Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-765

annár 3l-én, csütörtökön. 197 765. országos ülés 1918 j, megegyeztethetőnek. (Helyeslés.) Most a t. képviselő úrtól azzal búcsúzom el, hogy a mai napra szabadságot adok neki. (Élénk derültség.) Tessék tehetsége szerint kidühöngeni magát, nem fogok rá reflektálni. (Derültség. Helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) T. ház! Engem, aki egész életemet a függetlenségi eszmék szolgálatában töltöttem el, ez a kérdés érdekel legjobban. Ezt t. barátaim talán természetesnek fogják tartani és talán az ország érdekében áll, hogy a nemzet szine előtt ezt a kérdést az elválás előtt még egyszer beszéljük meg. ítá kell térnem a bemutatkozás alkalmával elmondott programúira és annak egyes részleteire, mielőtt magával a legkomolyabb kérdéssel foglalkoznám. Meglehet, hogy rosszul hallottam, de nekem szerény észrevételem volna elsősorban a báró Szurmay Sándor honvédelmi minister ur kinevezését tartalmazó királyi kézirat tekintetében. Azt hallottam a felolvasott kéziratból, hogy a t. honvédelmi minister ur mint gyalogsági tábornok van kinevezve. Ez van a kéziratban, igy lett felolvasva. Csak egész röviden érintem a dolgot. Ez a tétel az, amelyet a magyar kéj^visejőházban nem szükséges bővebben fejtegetni: aktiv katona a magyar közéletben parlamenti állást nem foglalhat el, a felséges urak rendelkezése alatt álló tábornok nem lehet a magyar nemzetnek parlamentáris ministere. (Ugy van!) Azt hiszem, ezt könnyen lehet pótolni azzal a gondolattal, hogy talán csak kimaradt a »szolgálaton kivüli viszonyban lévő tábornok« kifejezés. Nem is immorálok a dolognál, minthogy nem szándékosságot tételezek fel, csak egyszerű elnézést. Ez után a rövid megjegyzés után nagy általánosságban azt kell mondanom: mint mindnyájan bizonyára láttuk, az egészséges gondolatok, a nem ritkán szólamokkal fűszerezett helyes programmpontok egész tömegével állunk szemközt, melyeknek politikai bírálata egyenként is igénybe vehetné a mai ülés idejét. Ezzel tehát nem szándékozom foglalkozni, hanem röviden jelzem, hogy én az elmondott programmot, különösen a választói jogra, még különösebben a birtokpolitikára vonatkozó részét, — melyre talán még visszatérek, mert bizonyos kiegészítő kérelmeim lennének — szivem mélyéből üdvözlöm és már előre is kijelentem, hogy ezek olyan értékes részei a most vallott programmnak, hogy igen sok aggályt elnémítanak, már csak arra való tekintettel is, hogy segédkezet nyújtsunk a kormánynak ezen nehéz kérdéseknek a haza érdekében való helyes megoldásra. Épen igy vagyok a katolikus autonómiára vonatkozó programm tekintetében is. Itt azonban sajnálattal vagyok kénytelen kifejezni azt az aggodalmamat, hogy — ugy látszik, rajtunk kivül álló okokból s élénken és őszintén óhajtjuk, hogy ez az ok mentől előbb szűnjék meg — az illetékes igen t. minister urnak egészségi állapota okából — egyelőre lemaradván a napirendről, félő, hogy a politikai helyzet okából ez a kérdés nem fog napirendre kerülhetni. Már most egyenesen, világosan rá akarok térni a döntő kérdésre, magának a programmnak, a kormány megalakításának és a helyzetnek egyenes tengelyére. Nem szükséges mondanom, hogy aki politikával foglalkozik Magyarországon, az ennek a programmnak meghallgatása után tisztában van és volt azzal, hogy a kérdés gerineze a gazdasági kiegyezés s a hadsereg kérdése körül forog. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Szemébe kell tehát néznünk ennek a kérdésnek sine ira et studio, szemébe kell néznünk azzal az elhatározott szándékkal, hogy abban az ünnepélyes pillanatban, mikor csak a kormány javára írom, hogy demonstratíve hirdetheti, hogy a katonai kérdésben — később majd foglalkozom ennek a kérdésnek alkotmányjogi részével — királyával egyetértésben óhajtja nemzeti irányban megoldani a kérdéseket, szemben ezzel a ténynyel látnunk kell ennek a kérdésnek egész korderejét a maga egész tisztaságában és valóságában. A felszólítás arra szól: leomolván a közjogi válaszfalak, egyesüljenek pártok és képviselők azon zászló alatt, amelyet a t. ministerelnök ur ma itt kibontott. Ez a felhívás szól egyenesen a függetlenségi és 48-as párt mindkét árnyalatának, mert hiszen oda (a jvbboldalra mutat) ugyebár nem kellett ezt a felhívást intézni. Csak arról lehet szó, hogy ezeket a közjogi aggodalmakat, hogy a válaszfalakat mi is lebontottaknak tekintjük-e; elérkezett-e az a pillanat, hogy a függetlenségi és 48-as párt, betöltvén az ő hivatását, a nemzet elé ugy állhasson, mint aki lelkiismeretének intő szavát követve, mikor programmjának legalább egy jelentékeny részét beváltotta, a többinek kivívását ujabb nemzedék számára akarja hátrahagyni. Még előzetesen egy megjegyzést kell koczkáztatnom. Én, aki meglehetősen szigorú bírálat alá akarom venni ezt az egész programmpontot, bizonyos tekintetben preokkupáltnak érzem magamat. Nem kétséges t. i., hogy gróf Apj^onyi Albert a ministeri székben ennek a programmnak giránsa, ennek a programmnak támogatója. Ez reám nézve elfogultsági preokkupácziót okoz. Nagyon jól tudom, hogy ami tisztelet tehetséget, jellemet megillethet ebben az országban, azt gróf Apponyi Albert a maga számára minden tekintetben követelheti. (Élénk éljenzés balfelöl.) Én sohasem fogok habozni ennek a tiszteletemnek lerovásával, sőt annak elismerésével sem, hogy a lehető legjobb szándékkal és lelkiismeretes meggyőződéssel cselekszi, amit cselekedni akar. A kérdés csak az, vájjon a függetlenségi és 48-as párti tradicziók alajrján meg lehet-e most tenni ezt a lépést, igen vagy nem ? Fogjuk a kérdést bonczkés alá a maga