Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-765

198 765. országos ülés 1918 január 31-én, csütörtökön. tiszta valóságában. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Két kérdésről van szó: a gazdasági önállóság kérdéséről és a hadsereg kérdéséről. Jól jegyezzük meg, uraim: a hadsereg kérdésében, amint most ki fogom fejteni, nem a függetlenségi és 48-as párt programmjának megvalósításáról van most szó. A függetlenségi és 48-as pártnak, amióta létezik, a gazdasági teljes önállóság, a külön vámterület, az önálló jegybank volt a politikai programmja és az maradt is; azonkívül a hadsereg kérdésében nem az 1868 : XII. t.-czikkben lefektetett kiegészítő hadsereg, hanem az önálló, különálló magyar nemzeti hadsereg. (Helyeslés a szélsobaloläálon.) Majd mikor a katonai kérdésre rátérek, ezt a részletet külön bonczkés alá fogom venni. Most sorban először a gazdasági kérdéssel kell leszámolnom, hogy az előttünk kihirdetett programmot a maga valóságában megérthessük. T. képviselőház! Ritkán hallottam az elmeműnek ilyen gyönyörűen kicsiszolt példányát, mint amilyent itt hallottunk a gazdasági kérdésekre vonatkozó programúi tekintetében. Ha az ember igy komolyan hallgatja, találhat a maga számára mindig a jóból annyit, amennyit akar, csak aztán nem szabad megfordítani a lapot mert ott a kontrabalanszok vannak elhelyezve. Már most én igyekszem levonni azt a programmot, amely én előttem áll, abból, r amit a t. ministerelnök ur most elmondott. Áll ez a dolog a következőképen: A nemzet számára fentartotta, hogy a jövő országgyűlésen határozhasson sorsa felett, ami az önrendelkezési jogot jelenti. Ez, t. képviselőház, a legközelebbi múlttal szemben drága vívmány, de nem újdonság. Ezt az álláspontot gróf Tisza István képviselő ur ministerelnök korában majdnem szórói-szóra igy képviselte. (Igaz! Ugy van! bal felöl) De közömbös kérdés, ki hirdette, ki nem hirdette. A mai napon egy kicsit tisztázódott a kérdés annyiban is, hogy gróf Tisza István megismételte azt a kérelmét, illetve azt a feltételét, hogy a magyar kormánynak semmi szin alatt sem szabad megtennie azt, hogy lekötöttséget vállaljon Ausztriával szemben, míg azok a kedvezmények, amelyeket ő az ő felfogása szerint kieszközölt, elfogadva nincsenek. Ámde tudtommal erre a kérdésre a ministerelnök ur már a múltkori ülések egyikén egészen apodiktice nyilatkozott, mikor Teleszky János felvetette ezt a kérdést. A bis repetita piacent elmélete alapján is teljesen felesleges ennek a kérdésnek uj szellőztetése, mert reánk nézve a lényeg nem ez, hanem az, hogy ezen programm alapján, amelyet hallottunk, bővebb felvilágosítások nélkül, amelyekre én törekszem, lehetővé válik-e, hogy az ország szabad rendelkezési joga érvényesüljön, igen vagy nem. És én igy bonczolom magamnak ezt a kérdést: A t. ministerelnök ur egész leplezetlenül megmondja, hogy bázisa az ő kormányzatának az az Ausztriával megkötött szerződés, amelyet az előző kormány kötött meg és ennek az alapján tárgyal ő a külfölddel. Az az óvatosság, hogy a külfölddel kötendő szerződések ne prejudikálhassanak az Ausztriával való szerződés megkötésének, emellett a tényállás mellett kissé poszthumus. Mert ha már meg van kötve Ausztriával a szerződés, amint mondatik, akkor ez prejudikál a külföldi szerződéseknek és nem megfordítva. Gr. Károlyi Mihály: Azoknak alapját képezi ! Polónyi Géza: A t. ministerelnök ur programmjából minden kétséget kizárólag kidomborodik, hogy a kormány nem áll az önálló vámterület alapján, hanem a közös vámterület híve. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Még pedig nem is a rövidlejáratú közös vámterületes szerződésnek, hanem minden kétségen felül állóan a hosszú időre szóló lekötöttségnek. A t. ministerelnök ur nem mondja meg, hogy hány évre, de talán szabad zárjel közé beletennünk, mindnyájan tudjuk, hogy ez alatt 20 esztendőt ért. Hock János: Negyvenet is mondanak. Polónyi Géza: Azt mondja a t. ministerelnök ur, hogy a nemzet a remete sorsára volna kárhoztatva, aki csak naturális szükségleteit elégíthetné ki zárkózott vámterületen, mert a háború olyan konjunkturális viszonyokat teremtett, amelyek mellett Magyarország most nem is gondolhat az önálló vámterületes berendezkedésre. Sajnálom Angliát, a remetót, (Derültség a szélsőbaloldalon) hogy önálló elzárkózott gazdasági egzisztencziájával ilyenre kárhoztatja magát. Sajnálom Bulgáriát és irigylem Romániát; ezeknek a helyzetük lehetővé teszi az önálló vámterületet, önálló bankot, önálló valutát. Ezekről azonban nem szükséges beszélnünk. Szükséges tudnunk azt, hogy Magyarországra nézve, főleg pedig az iparos polgárságra nézve nagyobb áldozat és a függetlenségi párt elveinek szempontjából nagyobb lemondás nem képzelhető, mint ha az önálló gazdasági életre való törekvésnek olyan akadályokat gördítünk az útjába. amelyek kizárják azt, hogy az országgyűlés a jövőben ezek felett a kérdések felett az önálló vámterület alapján határozhasson. Azt kérdem már most: vannak-e ilyen akadályok? Én igy látom a dolgot. Ha ez a programm elfogadiatik és ha ennek a kormánynak a támogatására a függetlenségi párt vállalkozik, akkor ebben a vállalkozásban benne van az, hogy a párt a közös vámterület alapján áll, mert ez alapon támogatja a kormányt, ez alapon ad felhatalmazást a ministerelnök urnak arra, hogy Ausztriával hosszú lejáratra szóló közös vámterület alapján a szerződést megköthesse (Ugy van a szélsobaloläálon.) és annak megfelelően szerződéseket köthessen a közös vámterület alapján a külföld egyéb államaival.