Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-756

472 756. országos ülés 1917 november 30-án, pénteken. miféle külső behatás nem mozgatta ezt a kezdeményezést, hanem önmagától kelt életre bennük az a gondolat, hogy helyzetükön most már tettekkel segítsenek. Itt megint elő kell hoznom a hivatali főnökségnek súlyos mulasztását és hibáját. Mikor ezek a napidíjas telefonkezelőnők összejöttek, — hiszen mind egyszerre nem jöhet össze, mert 400— 450-nek szolgálatot kell teljesíteni, de a többi 1000— 1500 összejött — egy memorandumot szerkesztettek s azt egy tízes-bizottságnak adták át, hogy közöljék felettes hatóságukkal, tehát törvényes utón, akkor felettes hatóságuk nem. fogadta őket, mert, amint kifejezte magát, tizcs-bizottsággal nem tárgyal. Engedelmet kérek, ha valakiknek sérelmük vau, hacsak mind oda nem mennek, kénytelenek megbízottakat küldeni. A tízes-bizottság nem egyéb, mint hogy kiválasztanak maguk közül 10 kifejezésképes, megbízható egyént, hog}' azok képviseljék az ő panaszaikat, kéréseiket és kivan ságaikat. Minduntalan csak méltányos elbánásról beszéltek előttük, ezt ígérték nekik, de ennek konzekvencziáit sohasem tapasztalták. Hogy mennyire nem tapasztalták, utalnom kell ismét egy példára.. Van a telefonkezelőnőknek kaiitinjuk is, hogy olcsóbban, illetőleg kényelmesebben juthassanak ebédjükhöz, vagy egy falat ennivalóhoz, amikor éhesek. Ebben a kantinban a jobb ebéd 4 korona 60 fillér, a gyengébb ebéd 3 korona. A gyengébb ebéd áll vagy leves és tésztából, vagy leves és főzelékből. Ennél gyengébb ebédet egy tisztviselőnő, aki szellemileg és fizikailag kemény munkát végez, igazán nem fogyaszthat és nem hiszem, hogy jóllakhatnék vele. Amikor pedig az a tisztviselőnő, aki öszszesen csak 6 korona 50 és 6 korona 70 fillért keresett, csak az ebédért kénytelen 3 koronát adni. méltóztasséknekem megmutatni, hogyan oszsza meg jövedelmét, hogy abból megéljen, fennállván a. másik kérdés, mit csináljon családjával, ha családot kell eltartania. Itt meg kell állani egy pillanatra, mert ez a legfontosabb kérdés, vájjon a női munka minek definiáltatik : egyéni ellátási lehetőségnek-e vagy pedig elismertetik, hogy az normális családfentartásra alkalmas munka. Én azt hiszem, hogy a mai demokrata, irányzat és a mai fejlett szocziális gondolkodás mellett nem lehet másképen cselekedni, mint elismerni, hogy a nők, ha egyszer munkát végeznek, amely nem gépies munka és nem egy bizonyos fiatal kor mellékkeresetéhez köthető, ez ép olyan ^családfentarfásra alkalmas munka és kereset, mint bármityen egyéb tisztviselőé. Különösen áll ez a telefonkezelőnőkre, akik kétségtelenül nem is alsófoku, de igen elsőrangú tisztviselői munkát kénytelenek végezni. Elismerem, hogy addig, amíg egy fiatal leány a családnál lakik és bemegy egy irodába gépírni, vagy valami mellékfoglalkozást űzni, hogy a saját maga kenyerét megkeresve, a család megélhetési gondján könnyítsen, addig nem lehet az, hogy minden női munka ügy fizettessék, mint egy családfentartó munkája. Azonban épen ezért kell élesen és alaposan disztingválni. Kétségtelen, hogy ha valaki a telefonszolgálatban egy esztendő után alkalmasnak bizonyul, akkor legalább a következő harmadik esztendőben olyan jövedelmet kell hogy élvezzen, amely nemcsak munkája ellenértékérjek felel meg, hanem esaládfentartásra is alkalmas legyen. Hiszen eléggé vérzett ez a nemzet az országban, hogy minden módon segítsük a családok szaporítását, eltartását, mert így most egyelőre a háborúban az elesett apák, a hadbavonult férjek és testvérek kötelességét és kenyérgondját vették magukra a telefonkezelőnők, de a háború után kétségtelen, hogy igen sok önálló nő is kénytelen lesz erre a pályára menni, veszem a hadiözvegyeket, veszem azokat a nőket, akik a megfogyatkozott férfilétszám mellett nem tudnak férjhez menni. A telefonkezelőnők első memorandumánál jóakaratulag biztosították őket a kereskedelemügyi minister államtitkárja és a postafőnök ur is, aki nem tudott határozott Ígéretet tenni, különösen legfőbb kívánságukra nézve, hogy t. i. átminősítés utján a kinevezettek a XI. rangosztályba neveztessenek ki és legalább három-négy évi szolgálat után műiden najüdijas a XI. rangosztályba kineveztessék. Ekkor történt, hogy ujabban sürgették a dolgot és mondhatom, hogy épen a vezetők ihaguk, a telefon kezelőn ők megbízottai, de meg a Nőtisztviselők Országos Egyesülete, akik kezükbe vették a mozgalmat, alig tudták lecsillapítani az elkeseredést. Én jelen voltam a gyűlésen, ahol mintegy 1400 telefonkezelőnő egyhangúlag kiáltotta, hogy azonnal sztrájkot kell rendezni ; csak épen a vezetők ékesszólása győzte meg őket, amire aztán tovább vártak. Mikor semmi pozitív választ nem kaptak, azt sem tudták, hogy a ruhasegélyt megkapják-e vagy sem, a tízes-bizottság újból elment és ekkor volt a hivatal vezetőségének az a szerencsétlen ötlete, hogy a tízes-bizottságot nem fogadta, illetve azt mondta, hogy menjenek ki a teremből, mert ő csak öt emberrel áll szóba. Erre megfordult mind a tíz, otthagyták a hivatal vezetőit és másnap, hogy demonstrálják azt, hogy el vannak szánva mindenre, két órára beszüntették a munkájukat. Megállt a telefon az egész országban. A nagymező-utezai központban rendben folyt le a tüntetés. A hivatal főnöke odament hozzájuk, hivatkozott a törvényre, a hadi érdekre, kötelességeikre, ök azt mondták, hogy ezt a két órát munka nélkül fogj uk tölteni azért, hogy megmutassuk, hogy el fog jönni az idő is, ha igy maradnak a viszonyok, hogy nem leszünk képesek munkába állni és akkor meg fog állni az üzem. Két óra múlva azután önként munkába állottak. — A másik központban, az úgynevezett József-központban egy hivatalfőnök, akinek gyűlölködése a kezelőnőkkel szemben már régibb keletű, rendőröket rendelt oda és a rendőrök olyan inzultussal mentek nekik a telefonkezelőnőknek, hogy ez a