Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-728

728, országos ülés 1917 június 23-án, szombaton. nem mi vagyunk hivatva foglalkozni; a t. minis­terelnök ur dolga, hogy kiket miképen kivan kielégíteni. Ha kabinetalakitásának sikere attól függött, hogy szüksége van még néhány tár­czára, olyan tárczákra, melyek háborús szükség­letek kielégítésére hivatvák, e tekintetben nehéz­séget csinálni nem feladatunk. De az ellen eleve tiltakoznunk kell, hogy szerves, maradandó intézkedés legyen. Jól tud­juk, hogy a ministeriumoknak egyes osztályai, ha nagyobb önállóságot kapnak, mint pl. az az állami gépgyárak, igen szép munkát tudnak kifejteni. Teljesen felesleges ministeriumszapori­tás volna pl. a külön közlekedési ministerium létesítése, mert ez a mai keretek között is meg­oldható kissé több önállósággal, több hatás­körrel. A minister ne avatkozzék bele uj moz­donytipusok megrendelésébe és bakterek kineve­zésébe. De csodálkozom, hogy az alkotmánypárt részéről, ha már ministeriumszaporitásról volt szó, nem gondoltak arra is, hogy egy ujabb kö­zös mimsteriumot is létesítsenek. Néhány nap­pal azelőtt, mielőtt megjelent az az intézkedés, amely közös élelmezési szervet hivott életbe Bécsben, az alkotmánypärt igen t. vezére siral­masan panaszkodott, hogy a monarchia közélel­mezése amiatt hiányos, mert nem egységesen látják el. Én nem kívánom egy ilyen közös ministeriumnak létesítését, sőt nem is tudom kilátásba helyezni, hogy megszavaznám, de csak logikusnak tartanám annak felállítását, ami egyenesen folyik gróf Andrássy Gyulának akkori álláspontjából. Különben is ma már, ugy látszik, semmi sem lehetetlen. (Mozgás. Felkiáltások : Lehetetlen!) Ezekben adtam elő főbb vonásokban azt, miért viseltetem a t. kormány iránt a legmély­ségesebb bizalmatlansággal. Hódy Gyula: Szegény kormány! (Zaj.) 8. Radvánszky Antal: Bizony, szegény kor­mány! Nem tudom, ki sajnálandó jobban, mi-e, akik a kormány iránt bizalmatlansággal va­gyunk, vagy pedig azok, akik iránt csak Pop Csicsó és Christea Mirón viseltetik bizalommal. A magam részéről a legteljesebb bizalmatlan­sággal viseltetem a kormány iránt, minthogy azonban az indemnitást nem a kormánynak, hanem az országnak szavazzuk meg, azt a ma­gam részéről elfogadom. (Élénk helyeslés a jobb­oldalon.) Elnök: Ki a következő szónok? Szepesházy Imre jegyző: Antal Gréza! Antal Géza: T. ház! Sohasem éreztem jobban, hogy mennyire igaz a horatiusi mon­dás, hogy difficile est satiram non scribere, mint ezekben az utolsó napokban, amikor a kormányhoz közel álló lapok szerint a volt ellen­zék soraiban olyan tülekedés folyt bizonyos állásokért, amely, azt hiszem, párját ritkítja a parlamentek történetében. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ha a helyzet nem volna az or­szágra nézve annyira szomorú, ha mi nem álla­nánk a világháborúnak — reméljük, talán a végső —• stádiumában, akkor tényleg nem ural­kodtam volna magamon és ha nincs is Juvenalis vagy Marcialis tolla kezemben, hogy szatírát Írhat­tam volna, de azoknak a hirlapközleményeknek az alapján hű képét mutattam volna be ezeknek az eseményeknek. Ezek a közlemények egyébként igazi kortükröt képeznek a jövő történetírása számára, amely kortükörből megláthatják majd az utódok, hogy az a nagy küzdelem, amelyet a hazafias ellenzék folytatott, micsoda tülekedés­ben végződött. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A mostani viszonyok visszatartanak attól, hogy szatirikus éllel tárgyaljam ezt a kérdést. Inkább — azt mondhatnám — bizonyos fájdalom, hazafiúi szomorúság tölt el ezeknek a .jelensé­geknek a láttára. Sokkal jobb szerettem volna, ha az ellenzék is felemelkedik arra a magas­latra, amelyre ma minden magyar hazafinak fel kell emelkedni és nem teszi személyi tüle­kedésekkel nehézzé egy szimpatikus, a szélsősé­gektől való tartózkodása és mindig egy bizo­nyos közvetítő irány követése miatt nekünk is szimpatikus ministerelnöknek kabinetje megala­kítását, hanem lehetőleg megkönnyíti azzal, hogy az a ministerelnök a legjobb erőket szerzi meg magának és az egyéni érdek háttérbe szo­rításával tisztán az ország és nem az egyes pártok érdekét nézte volna. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) De szomorúsággal töltenek el azok a kü­lönben nagy derültséget keltett régebbi nyilat­kozatai is a t. ellenzéki, most már kormány­párti uraknak, amiket a mai gyűlés tempera­mentumos szónokai olyan animóval olvastak rájuk. Szomorúsággal töltenek el, bár épen nem tartozom azok közé, akik a politikai életben a konok maradiságot hirdetik. Elismerem a jogo­sultságát annak, hogy valaki a maga politikai meggyőződését megváltoztathassa. De változtassa meg azt komoly, lelkiismeretbeli vizsgálódás alap­ján és ne hirtelen bizonyos viszonyoknak a válto­zása alapján. Mert ha egy politikus komoly, nyu­godt, higgadt vizsgálódás után változtatja meg a maga meggyőződését, akkor igenis, áll latin mondás, hogy sapienti est consilium mutare in melius; de ha egy politikus nem ilyen ko­moly vizsgálódás alapján változtatja meg a meg­győződését, hanem a változó viszonyokhoz iga­zodik, akkor ez politikai frivolitásnál nem egyéb. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Őszinte sajnálattal vagyok kénytelen látni, hogy diametrálisan ellentétes nézetek máról­holnapra változnak, diametrálisan ellentétes né­zeteket valló egyének foglalnak helyet abban a kabinetben, melyben saját meggyőződésük alapján helyük nem lett volna. Csak két, általam különben nagyon tisztelt egyént em­lítek fel. Az egyik gróf Apponyi Albert, ki a háború alatt való viselkedésével mindnyá­junk rokonszenvét és meleg szeretetét szerezte

Next

/
Oldalképek
Tartalom