Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-763

136 763. országos ülés 1918 január 16-án, szerdán. igy kezdi, az valami mást akar elérni, mint békességet. A második kívánsága az osztrák kvótabizottságnak az volt, mondassák ki, hogy Magyarország hozzájárul az osztrák hadi károk megtérítéséhez. (Mozgás a ház minden oldalán.) Ezt fejtegetnem nem szükséges, a ház egyhangú helyeslése mellett Teleszky János igen t. barátom kimutatta, hogy ez jogilag is, gazdaságilag is lehetetlen és merőben elvetendő indítvány. Tudtunkkal — azt hiszem, ez hiteles — a gróf Stürgkh- és Tisza-kormány is ilyen értelemben magyarázta a helyzetet. Mindentől eltekintve, lehetetlen azért, mert a t. ház előtt ismeretes, hogy Szilágyi Dezső annakidején nagy elméjének fényességével világított reá arra, hogy Magyarországnak Ausztriával több közös ügye, mint amennyi az 1867: XII. t.-czikkben pontonkint fel van sorolva, nincsen. Ami tehát nincs ott felsorolva, abban Magyarország teljesen független és önálló rendelkezési joggal bír. (TJgy van! TJgy van! a jobb- és a baloldalon.) De nemcsak méltánytalan, hanem helytelen taktika is volt Ausztria részéről ezt folyton firtatni azért, mert mindnyájan, mi is és önök is tudjuk, hogy Magyarország egy szerencsétlenül két perczenttel felemelt kvótával ment a világháborúba. Ez a szerencsétlen felemelés, amint azt Teleszky János t. barátom rám hivatkozva volt szives kimutatni, 1200 milliónál többe került, ami Ausztriának jutott. Ilyen körülmények között a legegyszerűbb emberi józanság azt követelte volna, hogy legalább hallgasson az osztrák deputáczió és ne dörgölje folyton az orrunk alá, hogy mennyit fizetünk és ne álljon elő ujabb követelésekkel. Végül az osztrák deputáczió követelte a magyar kvóta felemelését azért, mert Magyarország rendkívül gazdagodott a háborúban. (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) Itt közbevetőleg megjegyzem, hogy mivel sem érdemileg, sem formailag & kvótabizottságok megegyezni nem tudtak, 0 felsége egy évre döntött a kvóta tekintetében. Hogy formailag sem tudtunk megegyezni, ez ma is érthetetlen előttünk azért, inert hogy miért nem ment bele az osztrák kvótabizottság abba, hogy a kvótát két évre állapitsuk meg, amikor a kiegyezés is két évre liosszabbittatik meg, ez érthetetlen. Ez csak azt mutatja, hogy semmi áron nem akartak olyan álláspontot elfoglalni, amelyet Magyarország esetleg magáévá tesz. Most visszatérek arra, hogy a nunezium utoljára azért követelte és azért követeli ismételten a magyar kvóta felemelését, mert szerinte Magyarország mezőgazdasága és ipara olyan óriási hasznokra tett szert ebben a háborúban, hogy Ausztriával versenyezhet, sőt Ausztriát felül is múlja. Mindnyájan, akik Bécsben voltunk, tapasztaltuk, hogy ahány bankigazgatóval és ahány iparossal találkozik az ember, mind azzal köszönti, hogy a magyar kvótát fel lehet emelni. Az osztrák nunezium czélzást tesz arra, hogy különféle nagy lendületeket lát Magyarországon. Sajnos, ezen lendületeknek konkrét adatait tér- és jDapirhiány miatt a nuncium már nem közölte. Ha szabad egy hasonlatot mondanom, el kell mondanom, hogy néhány héttel ezelőtt megjelent Londonban egy könyv egy cseh úriembertől, dr. Benestől, aki Masaryk titkárja. Ennek a könyvnek czélja, hogy az ántánt előtt »Bohemia's case for independence« czimmel bebizonyítsa, hogy Csehország milyen nagy szolgálatokat tett a monarchia ellenségeinek. (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) Ebben a könyvben sorban le van írva, hogy melyik cseh ezred hol és milyen gyorsan adta meg magát és dicsekvésképen felemlíti, hogy némely cseh ezred a hareztérre való kivonulása után másfél óra múlva már az oroszoknál volt és kijelenti, hogy a csehek sok mindent követtek volna el, de a magyar gonosz honvédtüzérség megakadályozta őket ebben. Ebben a könyvben van egy fejezet, amely a magyarokról szól. Itt van elmondva a magyar történet, eléggé jól. Következik azután egy felhívás Angliához, hogy Anglia ne higyje azt, amit eddig hitt, különösen Kossuth Lajos ottani szereplése folytán, ne higyje, hogy a magyar nemzet lovagias nemzet, ne higyje, hogy a magyarok szabadságra törekszenek, mert a magyarok a leggonoszabbak. És most jön az a mondat, amelyet czitálni akarok és ez tartozik a nuncziumra, azt mondja, hogy a magyarok a nemzetiségekkel szemben mily istentelenségeket követnek el, hogy a különféle nemzetiségeket mennyire elnyomják, »azt a pajürhiány folytán nem tudja bemutatni«. Hát igy nem tudta az osztrák nunezium sem elmondani, hogy mik voltak azok, amikben Magyarország oly nagyon előbbre jutott. Ez volt a kvóta-kérdés első felvonása. A második felvonás, amely már a nyersanyagbeszerzéshez nagyon közel vezet minket, Bécsben játszódott le. (Halljuk! Halljuk!) Bécsben a delegáczióban Szterényi József t. képviselőtársunk és a főrendiház nagyérdemű tagja, Chorin Ferencz, különféle kérdéseket intéztek a hadügyministerhez, amelyekre' különböző, még nem teljes válaszokat kaptunk. Ezekből azonban meggyőződtünk arról, hogy először is Magyarországot oly több milliárdos károsodás érte, (Igaz! TJgy van!) hogy ebből nem a magyar kvóta felemelése, hanem mathematikai módon annak leszállítása következik. (Igaz! TJgy van!) Meggyőződtünk, hogy Magyarországnak rekompenzácziókat kell követelnie, (Igaz! TJgy van!) különben el fog vérezni. És meggyőződtünk és ezt a t. háznak mondom most, mint olyan, ki sok évig a hadügyi előadói tisztet viseltem, meggyőződtünk, hogy többé a magyarországi haderő gazdasági szervezetét, gazdasági beszerzését közös szervekre bizni nem lehet. (Általa-