Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-763

J3S 763. országos ülés 1918 január 16-án, szerdán. ruhát szerezni. Miután nyersanyagban meglehetősen fogytán voltunk, egyszerre csak megtudtuk, hogy Berlinben tanácskozások folynak a német és osztrák iparosok közt, hogy Svédországból fonópapir hozassék be. Ezek a tárgyalások a hadügyministerium patronátusa alatt folytak anélkül, hogy Magyarországon bárkit értesítettek volna róla. Az eset ugyanaz, mint ami az orosz cserekereskedelem terén történt. Németország és Ausztria már javában vaggonszámra cserélik ki az árut az orosz határon, mig Magyarországból informáczióm szerint — pedig a gyáriparosok köréből eredő informácziók jók szoktak lenni — összes iparczikkeink közül egy hordó pálinka ment át Oroszországba. (Derültség.) Ezen módon készültek a svéd papir behozatalára abból a czélból, hogy az feldolgoztassák, midőn a magyar iparosság azt megtudta és akczióba lépett. A hadügyministeriumban Bécsben a múlt hónap 12-én értekezlet tartatott, melyen a magyar iparosság azt követelte, hogy ő legalább a kvóta szerint részesüljön a nyersanyagokból. Most méltóztassék meghallgatni, mi történik. Az osztrákok ás a németek ugy egyeztek meg, hogy a népesség száma szerint fogják elosztani a nyersanyagot. A németek méltányosak voltak és ezt természetesnek tartották. Ha Magyarország és Ausztria is igy egyeznének meg, akkor Magyarország kapna 44—45 százalékot. Az osztrákoknak azonban ez sok. Ok ezt nem adják. Lehetett volna egy másik kvótát alkalmazni, azt, amelyet Magyarország eddig adott; mi a három millió métermázsa mosógyapjuból odaadtuk a kvóta arányát, ami 633 perczent, a kendernek odaadtuk 63'3 perczentjét, soha Magyarországnak eszébe nem jutott, hogy megtagadja a kötelezettségét. Abban a pillanatban azonban, amikor a legelső nyersanyag behozataláról volt szó, Ausztria felugrott, kijelentette, hogy nem adja sem a népesedési kvótát, sem a 36'4 százalékot, mondván, hogy elégedjünk meg a termelési kvótával. Ez azt jelenti, hogy miután Ausztriában van 5 millió orsó, Magyarországon, pedig 500.000, a magyar ipar soha igazában ki ne fejlődhessék, hanem nyugodjék bele abba, hogy csak tiz százalékát teszi az osztrák iparnak. (Igás! Ugy van !) Fentebb mondtam, hogy elszalasztottunk iparfejlesztési alkalmakat. Ha ezt az alkalmat is elszalasztjuk, ha itt is engedünk és belemegyünk abba, amit az általam is igen tisztelt Riecll tanácsos ur oly nagyszerűen megmagyarázott és amit az újságokban félhivatalosan a kormány is közzétett, hogy elfogadjuk a termelési kvótát, akkor mondjunk le arról, hogy mi ipart fogunk fejleszteni, mert hiszen minden szubvencziónál, minden ipari segélynél és — bocsánatot kérek — minden vámtételnéWs sokkal természetesebb módja az iparfejlesztésnek, ha a szervezett fogyasztást & szervezett termeléssel hozzuk kapcsolatba. (Általános helyeslés.) Polónyi Géza: Azért kell húsz esztendőre újból lekötni közgazdaságunkat? Hegedüs Lóránt: Ez az eset az, amely engem szólásra késztet. Most ne méltóztassék gúnyolódni, hogy talán ez a svéd fonópapir olyan fontos? Nem. Ez a svéd papir véletlenségből lehetett volna afrikai foszfát vagy mexikói réz, mindegy, ez volt az első, amely szóba került az összes nyersanyagok közül. Erre a teksztiliparnak a legnagyobb szüksége van. Az egyik lapban az ügygyei kapcsolatban azt olvastam, hogy a kereskedelemügyi minister ur államtitkára azt mondta, hogy »ha« — nem szeretem ezt a szót — mégis ugy egyeznénk meg, hogy Magyarország csak a termelési kvótát kapná, akkor ez nem fog preczedenst alkotni. Ez lehetetlenség. Hiába mondom én, hogy valami nem preczedens, ha az önmagától preczedens. A tényeknek nagyobb ereje-^an, mint az embereknek. Az még jó volna, ha az osztrák kormány nem mondja azt, hogy preczedens. Ha azonban a magyar kormány mondja, hogy ez nem preczedens, még pedig olyan dologban, mely Ausztriának kedvez, ebből semmi hasznunk nincs. Hiába mondja a kereskedelemügyi államtitkár ur, hogy ez nem preczedens, Ausztria provokálta, hogy preczedens legyen. Azon a hadügyministeriumi értekezleten, melyről az előbb szóltam, a múlt hó 12-én Kuffler Arthur, az osztrák Kriegsverband der Baumwollindustrie elnöke a következőképen nyilatkozott : Nyíltan kijelentette, hogy • a svéd papirbehozatalt az osztrák ipar a háború utáni anyagbeszerzés erőpróbájának tekinti és a svéd papirbehozatallal kapcsolatban akar elvi döntést jsrovokálni mindazokra a kérdésekre, melyek a háború utáni anyagbeszerzésnél felmerülhetnek. Lehet világosabban megmondani, hogy ezt akarják, hogy ők preczedenst akarnak provokálni és ebből ki nem jövünk többé ? (Ugy van! Ugy van!) Mi teljes nyugalommal állunk ez erőpróba elé. Czélom, mint ellenzékinek is az, hogy a magyar kormány álláspontját ennél az erőpróbánál annál inkább erősítsem, mert az igen nagytehetségű Biedl tanácsos ur nyilatkozatai közül, amelyek némely államtitkári nyilatkozatban is megismétlődtek, egy sincs olyan, amely a próbát megállja. Az első, amit Magyarországgal szembehelyeznek, az, hogy nemcsak a termelőre, hanem a fogyasztóra is kell gondolni. Ez igaz. Ámbár rendes körülmények között azt hiszem, hogy a termelő fontosabb, mint a fogyasztó, ma a fogyasztó oly fontos, hogy a fogyasztás szempontja az első. De tisztelettel kérdem, mivel fogom én a fogyasztó helyzetét javítani akkor, ha nem Magyarországon, hanem Ausztriában csinálom neki a ruhát ós vájjon nem drágitom-e meg a fogyasztónak a ruhát akkor, mikor minden ipa-