Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-763
763. országos ülés 1918 január 16-án, szerdán. 139 ros tudja, hogyha én bizonyos fokon alul a létminimum felé redukálom az üzememet, üzemi költségeim oly drágák lesznek, amelyeket nem tudok áthárítani a fogyasztóra. (Igaz! Ugy van!) Minél kisebb az üzem, annál hamarabb elérem a létminimumot és miután a magyar üzemek kisebbek, a magyar üzemeket belekergetem az árdrágításba. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Hol van itt a fogyasztó védelme? A második — és ez is előfordul, a Pester Lloyd vasárnapi számában az a mondás volt — hogy semmi baj sem történhetik, a magyar gyárak kapnak nyersanyagot, a többi nyersanyagot is ők kapják, csak ők ezt odaadják Ausztriának, Ausztria majd visszaadja nekünk feldolgozva, természetesen, ha megfizetünk érte, (Zaj jobbfelöl.) Hiszen ez az "osztrák kormány álláspontja. Az osztrák kormány azt akarja, hogy mi adjunk nekik nyersanyagot és azután a saját pénzünkön vásároljuk vissza. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ez nem magyar iparfejlesztési politika; a magyar iparfejlesztési politika az, hogy nekünk ide kell a nyersanyag. (Altalános élénk helyeslés.) Ha pedig előfordulnának — amit nem hiszek — olyan kivételes esetek, hogy a magyar ipar olyan kicsi, hogy nem birja feldolgozni a nyersanyagot, majd ki fogjuk bővíteni a magyar ipari telejaeket, (Elénk helyeslés.) néhány orsó Ausztriából át fog kurczolkodni hozzánk és a magyar ipar nem fog rövidséget szenvedni. (Általános élénk helyeslés.) • Itt vagyok bátor hivatkozni az általam mólyen tisztelt ministerelnök úrra a gyárak, kibővítése és az elszalasztott alkalmak tekintetében. Ha a t. képviselőtársaimnak sok idejük van és nagyon sokat járnak a folyosón, a folyosónak némely eldugott zugában még találni fognak egy plakátot, ahol - az van, hogy az Országos Haclsegélyző Bizottság szervezett egy munkanélküliség ellen küzdő bizottságot, amelynek elnöke volt a mélyen t. ministerelnök ur, Wekerle Sándor, alelnöke én voltam, titkára pedig a jelenleg Breszt-Litovszkban tárgyaló t. külügyi osztályfőnök ur, Gratz Gusztáv. Akkor a ministerelnök ur az ő óriási közgazdasági tudásával és mi csekély munkások is abból indultunk ki, ami igaz is lett volna, ha a háború rövid ideig tartott volna, hogy munkanélküliség fog előálläni, ennélfogva gondoskodni kell arról, hogyan lehessen különösen az épitőmunkásokat foglalkoztatni. Miután a háború soká tart, éppen az ellenkezője következett be. Akkor a ministerelnök ur kívánsága folytán kint jártam a gyárakban és láttam, hogy téglagyáraink nemcsak álltak, nemcsak ki voltak fújva a körkemenczék, hanem ott állt a rengeteg tégla, amelyen fü nőtt. Akkor bő alkalmunk lett volna kibővíteni a teksztil- és egyéb gyárakat, ha a hadügyministerium nem osztrák vigéczeknek adta volna a rendeléseket, hanem a mag3 r ar iparnak. (Ugy van! Ugy van!) Ez a proczesszus, amelyről most szólok, ez az egyetlen, amelyről állithatom, hogy nekünk nem szabad megölnünk az iparfejlesztésnek ezen természetes alapját. Gr. Serényi Béla kereskedelemügyi minister (közbeszól). Hegedüs Lóránt: Nem akarok én uj gyárakat építeni. Meg vagyok győződve, hogy gépek áthozatalával lényegesen fokozni tudjuk a magyar ipar termelési képességét. Az osztrákoknak azonban még egy utolsó érvük is van és ez az, amelyet már többször említettem, t. i. a valuta kérdése. Azt hallottam és ez fordult elő a ministeriumban hétfőn tartott értekezleten is, hogy az osztrákok azt mondják: ha nem tudunk megegyezni, akkor Magyarország nem fog kapni külföldről semmit, mert nekik van hitelük, nekünk pedig nincs. Ebből semmi sem igaz. Először is a sokat szidott magyar bankszervezet oly erős, hogy legalább époly sulylyal tud az ország hitele érdekében a külföldön fellépni, mint az osztrák hitel. (Ugy van! Ugy van!) Másodszor pedig ma állítani azt, hogy nekünk kisebb hitelünk van, mint Ausztriának, mikor a koronajáradókunk 5 %-kal magasabban áll, mint az osztrák, teljesen lehetetlen és olyan érv, amelylyel csak gyermekeket lehet megijeszteni. (Ugy van!) Még azt is mondják, hogyha nem egyezünk meg, akkor fognak ők kapni maguk valutát. Ez az a pont, amelyhez szólni akarok. Ha a magyar koronákat és az osztrák koronákat szót lehetne választani, akkor azt mondanám, vásároljon Ausztria annyit, amennyit neki tetszik. De hogy a mi pénzünkön akarjon vásárolni, ez ellen nekünk a leghatározottabban tiltakoznunk kell. Ahol valutáról van szó — pedig mindenütt lesz szó — ott Magyarországnak beleszólása van az osztrák berendezésekbe is. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon. Élénk felkiáltások _a baloldalon: Önálló bank!) Összes közgazdasági intézményeink között legjobban a valuta betegedett meg. Még pedig megbetegedett épen azért, mert olyanok kezelésébe is került, jobban mondva olyanok is hozzányúltak, akik lehetnek kitűnő katonák, kitűnő bürokraták és kitűnő gentlemanek, de erre a feladatra époly kevéssé alkalmasak, mint amilyen kevéssé én volnék alkalmas arra, hogy valakinek a hasát felvágjam, vagy koponyalékelóst végezzek rajta, mert orvosi tudományt nem tanultam, pedig ilyen műveletet végzett a hadvezetőség a megszállott tartományok valutájával. (Igaz ! Ugy van!) En a delegáczióban elmondtam, de itt megismétlem, hogy amikor vége volt az 1870—71-es háborúnak, a németek nagy könyveket írtak arról, hogy mi mindent hibáztak el; megírták azért," hogy megtanulják, hogy ezt a hibát többé ne kövessék el. Megállapították akkor azt is, • hogy egy hódító országnak nem szabad a meghódított országba a saját valutáját bevinni. Ez elemi szabály, amit mindnyájan tudunk, akik a 18*
