Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-763
140 763. országos ülés 1918 január 16-án, szerdán. valuta-kérdéssel valaha foglalkoztunk. Ennek ép az ellenkezője történt nálunk. Németország elvéhez következetesen Belgiumban csinált egy külön valutát, Lengyelországban egy lengyel márkát, Bukarestben egy uj leit. Mi ellenben kiadtunk napiparancsokat — és a napiparancsoknak a valuta nem engedelmeskedett. (TJgy van!) A 48-as történetekben el van mondva, hogy 1848-ban Bécsben kiküldtek egy tőzsdebiztost azzal a parancscsal, hogy állítsa meg az árfolyam hullámzását. Ugyanez a gondolat merült fel most is. (Derültség.) Napiparancsok jelentek meg, hogy a dinár legyen 50 fillér, a márka 2 korona és igy tovább. És a legnagyobb csodálkozással fogadták, hogy a valuta nem ezeknek a törvényeknek, hanem a saját intranzigens törvényeinek engedelmeskedett. Én a delegáczióban Madarassy-Beck Gyula t. barátommal együtt egy álláspontot foglaltam el, amelyet saját reputácziónk érdekében meg kell itt ismételnem. Nem szeretném, ha valaha az egyetemen azt mondhatná bármelyik hallgatóm, hogy mindannak, ' amit én neki tanítottam, hogy t. i. mit nem szabad a valutával csinálni, annak az ellenkezőjét helyeseltem, mint delegátus. Az álláspontom ugyanis az volt — és ma is az — hogy ezekben az államokban, különösen Szerbiában kellett volna csinálni egy külön szerb bankot, amelynek szerb dinárokat kellett volna kibocsátani és ennek fedezésére lekötni nem koronákat, hanem szerb állami javakat, szerb bányák jövedelmét, szerb régi dinárokat, a Szerbiában levő aranyat. Akkor lett volna minden okkupált tartományban egy külön valuta és nem következett volna be az, mi most megvan Albániában, hogy annyira rendeztük a valutát, hogy a cserekereskedés állapotába jutottak. Zlinszky István: Kár volt meg nem csinálni ! (Felkiáltások a baloldalon: Miért nem csinálták meg ?!) Hegedüs Lóránt: Ha igy jártak volna el, akkor ennek az lett volna a következménye, hogy a béke beálltával a szerb valutát Szerbiában kell majd kibogoznia, mig most félős, hogy a béke pillanatában százmilliószámra fognak a mi saját bankjegyeink a saját nyakunkba szakadni. (Élénk felkiáltások a baloldalon: Miért nem mondta meg Teleszkynek?!) Zlinszky István: A pénzügyi bizottság előadója volt! Hegedüs Lóránt: Ha a t. képviselő urak ott lettek volna a delegáczióban, hallották volna gróf Tisza István felszólalását, aki elmondta, hogy az Armeeoberkommando nem engedett ehhez hozzányúlni, se a mostani, se a másik kormány ebbe bele nem szólhatott. De ha már a helyzet igy áll, akkor le kell vonni azt a konzekvencziát, hogy a. mi valutánk további rontását (Zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) semmiféle nyersanyagbeszerzési osztrák akcziónak ki nem szolgáltathatjuk. Vagy megegyezik velünk Ausztria abban, hogy a népesség száma, vagy a kvóta szerint részesülünk a nyersanyagban, vagy pedig nekünk kell hogy beleszólásunk legyen abba, hogy mit, hogyan fog vásárolni. (Zaj a baloldalon.) A t. képviselő urak elismerhetik azt, hogy teljes őszinteséggel kívánok szólni s igyekeztem minden pártjelleget levetni és azt mondom, ha azt kérdik, hogy ez 48-as, vagy 67-es álláspont-e akkor, azt felelem, hogy ez 1918-as álláspont, (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. Zaj a baloldalon. Elnök csenget.) egy véres háború nagy tanulsága. (Taps.) Végeztem interpelláczióm indokolásával. Csak egy dologért kívánok a t. háztól bocsánatot kérni. Ne méltóztassék azt hinni, hogy én ok nélkül fújtam fel a svéd fonópapirt, amelyhez különben nincsen szerencsém; ne méltóztassék azt hinni, hogy interpellácziómat politikai czélzatból tettem. A delegáczióban folytattuk volna annak a kinyomozását, hogy hány milliárd az a kár, amely Magyarországot érte, ha nem jelenik meg az osztrák kormánynak egy nyilatkozata, amely ezen kérdést a magyar iparosságra nézve oly rendkívül izgatóvá nem teszi. Itt is a magam és többi iparostársaim nevében azt kell mondanom, hogy ami bennünket felizgatott, az még nem is legfőként az a nagy veszteség, hogy hány milliárdot veszítettünk el; pénzt mindig lehet pótolni, de azt nem tehetjük, hogy betömjük az ipar és Magyarország jövő fejlődésének egyetlen forrását, megöljük azokat a magokat, amelyekből termésünk lenne. Azt hiszem, a mélyen t. ministerelnök ur is osztani fogja nézetemet, hogy most olyan óriási hadi terheink vannak, hogy azokkal csak egy mezőgazdasági többtermelés és egy nagy iparfejlődés tud megbirkózni. A t. ház azon tagjai, akik barátságukkal megtisztelnek, tudják azt rólam, hogy életem SZÍVÓS munkáját arra forditottam, hogy a magyar gyáripar szervezéséhen részt vehessek, amelyben, szerénytelenség nélkül szólva, talán némi eredményem is van. (Éljenzés jobbról.) De ha az osztrák törekvések e kivérzett országban valóra válnak, akkor hiába dolgoztam. De hiába dolgozik és él a magyar iparosság is, amelynek az a kötelessége, hogy jövendő nemzedékek számára tartsa életben a fejlődés biztos lehetőségét. Ezek alapján bátor vagyok a kereskedelemügyi minister úrhoz ós amennyiben a kormány ugy gondolja, az átmenetgazdasági minister úrhoz is a következő interpellációt intézni (olvassa) : »Van-e tudomása a kereskedelemügyi minister urnak arról, hogy a háborús nyersanyagbeszerzés, elsősorban a szövö-fonóiparnak külföldi beszerzése tekintetében a magyar ipar jövőjének a legfontosabb érdeke, hogy legalább a kvóta arányában részesülhessen a nyersanyagokban? Tett-e a minister ur e tekintetben
