Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-763

763. országos ülés 1918 január 16-áh, szerdán. 135 tán keltett közgazdasági körökben, lecsillapítsák. (Ügy van! jobbfelöl.) A helyzet abban áll, hogy a nyersanyag beszerzésének kérdésében nézeteltérés támadt a magyar és osztrák felfogás között. A magyar közgazdasági tényezők azon alapon állanak, hogy nekik legalább a kvótához joguk van. Minden filozófiából kivetkőztetve az osztrák kormány álláspontja szerint a helyzet az, hogy a kvóta nagyon súlyos kvóta, a 36.4 °/o-os kvóta érvényes mindaddig, mig Magyarországnak vagy pénzt, vagy nyersanyagot kell adnia, (Ugy van!. Ugy van jobbfelöl!) abban a pillanatban azonban nem érvényes, amikor Magyarországnak vagy a pénzt kell visszaadniuk, vagy valamely nyersanyagban kell részesülnie, (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Valamint gyermekkoromban az udvaron való játszásunk közben valaki azt kiáltotta, hogy »nem ér a nevem« azonképen a mi jogaink tekintetében valahányszor valaki elkiáltja, hogy »nem ér az én nevem« azt a valakit bizonyára osztrák kormánynak hivják. (Elénk felkiáltások a szélsőbaloldalon. Az önök hibája is! Régi bűnök! Mozgás és zaj a jobboldalon.) Az én kívánságom, nem pártpolitikai szempontból beszélek, e kívánság az volna, hogy ha azon minister ur vagy minister urak, akikhez interpellácziómat intézem, kijelentenék, hogy nyitott ajtókat török be és a magyar kormány teljesen a magyar ipar álláspontján áll. Ezt a reményemet még nem vesztettem el, annak ellenére, hogy, amint ki fogom mutatni, a hírlapokban közölt némely nyilatkozatok nem mindenben engedtek erre következtetni. (Halljuk! Halljuk!) Interpellácziómat a kereskedelemügyi minister úrhoz intézem, (Felkiáltások: Nincs itt!) vannak azonban olyan vonatkozásai is, amelyek, azt hiszem, az átmeneti gazdasági minister urat is érdeklik, ugy, hogy hálás volnék, ha az átmeneti gazdasági minister ur is nyilatkoznék. Hogy ily bizonytalan helyzetben vagyok e tekintetben, t. ház és igen tisztelt minister urak, erről nem tehetek. A jelenlegi kormányzati alakulatnak egyik sikere az, hogy ma a kompetencziák már teljesen össze vannak zavarva. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Ugyanezen a helyen állottam júliusban, midőn a gróf Esterházy-kormányt támadtam az uj ministeriumok megalkotása miatt, midőn azt mondtam, hogy lehetetlenség az 1848-iki törvények alapján a ministeri felelősséget és ellenőrzést gyakorolni, ha nem tudjuk pontosan, hogy melyik minister urnak mi a hatásköre és kit miért kell felelősségre vonni. Akkor gróf Esterházy Móricz ministerelnök ur azzal nyugtatta meg a házat, hogy ministertanács fogja megjelölni a minister urak hatáskörét. Az erre vonatkozó határozat a hivatalos lapban soha meg nem jelent és ennélfogva benne vagyunk azon kétségben, amely nézetem szerint beleütközik az 1848-iki törvénybe, amely a ministeri felelősséget szabályozza. Hogy csakugyan beleütközik, azt nálamnál sokkal jobban elmondhatnák a függetlenségi párthoz tartozó t. barátaim, ha épen a kormányt nem támogatnák. Most még azt is hozzá akarom tenni, hogy interpellácziómnak, amely a pártpolitikát mellőzi, még az a czélja sincs, hogy Ausztriával való viszonyunkat mérgesítse, vagy rontsa. Polónyi Géza: Azt már nem lehet mérgesíteni, az elég mérges már! (Derültség.) Hegedüs Lóránt: Talán t. képviselőtársamat nem lehet mérgesíteni, azonban e viszonyt még lehet. És engem annyira áthat az összetartozandóság érzete, hogy ezt a lépést sem tettem volna meg, hogyha nem kellene visszaverni olyan támadásokat, amelyek Magyarország jogaiba és anyagi érdekeibe ütköznek. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások balfelöl: Váljunk el!) Épen azért méltóztassék megengedni, hogy ezt bebizonyítsam és pedig kezdem a kvótánál, hogy az egésznek hátterét megvilágítsam. (Halljuk! Halljuk!) Teszem ezt azért is, mert a ház bizalmából a kvóta-bizottság előadója vagyok. T. ház! A kvóta-bizottságban — és erre tanukul hívom fel az általam annyira tisztelt ministerelnök urat és azon túloldali t. képviselőtársaimat, akik a kvóta-bizottság tagjai — a következő történt: Mi deczemberben a legbékésebb szándékkal gyűltünk össze a kvóta-bizottságban. Noha mindnyájan tudtuk, hogy a magyar kvóta ' Magyarországra nézve méltánytalan, a kormány intenczióinak megfelelően, de a világháborús helyzetre való tekintettel is azt a békességes indítványt tettük Ausztriának, hogy hajlandók vagyunk ezt a Magyarországra nézve káros kvótát két esztendőn át ideiglenesen viselni azért, mert a kiegyezés is két esztendőre ideiglenesen meghosszabbíttatott. Ez volt a kormányszándéka s ebbe mindnyájan belementünk. Merem állítani, hogy csendesebb és békességesebb okiratot még nem irtam alá, mint a magyar kvóta-bizottság nuncziumát. Ez volt a magyar viselkedés. De nem így tett az osztrák kvótabizottság. (Ugy van! jobbfelöl.) Az osztrák kvótabizottság rögtön, első nuncziumában megfújta a harczi riadót. Aki elolvassa a nuncziumot, annak azt kell mondania, hogy ez a mindenáron veszekedni akaró emberek kakaskukorékolása. Ebben a nuncziumban az osztrák kvótabizottság először is rárivallt Magyarországra, hogy miért nem rendezte két osztrák községnek határkiigazitási dolgát. Mi szegény magyarok nem rendelkezünk olyan töméntelen pénzügyi bölcseséggel és olyan nagy közgazdasági tudással, mint a magas osztrák Reichsrat, annyit azonban a mi szegény eszünkkel már megtanultunk, hogy a világháborúban vannak ennél fontosabb dolgok is s aki