között és a néj3 között összhangot kell teremteni, hogy azzal az óriási veszélylyel és bajjal, amely a nyakunkon van. megküzdhessünk. Én nagyon aggódom amiatt, — ismerem jól a falut, a nép között vagyok — hogyha ez az eljárás tovább is így folytatódik, akkor épen azt a becsületes törekvést, hogy értsük meg egymást, hogy ne legyünk egymásnak ellenségei, hogy hozza meg mindenki a szükséges áldozatot avégből, hogy megvívhassuk ezt az élethalálharczot, az ily eljárások veszélyeztetik és sokkal károsabbak lesznek, mint azt itt bárki is gondolná. T. ház ! Odáig megy a rekvirálás a falun, hogy a szegény tudatlan nép, amely nem is ismeri a rendeleteket, épen azt dugja el, amit neki a rendelet szerint is joga van megtartani. Szuronyos katonák közé állítják, az egyik nap burgonyát, a másodikon szénát és ,igy tovább szalmát, búzát, árpát és sertést és a jó Isten tudja mit rekvirál iák, kiszórják az ágyát, szekrényéből a ruháját, s nem akarom mondani, hogy még mi mindent nem követnek el. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Fényes László : Az Alföldön nem rekviráltak még egyszer sem ! Kun Béla : Hogyne ! Már harmadszor megy ! Fényes László : Csehországban ! Szabó István (nagyatádi): Én csak azt mondom. hogy ennek más módját kell keresni, ez a módszer nem alkalmas arra, hogy a czélt elérje, amelyet szolgálni akar, de alkalmas arra, hogy a legnagyobb elkeseredést idézze elő a nép között. Ha ez tovább is igy niegy, akkor veszélyezteti a jövő évi termést. Őszintén megmondom, hogyha így folytatódik ezen terményeknek a rekvirálása, akkor a népnek elmegy a kedve attól, hogy erején felüli munkával művelje meg a földjét (Ugy van! a baloldalon.) és ha nem fogja azt megművelni, annak olyan káros hatása lesz, amit csak akkor veszünk észre, ha majd már nem lehet rajta segíteni. (Ugy van! a baloldalon.) Én már két éven keresztül mindig kifogást ämeltem egy bizonyos határozati javaslat ellen, amely innen indult ki és amely mindig szigorúbb rekvirálást kívánt a faluval szemben a város részére. Hiszen ma oda értünk már, hogy a kisgazdának a fejkvótája kisebb, mint a gyári munkásé. A városi politika oda viszi a mai kormányt, — sajnálattal látom — hogy kedvez a városnak a faluval szemben ; pedig elismert dolog az, hogy a mezei embernek, aki nem ülhet délben az asztalához, hanem kint a mezőn étkezik, hogy annak sokkal nagyobb kenyéradagra van szüksége, mint annak, aki asztalához ülhet. Amikor ezt mindenki elismeri és kétségbe nem vonja, akkor oda jutottunk, hogy a városi munkásságnak nagyobb a fejkvótája, mint a falusi mezei munkásságnak, különösen a kisgazdának. Nem akarom én ezzel azt mondani, hogy sajnálom a városi munkásságtól a maga kenyéradagját, nagyon jól tudom, hogy még az is kevés neki. amit kaj), még többet szeretnék neki adni, a most megállapítottnál, de egyenesen igazságtalannak tartom azt, hogy azoknak, akiknek még nagyobb kenyéradagokra van szükségük, még kevesebbet adnak. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Igen sajátságos felfogások érvényesülnek egyes megyékben a fejkvóta megállapítása körül. Azt mondják pl., hogy az uradalmi cselédség fejkvótáját nem lehet leszállítani, mert ez a cseléd a leszállított fejkvóta mellett megélni nem tud és inert neki nincs módja a termés egy részét eldugni. Ezzel az érvvel szemben pedig a másik oldalon azt mondják, hogy igaz, hogy a kisgazda is ugyanazt a munkát végzi, sőt talán, minthogy magának dolgozik, még nagyobb erőfeszitéssel végzi azt, ennélfogva tehát neki is ugyanarra a fejadagra van szüksége, mint az uradalmi cselédnek, de azért mégis leszállítjuk a fejkvótáját, mert a termés egy részét eldughatja. Ez a helyzet igen sok helyen és ezzel egyenesen rákényszerítik azt a kistermelőt arra, hogy rejtse el termését ; akkor aztán nyakára küldik a katonaságot és ha valamelyes felesleget találnak, akkor a számára megállapított fejkvótát és a jószágálloroány részére