Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-742

eptember 13-án, csütörtökön. 40 742. országos ülés 1917 sz, valóm, ha nem állna ennek a nemzetnek egy nagy nyomorúsága előttem, amelylyel szemben a palliativ eszközöket is a legerősebb mértékben kell kérnem, hogy alkalmazzák. Amikor az állam elvette a haza megmentésére és megvédésére a családfentartókat, azoknak fentartóit, akik az államot alkotják, akkor kétségtelenül előáll az a kötelessége az államnak, hogy a kenyérkeresőt, a családfentartót, a megélhetést biztositót pótolja a családokban. Bármilyen törvény alapján teszi ezt, vagy érzi, hogy kell tennie: nevezzük isteni törvénynek, nevezzük az állam jól felfogott érdekének, vagy az emberiesség követelményének : egy bizonyos, hogy az állam első kötelessége mindenek felett, hogy az államot lényegében jelentő polgárságot, amely itt él ebben az országban és dolgozik, fejlődni akar és munkára képes akar lenni, megvédje és alkalmat adjon neki arra, hogy erejét kifejthesse és megélhessen. Az 1882. évi törvényezikk alapján az 1914: XLV. t.-cz. megalkotta a hadisegélyezésről szóló rendelkezéseket és mindjárt akkor egy 30 év előtti létminimumot állapított meg, amely az u. n. katonai átvonulási illeték volt. 30 esztendővel ezelőtt fizettek megyénként 58—88 fillérig egy felnőtt ember után; gyermekek után a törvény a felét adatta. Természetes, hogy 1914-ben, a háború előtt is nevetségesen csekély összeg volt ez, hiszen már 1914 januárjában sem élhettek meg ebből azok a családok, amelyek a kenyérkereső bevonulásával teljesen elvesztették jövedelmüket. De az 1914. év augusztusában megindult háború és áremelkedés hovatovább képtelen összegnek mutatták ezt előttünk és különösen mindazok előtt, akik ebből megélni voltak kénytelenek és ha a "múlt idők munkája után maradt egyeseknek egy párnájuk, volt egy fél hóldacska földjük, vagy megvolt a kenyérkereső ipari eszköze, a gyalupad, a csákány, lassanként eladódott,, elzálogosittatott és ezzel pótolták a hadisegélyt. Az 1915. év azután váratlan csalódást hozott mindazoknak, akik azt remélték, hogy az állam —'bocsánat a kifejezésért — eszére tér és létalapot ad a családoknak, akiktől a kenyérkeresőt, tehát a kenyeret elvette. És itt ki kell térnem arra, hogy a hadügyi intézmények mindig közösek voltak Ausztriában és Magyarországon. Ha ugy tetszik — hazafiasabban néz ki — azt mondhatom, hogy az osztrák ministerek mindig lefordították a magyar törvényeket betűről betűre és egyforma volt a törvény Ausztriában és Magyarországon. A Tisza-kormányé az érdem és a két függetlenségi párté a dicsőség, hogy 1915-ben megtettük az első lépést az önálló magyar hadsereg felé. Ha egyébbel nem, abban külön csoportosítottuk a magyar hadsereg katonáit, hogy a családjuknak kisebb összegű hadisegélyt adtunk, mint az osztrákok az osztrák katonák családjainak adtak. Ez volt az első lépés az önálló magyar hadsereghez. (Mozgás.) A függetlenségi párt ezt szó nélkül tűrte. Meghozták a törvényt, anélkül hogy komoly ellenvetés lett volna. (Ellenmondás a baloldalon.) Nem méltóztattak vele foglalkozni, nem méltóztattak észrevenni. Vertári Endre: Dicsőség azoknak, akik meghozták. Fényes László: De azoknak is, akik fel nem szólaltak ellene, nézetem szerint azok is hibásak. Laehne Hugó: Felszólaltunk, leszavaztak. Kállay Tamás : Nem szavaztunk! Nem igaz! Fényes László: Erre a válaszra el voltam készülve, de ne méltóztassék elfeledni, nem tehetek róla, de bármilyen faluba jönnek el velem, meg méltóztatik hallgatni ezer embert, ezer asszonyt és tízezer katonát, ha visszajönnek, meg fogják mondani, hogy önök nem tették meg a kötelességüket. (Zaj balfelöl.) Meskó Zoltán : A bankokat végezze ki, ne ilyeneket mondjon. Elnök: Kérem Meskó Zoltán képviselő urat, , méltóztassék csendben lenni. (Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. (Felkiáltások balfelöl : Kérdezzük meg azokat az embereket.) Fényes László: Kérdezzük meg, hajlandó vagyok minden képviselővel elmenni a kerületébe. (Zaj.) Megállapították a segélyt, de ezt is megsokalták. Megállapitottak átlagban személyenként napi 70 fillért és gyermeknek 35 fillért és az 1914. XLV. t.-czikk 7. §-a alapján a 100.000 számú pénzügyministeri rendelet, ha jól tudom, 39. §-a utján klasszifikálták a vár-, megyéket és az első makszimálás, amely volt, a hadisegélyeket makszimálta. Fejér- BiharHajdu vármegyékben 1 korona, 80 volt a makszimális hadisegély, ha tiz tagú család élt is belőle. Tízszer 70 vagy tízszer 35 fillér sok lett volna, csak 1 korona 80 fillért kaphatnak ezek. A többi vármegyékben 1 korona 60 fillér, sőt Kolozs-, Háromszék-, Marostorda és Komárom vármegyékben 1 korona 20 fillér a makszimális hadisegély, bármennyi családtagról van is szó. Konstatálom, hogy ez a szabály és ez a hadisegély még most is érvényben van, egyetlen egy enyhítés kivételével, mikor végtére az országgyűlésen kezdtek felhangzani a panaszok és a 138.000 sz. pénzügyministeri rendelet megengedte, hogy ha legalább négy családtag van és a kettő nyolez éven felüli gyermek, kettő pedig nyolez éven aluli, akkor a két nyolez éven aluli gyermek egyike egész segélyt kap, egészen megkaphatja az 58 vagy 68 vagy 70 fillért. Ma, amikor a hadisegélyösszegek még nincsenek felemelve, egyet kérdek és elsősorban a pénzügyministerhez fordulok, hogy méltóztatott-e számítást tenni és méltóztatik-e az országgyűlés szine előtt a magyar nemzettel és a magyar néppel is megismertetni azt, hogyan kell beosz-