Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-729
90 729: országos ülés 1917 június 25-én, hétfőn. teszem ezt, inert mindig az volt az álláspontom, hogy személyes kérdésekkel a vitát ne hosszabbitsuk. Mi nem akarunk obstruálni, nem is fogunk. Az igazságügyminister ur argumentációmat személyes térre akarta átvinni, holott én arra utaltam, hogy a kabinetben a világfelfogások mily ellentétes ekszponensei ülnek: a világfelfogások közti különbségre utaltam és nem a felekezeti különbségekre akkor, mikor épen gróf Zichy Aladár ur nevét emiitettem. És ő argumentatio ad hominemmel él, Zsembery István képviselőtársammal akar nekem tromfot adni. Én büszkén jelentem ki, hogy nemcsak képviselőtársamnak, hanem barátomnak üdvözölhetem Zsembery Istvánt. Kettőnk között nincsen semmi világfelfogásbeli különbség. Zsembery István : ügy van ! B. Radvánszky Antal: Amint ő benső híve a katholikus egyháznak, én ugyancsak benső hive vagyok az evangélikus egyháznak, ami természetesen nem világfelfogásbeli különbség. (Élénk helyeslés jobbról.) Azt hiszem különben, hogy ez inkább szellemeskedés akart lenni a minister ur részéről. TJgy járt el mint a Bánffy-kormány alatt egy képviselő : azt mondva, ha te ütöd az én zsidómat, hát én is ütöm a te zsidódat. Ezért az ő Zichy Aladárjára való tekintettel akart engem szembeállitani Zsemberyvel, de ez a szándéka nem sikerült. Baj van, ha neki sincs már ilyennél jobb ötlete. A ministeT ur visszautasítja azt az állításomat, hogy a nemzetiségi képviselőket a kormány elvtársainak tekintem és fejünkre olvassa gróf Khuen-Héderváry közbeszólásával szemben, hogy Pop Cs. István képviselő ur bizalmatlanságát fejezte ki a kormánynyal szemben. »Ha a bizalmatlanság kifejezése — úgymond a minister ur — kormánytámogatás, akkor igazán önök is a legnagyobb mértékben támogatnak.« Engedelmet kérek, én Christea Mirón és Pop képviselő ur beszédeire hivatkoztam. Pop Cs. István képviselő ur valóban azzal kezdte beszédét, hogy ő bizalmatlan a koemánynyal szemben, de azután azt mondta, hogy örömmel veszi tudomásul, hogy a kormány magáévá tette az őprogrammjuk legsarkalatosabb követelményét, az általános titkos választójogot. Christea Mirón beszédére nem tért ki az igazságügyminister ur, ez elől kitér. Én csak a karzatról hallottam ezt a beszédet, de ő ott lent a bársonyszékből, tehát annál jobban hallhatta, hogy Christea valósággal tósztot mondott a kormányra, az Isten áldását kérte rá, azt mondta, az Isten éltesse! Ilyen tószt már majdnem hódolat. Ezt a minister ur hiába igyekszik magától elhárítani. (Élénk helyeslés jobbról.) Laehne Hugó: Ez nem személyes kérdés! Elnök: Kérem Laehne képviselő urat, méltóztassék csendben lenni. A ház Eadvánszky képviselő urnak azt engedte meg, hogy félreértett szavai helyreigazítása czimén szóljon. B. Radvánszky Antal: Laehne t. képviselőtársamat megnyugtathatom, hogy nem fogom példáját követni, nem fogom húzni a vitát. Csak egy-két perczig akarok szólni. Sajnálom, ha ez nincs kedvére. Kifogásolta Vázsonyi minister ur, hogy én csak részleteket szakítottam ki kamarai beszédéből. Ha tévesen idéztem volna, argumentácziója tárházából, okvetlenül megczáfolt volna. Azt bizonyára szó szerint idéztem, hogy ő nem hódolatot kivan, csak szeretetet. Többet azért nem idéztem, mert a többi nem volt érdekes. Annyit azonban mondhatok, hogy legtöbb mondata »én«nel kezdődött és igéi m-mel és k-val végződtek. Plurális majestaticust sehol sem használt. Beszéde végén, a virágos kert hasonlatában minket mint virágtiprókat állit oda, utalva Heine egy képére. Azt hiszem, már hallottam e hasonlatot, talán egy kabaré conférencier-jétő 1 , vagy olvastam a Borsszem Jankóban Seifensteiner Salamontól, ahol azonban az ugrópontnál, a girem-góremnél, az applikácziónál más eredmény van. Nem tudom, kit értett a minister ur a virágtipró őr alatt, de ha azt hányja szemünkre, hogy mi virágokat gyűjtöttünk a beszédeiből, ezt igenis mertük megtenni, de nem azért, hogy azokat mint helyettem kis virágokat gomblyukába tűzzük, sajnáljuk, hogy ez neki nem kellemes. A minister ur azt mondja, hogy mi mostan felszabadultunk és kéjjel tapossuk a virágokat. Ez ellen tiltakozunk ; ezt nem idézheti beszédemből, ezt én nem mondtam és nem is teszem. Tovább nem élek vissza a t. ház türelmével. Azt hiszem, a t. igazságügyminister ur meg lehet elégedve, hogy mi támadj uk ilyen enyhe formában és nem elődje a ministeri székben, Polónyi Géza, (Élénk derültség jobbról.) a kormány legnagyobb sikerének tekintem, hogy ez eddig őt nem üdvözölte. (Élénk tetszés jobbról.) Elnök : Ki következik szólásra ? Hoványi Géza jegyző: Sztranyavszky Sándor ! Sztranyavszky Sándor: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Ha a nemzeti munkapárt is abból indulna ki, hogy az indemnitás megszavazásának kérdése bizalmi kérdés, mint ahogy a ma kormányon lévő pártok azt annak idején, ellenzéki korukban tették, akkor nem lennék abban a helyzetben, hogy az indemnitási javaslatot elfogadhassam. Amikor ezt a kijelentést megtenni kedves kötelességemnek tartottam, természetes, hogy elő fogom adni azon indokaimat is, amelyek engem a kormánynyal szemben a leghatározottabb bizalmatlanságra indítanak. (Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Mielőtt azonban erre rátérnék, egy kijelentést kell tennem. (Halljuk! jobbfelől.) A kormány sajtójában a pénzügyi bizottság u ése után több olyan közlemény jelent meg, amely olyan beállításba iparkodott helyezni a munkapártot, mintha az a bírói státus-rendezés kérdése elől kitérni, helyesebben azt megtagadni akarná. (TJgy van! jobbfelől.) Ez a valósággal, a tényekkel homlokegyenest ellenkező beállítás, (Felkiáltások jobbfelől: TJgy van ! Korteskedés !) és hiszem azt, hogy nemcsak akkor, amikor teljesen önálló
