Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-729

88 729. országos ülés 1917 június 25-én, hétfőn. rendetlenség uralkodott. A csíki állomásokon a vonatra felülni nem lehetett, mert a vonatok esak 24 óráig közlekedtek ; megtörtént tehát, hogy némelyek Udvarhelybe jöttek, de ott sem voltak képesek jegyet kapni és elutazni, hanem kénytelenek voltak, még intelligens uri emherek is, targonezán tolni a holmijaikat és kis gyermekeiket és igy menekülni Marosvásárhelyig. A többi része szekereken tette meg az utat és szerencsések voltak, akik végállomásaikra eljutottak, mert állataikat megkímélték az eladástól. De voltak olyanok, akik rá voltak kényszerítve az eladásra, illetőleg arra, hogy valamelyik állatátvételi bizottságnak beszolgáltassák azokat, potom áron. De még szerencsésebbek voltak azok, akik a pénzüket állatjaikért rögtön megkapták és sokkal szerencsétlenebbül jártak azok, akik csak elismervényt kaptak és járatlanságuknál fogva mostanáig sem jutottak még pénzükhöz. Most, amidőn tiz hónappal vagyunk a menekülés után, szomorúan konstatálom, hogy az állatátvételi bizottságok közül némelyek még elismervényt sem adtak az átvett állatok ellenében, jóllehet azt az átadó menekült székely gazda kérte, de a válasz az volt, hogy nem vagyunk mi rablók, hogy bennünk meg ne bízzon. Most azután az a szegény ember mehet hatóságtól hatósághoz, sehol meghallgattatásra nem talál, mindenütt azt a választ kapja, hogy igazolja, hogy állatját csakugyan beadta. T. ház ! Említésre méltónak tartom azt is, hogy a tavaszi munkák végzésére a menekült és visszatért lakosság a szükséges igás állatokat nélkülözte és igy a tavaszi munkát nem volt képes elvégezni, ami által a művelés alatt álló föld egy része, bevetetlenül maradt, ez pedig nemzetgazdasági szempontból igazán nagy hibának mondható. De mit tegyen ? Jóllehet, felajánlotta a katonaság, hogy szívesen jön segítségére az elhagyatott embereknek, de mert az illető nem tudott szénát, takarmányt adni a lovaknak és nem tudott ellátást adni a katonáknak, egyszerűen azt mondották neki, hogy csak oda adunk, ahol eüátásban részesülnek. Ha pedig mégis valaki olyan szerencsés volt, hogy ennek daczára katonai segítséget kaphatott, busásan meg kellett fizetaie, napi tizennégy koronával. T. ház ! Van még egy sérelmes ügy, amelyet szóvá kell tennem és ez SLZ, hogy a tavaszi vetőmagvakat kora tavaszszal a Haditermény Részvénytársaság engedélyével az Armeekommando parancsára rekvirálták, úgynevezett makszimális árban, 38—40 koronáért métermázsá.nként és amidőn könnytelt szemekkel volt kénytelen nézni az a szegény asszony, akinek a férje a lövészárokban a hazát védi és aki itthon gyermekeinek jövőjéről aggódik, mondom, amidőn könnytelt szemekkel nézte, hogy utolsó vetőmagvát is elviszik tőle, akkor azzal vigasztalták, hogy most szükség van rá, de nemsokára gondoskodás történik, hogy ezt visszakapja. Vissza is kapta, de nem a rendes vetési időben, hanem későbben, május második felében és nem ezért az árért, hanem 33%-kal drágábban, ugyanazt a zabot, amelyet' rekviráltak 38—40 koronáért, visszakapta a szegény, amúgy is sokat veszített ember 60 koronáért. Lehetetlen a lelketlenség bélyegét erre a dologra rá nem sütni. (Ugy van í ügy van ! a baloldalon.) Az árdrágításért meg szokták büntetni, leszoktak csukni azokat, akik elkövették és ime, a Haditermény Részvénytársaság nemcsak hogy büntetlenül, hanem bizonyos tekintetben a törvény védelme alatt üzi az ő nyerészkedését. (Felkiáltások a haloldalon : Hallatlan visszaélés !) T. ház ! Azok a képviselőtársaim, akik a harcztéren megfordultak, nagyon jól tudják, hogy a katonaság mennyi nélkülözésnek, szenvedésnek van kitéve. Hogy némileg ezen enyhítsenek, gondoskodnak, amennyire lehet, saját kényelmükről. Ezért a front mögötti községekből az ajtókat, ablakokat, bútorokat kihordják a lövészárokba. Ugyanez megtörtént a határszéli vármegyék községeiben ; hiányoznak az ajtók, ablakok, még a legszükségesebb bútorok is. Azért az a szerény kérésem van a t. földmivelésügyi minister úrhoz, hogy elsősorban szíveskedjék az állatátvételi bizottságokat sürgős elszámolásra kötelezni, hogy az amúgy is sok kárt szenvedett kisgazdák rövidesen hozzájuthassanak beadott állataik árához. Másodszor kérném, gondoskodjék arról, hogy a makszimális árban rekvirált és nekik jóval drágábban szállított vetőmag árkülönbözetét megtérítsék. Végül kérem a honvédelmi minister urat, hogy a községi elöljáróságok által kérelmezett hadi szolgálatot teljesítő iparosokat, mezőgazdákat a fontos érdekekre való tekintettel azonnal szabadságoltassa, hogy a székelységnek a háború okozta sebei, kétségbeejtő, ideget gyöngítő, egészséget és életet megrontó fájdalma némileg enyhittessék. (Helyeslés.) Kérem felszólalásom tudomásul vételét. Elnök ." A földmivelésügyi minister ur kivan szólni. Mezőssy Béla földmivelésügyi minister: T. képviselőház ! Azt hiszem, nem lehet különbség köztünk abban a tekintetben, bármelyik oldalhoz is tartozzék egyikünk vagy másikunk, hogy mindannyian a legőszintébb részvéttel viseltetünk azok iránt a háborús szerencsétlenségek iránt, amelyekre előttem szóló t. barátom czélzott. Természetes azonban, hogy azok olyan sajnálatos tények, amelyeket a hadihelyzet hozott magával és amelyekre most utólagosan valamelyes remediumot találni bajos dolog. Egyébként az általa felvetett konkrét kérdésekre a következőkben adhatom meg a választ. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur azt panaszolja, hogy az erdélyi menekülés alkalmával főleg a határszélhez közel esett részek lakossága, tehát különösen csikvármegyeiek — amint erről nekem is tudomásom van — nem jutott abba a helyzetbe, hogy a hirtelen és nagyon is gyorsan bekövetkezett meneküléskor az egyes hadi átvételi bizottságoknak a szabályoknak megfelelően adhatta volna át állatállományát. Ott, ahol az elmenekült lakosság