Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-756

756. országos ülés 1917 ne Bátor vagyok azonban a t. ház figyelmét felhívni arra, hogy ez az összeg csak papiroson van meg. És itt térek rá az egyik legnagyobb sérelemre. A telefonkezelőnők szolgálata olyan, hogy nagyon sokan közülük állandóan betegeskednek. Konstatált tény, hogy a tüdővész 30—32%-ban pusztít közöttük, azonkívül egyéb betegségek is. Igen gyakran' megtörtént tehát, hogy kénytelenek két-három napig kimaradni, eltekintve attól, hogy női tisztviselők lévén, vannak idők, amikor nem tudnak szolgálatot teljesíteni. Naponta 6 órát telesitenek szolgálatot ugy, hogy még egy fél órai pihenőidőt kell a hivatalban tölteniök, tehát 6 és fél órai szolgálatot tesznek, amiből hat óra szakadatlan, pillanatra meg nem álló munka és fél óra a három-három óra közti pihenés. Mikor egy ilyen telefonkezelőnő egy héten két napnál több betegnapot kénytelen orvosilag igazolva bejelenteni, akkor — ha nem nevezik is büntetésnek, de facto mégis az — megbüntetik és a részjutalékot és a pótlékot megvonják tőle és nem adják meg nekik. Akkor, amikor ma minden szocziális törekvés arra irányul, hogy a munkakészséget és a munkaodaadást jutalmazzák, nem lehet demokratikus irányzatnak tekinteni azt, hogy aki beteg, a munkában való megbetegedés következtében képtelen dolgozni, az elveszítse azt a jövedelmét, amelyet mint pozitív jövedelmet állítanak elé, hogy íme te kapsz egy esztendőben 3080 koronát. De ez az anyagi sérelmük annál nagyobb, mert a részükre berendezett u. n. tisztviselői beszerzési csoport működése teljesen fiaskót mondott. Semmiféle anyagot nem tudnak idejében megkapni s erre nézve hivatkozom egy igen jellemző pékiára. Április hóban zsírra fizettettek be a telefonkezelőnőkkel, befizették a keserves beszerzési előlegből szerzett vagy összetakarított pénzüket 3—4 kiló zsírra és még ma sem kapták azt meg. A pénzük ott vau és a nyáron azzal fizették ki őket, hogy nem lehet szállítani zsiit, mert meleg van; őszszel pedig nem mondtak semmit, de tudjuk, hogy a zsirt kiszállítják Ausztriába és azért nem kaphatnak a telefonkezelőnők. (Mozgás jobbfelől.) Bocsánatot kérek, 16.000 darab hízott sertést szállítanak ki havonta, joggal mondhatom, hogy ha ezen 16.000 darab hízott sertést elsősorban a magyar tisztviselők részére osztanák szét, akkor minden tisztviselőnek megvolna az a minimális zsirmennyisége, amely életfentartásához okvetlenül szükséges. Nem tudok ellenni anélkül, hogy bármikor, amikor a társadalom bármely osztályanak nyomorúságáról szólok, újból és erősen ne hangsúlyozzam, hogy addig egyetlen egy államnak sem szabad más állam részéről odaadni valamely anyagot, amíg abból az anyagból a saját maga polgárainak létét nem biztosítja. Tehát mondom, a telefonkezelőnőknek nemcsak hogy fizetésük kevés, de ami van, annak is egy részét levonják büntetés czimén. Azonkívül azon könnyítések, amelyek esetleg egyik vagy másik tisztviselői csoportnál tűrhetővé vagy elviselhetővé jóember 30-án, pénteken. 471 teszik sanyarú helyzetüket, ezeknél teljesen hiányzanak. Súlyos panaszuk és talán a legfőbb kívánságuk az, hogy ne kelljen nekik 7—8—10 esztendeig napidíj ásóknak lenniök, amíg a tisztviselői státusba kineveztetnek. Előre kell itt bocsátanom azt, hogy ez a tisztviselői státus is egy iiag}'on meghatározatlan valami, mert nincs a tisztviselői rangfokozatok közé beosztva, már pedig — és itt elértünk a kérdés egyik lényeges pontjához — a telefonkezelőnők olyan fontos és sulycs szolgálatot teljesítenek, hogy méltán elvárhatják, hogy őket a tisztviselői létra legutolsó fokába legalább szolgálatuk második-harmadik esztendeje után kinevezzék. Ez a XI. fokozat. De mikor az átlagot hét-nyolez-tizenegy év után kinevezik, akkor sem a XI. rangosztályba nevezik ki őket, hanem sokkal rosszabb helyzetbe kerülnek, mert a XI. fizetési osztálynak nyomorúságos jövedelmét sem érik el. Hosszú időn át folyt köztük a megbeszélés, hogy immár nem tudnak helyzetükben megmaradni s ezt formálisan dokumentálták a főnökeik előtt igen sokszor. Báli ezipőkben voltak kénytelenek elmenni, mert a báli czipőt a boltokban hitelben lehetett kapni. Bongyos, szakadt ruhákban és formálisan éhezve, egy-egy darab vajaskenyeret ebédelve, kénytelenek ezt a rettenetes szolgálatot végezni. Mert méltóztassanak csak meggondolni, hogy mikor egy óra hosszáig itt nekünk beszélni kell, utána az idegzetünk mennyire igénybe van véve, hát még hat órán keresztül egyfolytában mindig figyelni, beszélni és kapcsolni! A tele fon-hálózatok központjában van az u. n. pihenőhelyük, mely arra szolgál, hogy éjjel, mikor nagyobb pihenő biztosíttatik nekik, de azért a hat órai szolgálat fennáll, lefekhessenek. Itt megint egy kicsinyesnek látszó, de rendkívül súlyos és szomorú esetet kell felhoznom. Kevésszámú fekhelyük van és állandóan az történik, hogy mikor az egyik hölgy kimegy szolgálatot teljesíteni, a melegen hagyott ágyba a másik telefonos hölgjmek kell befeküdni és ott marad, ha tud, pihenni, mig újból rákerül a sor. Engedelmet kérek, ez közegészségellenes is, és épen náluk,' kiknél annyi a tüdővészes, egyenesen veszedelmes. Milliókat áldozunk arra, hogy a közegészségügyet javítsuk és akkor az állam jár elől olyan példával, amit ha az iparfelügyelő meglátna valamely magánvállalkozónál, megrendszabályozná és megbüntetné, ha híven teljesiti kötelességét az iparfelügyelő. Fájdalom, nem szokták tenni. (Wekerle Sándor ministerelnök tagadólag int.) Engedelmet kérek, szomorú eseteket tudok. Az államnál tűrni azt, hogy egy intelligens tisztviselőilőnek ne legyen tiszta, saját fekhelye, ahol pihenhet, ez mégis olyan állapot, melyet jogosan lehetett helyteleníteni. Könyörögve és kérve nagyon sokszor — de hiába — felettes hatóságaiknál, végre mozgalmat indítottak maguk közt, még . pedig hangsúlyozom a t. ház előtt, méltóztassék elhinni, semmiféle külső, u. n. piszkálás — amint kifejezték — és sem-