Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-726
24 726. országos ülés 1917 június 21-én, csütörtökön. rült épen azért, mert szembehelyezkedett a nemzeti követelésekkel. Következett ezután a koalieziós uralom. Én büszke önérzettel vallom magamat ma is a pluralitás szerzőjének. Nagyon sajnálom, hogy akkor azt a törvényt nem sikerült megvalósítani, mert akkor nem történt volna meg az az abszurdum, amelynek következményeit most élvezzük, hogy a világháborúban vagyunk évekig, világháborúban, amely annyi szenvedést ró a magyar munkásság vállaira, anélkül, hogy annak ebben a parlamentben szava lehetne. (Ügy van! balfelöl.) Itt megmaradt az az abszurdum, az az unikumszámba menő helyzet . . . Pál Alfréd: Az uj Deák Ferencz képviseli. (Zaj balfelöl.) Gr. Andrássy Gyula: . . . hogy nincs a parlamentben egyetlen egy olyan képviselő sem, akit a munkások küldtek volna ide. Ez igenis óriási szégyene a magyar parlamentnek, páratlan dolog, aminő sehol sincs. (TJgy van! Ugy van! a hal- és a szélsobaloldalon.) Azt hiszem, ha akkor sikerült volna a pluralitásos választójogot keresztülvinni, — azóta nem egy olyantól hallottam, aki akkor velem szembenállott — ezzel nagy szolgálatot tettem volna ennek az ügynek ós akkor talán nem került volna ez az egész kérdés ilyen erőszakos helyzetbe, mint aminőben ma van. Azonban más kérdések, a választójogtól független kérdések megakadályozták azt, hogy ezt a törvényt keresztülvigyem. A koaliczió megbukott, jött a munkapárt. Mondhatom, hogy amennyi hibát a választójog körül a munka]}árt az akkori t. ministerelnök ur vezetése alatt elkövetett, az. ritkitja párját a történelemben. Megindították azzal, hogy ők is Ígérték a választójogot. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon. Zaj jobbfelöl.) Beck Lajos." Eedut! Vigadó.! (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Simontsits is ígérte!) Gr. Andrássy Gyula: 1910 január 24-én Khuen akkori ministerelnök azt mondotta: Az általános választói jog elvi alapján, pluralitás nélkül, ugy, hogy a magyar állam jellegét megóvom. (Zaj és felkiáltások jobb felöl: Ez más!) Szóval megígérte az általános választójogot. És mit hozott? Hozott egy olyan választójogot, amely nemcsak azt nem valósította meg, amit ígért, hanem — amint maga a szerzője bevallotta a múltkor — azt sem valósította meg, amit ő meg akart valósítani, mert maga beismerte, hogy a legfontosabb kérdésben, az ipari munkásság kérdésében — mert hiszen ez volt a háttere ennek a nagy mozgalomnak — teljesen csalódott, számításai nem váltak be. Abban az időben — pedig nagy ellentét volt már akkor közöttünk — a dolog fontosságánál fogva módokat kerestem arra, hogy beszéljek vele — azt hiszem, akkor ő még csak a ház elnöke volt, de ő irányította ezt az egész kérdést — rábeszélni próbáltam arra, hogy csináljon olyan mozgolódást, amely valóban és teljesen kielégíti az ipari munkásosztályt, amely jogosan követelhet részt a jogból. 0 makacs volt, mint rendesen. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Azt mondta, hogy csalatkozom, hogy nem kell felülni a frázisoknak, meg lehet oldani a kérdést ugy, ahogy ő akarja, akként, hogy ezzel leveszszük a napirendről. Én azt mondottam, ha ma nem megy addig a határig, ameddig szükséges, akkor a választójog fogja dominálni ezentúl is a politikai helyzetet és az első válságnál olyan radikális megoldás válik elkerülhetetlenné, amely ma még felesleges. Ne késsék el, ma van az utolsó perez arra, hogy ezt a kérdést olyan megoldással, amely a magyar állam nemzeti jellegét egyáltalában nem veszélyezteti, levehesse a napirendről. Nem sikerült a kapa.czitálás. Igazam volt akkor. A tények bizonyítják, hogy talán egy félévre sem bírta levenni a napirendről. Miután megszavazták az ő törvényét, az agitáczió ép ugy folyt, mint azelőtt, egészen a mai napig. A dolgoknak ebben a stádiumában ütött ki a világháború a maga demokratizáló elemi erejével. Az ember azt gondolta volna, hogy most legalább belátja az akkori ministerelnök, hogy nem elég a rideg ellenmondás és ellenállás ahhoz, hogy az ember egy kérdést megoldjon, hogy ahhoz belátás kell a dolgok fejlődése és változása iránt, hogy ami tegnap lehető volt, az ma talán már nem az és hogy most a világháború perczeiben megteszi már azokat a lépeseket, amelyek a napirendről levehetik ezt a kérdést. Nem tette. T. barátom, Rakovszky István volt az, aki 1915 április 27-én előterjesztette a hősök választójogát. Megint elolvastam akkori beszédét. 0 azt mondotta: nem ragaszkodom a formájához, nem ragaszkodom a részletekhez, csak kérem a kormányt, fogadja el az alapgondolatot. Én nem kötöm magam semmi konkrét megoldáshoz, én azt akarom, hogy Magyarország legyen az első, amely példát ad a hála és az elismerés terén, Magyarország ragadja meg az inicziativát és azoknak, akik véreznek a hazáért, akik hősiességének köszönhetjük azt, hogy még élünk és állunk, adja meg a jogot. Az akkori t. ministerelnök ur visszautasította ridegen, hallani sem akart róla, pedig a háborúban megint ez volt az utolsó alkalom, amikor ezt a kérdést mérsékletesen lehetett volna megoldani. 0 a vagy-vagy álláspontján volt. Félti a hazáját. Megengedem, én magam is, aki ezzel a kérdéssel sokat foglalkozom, belátom, hogy a túlságos radikális választójognak határozott veszélyei is vannak; én magam is érzem az ő aggályainak súlyát, de épen azért, hogy megmentse az országot a nagyobb veszélytől, el kellett volna fogadni azt, amelyet kisebb veszélynek tartott. És aki az ilyen alkalmakat elmulasztja, aki nem tud kellő időben részletfizetéssel kielégíteni, annak végül mindent oda kell adnia, mikor késő,
