Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-730

730. országos ülés 1917 június 26-án, kedden. 15? nyos kerületekben érvényesülni akaró elemeket a politikában való szerepléstől elzárhassuk. Hiszen tudjuk nagyon jól, hogy az izgatásra hajló elemek, akár nemzetiségi, akár egyéb izgatásról van szó, az ország összes osztályai között találhatók és kétszeresen lesznek találhatók akkor, ha mások el lévén zárva az érvényesülésnek ettől az olcsó és egyszerű útjától, ők bizonyos privilégiumképen és monopoliumképen használhatják fel az érvényesülésnek ezt az eszközét. Az egyedüli, ami logikus és elfogadható annyira, hogy legalább kritika tárgyává lehessen tenni, az, az a tanács, amely azt mondja, hogy mindenkit, aki nemzetellenes izgatásban, aki nemzetiségi izgatásban, aki bármely az országra veszedelmes izgatásban bűnösnek találtatott, akkor is, hogyha azt az immunitás védelme alatt itt a képviselőházban tette, meg lehessen fosztani mandátumától és minden olyan kerületet, amely több olyan képviselőt küldött egymás után a parlamentbe, aki ellen ezt a büntetést alkalmazni kellett, megfoszszuk a képviselőküldési jogától. Mit fogunk ezzel elérni ? Az fogjuk elérni hogy az a nemzetiségi vagy nemzetellenes kisebbség egyetlen egy taggal sem lesz kevesebb ebben a képviselőházban, legfeljebb nagyobb ravaszsággal és csendesebben fog dolgozni, (Igaz I Ugy van! jobbfelöl.) de el fogjuk érni azt is, hogy lesznek olyanok is, akik nem lesznek ravaszok, akik nem lesznek csendesek, kik kenyerüket fogják keresni abban, hogy csak azért is lármázzanak ós izgassanak, és ha ezek ellen mentül több esetben kénytelenek leszünk megindítani azt a bizonyos eljárást, akkor márfcirorokat fogunk gyártani, (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) európai botrányokat fogunk csinálni, kompromittálni fogjuk magunkat (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) és akkor valóban az a választójogi jutalom, amelyet önök azoknak a hősöknek ígértek, azzal az eredménynyel fog járni, hogy azok a magyar hősök, akik hazaérkeznek, jutalomképen a magyar képviselőházban egy nagy és erős nemzetiségi kisebbséget fognak találni és azok a nemzetiségi hősök, azok a derék tót és oláh bakák, azok a derék délvidéki szerb és sváb katonák, akik ott véreztek a lövészárokban, amikor haza fognak érkezni, hősiességük jutalmaképen nemzetiségi üldözést, botrányokat, nemzetiségi pereket fognak kapni, így nem tudjuk megjutalmazni a lövészárkok hőseit. (Igaz ! Lgy van ! a jobboldalon.) Juricja Nándor: A nemzetiségi törvényt végre kell hajtani. Rakovszky Iván: T. ház! Tekintettel arra, hogy az idő előrehaladt, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet az ebédszünet után folytathassam. Elnök: Az ülést délután 4 óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Rakovszky Iván képviselő urat illeti a szó. (Halljak! Halljuk! jobbfelöl.) Rakovszky Iván: T. képviselőház! Az ebédszünet előtt azzal fejeztem be beszédemet, hogy nyilatkoztam azokról az orvosszerekről, amelyeket egyesek a radikális választói jog veszedelmei ellen ajánlottak. Arra a konklúzióra jutottam, hogy ezek közül az orvosszerek közül egyetlenegy sem tekinthető olyannak, amely a radikális választójoggal járó veszedelem elhárítására valóban alkalmasnak mutatkoznék. Most áttérek egy másik témára és foglalkozom azokkal a leginkább teoretikus állításokkal, amelyek nevetséges színben kívánják feltüntetni azt a mi aggodalmunkat, hogy a radikális választójog a nemzet egységének, a nemzet legszentebb hagyományainak veszélyeztetésével jár. (Ugy van! jobbfelöl.) Ezek a teóriák leginkább arra emlékeztetnek, mikor valaki lát ugyan egy veszedelmet, de ahelyett, hogy az ellen bátran fellépni merne, azzal vigasztalgatja saját magát, hogy ez a veszedelem nem ekszisztál. Ezek olyan vigasztalások, amelyeket az illetők a legnagyobbrészt nem épenséggel hozzánk, a radikális választójog ellenzőihez intéznek, amelyekkel nem annyira minket akarnak vigasztalni, mint inkább saját magukat. Ezek közül a teóriák közül a legelső az a bizonyos eljárási mód, hogy elővesznek az urak egy nagy statisztikát, elővesznek egy czeruzát és abból a nagy statisztikából azzal a czeruzával azt bizonyítgatják, hogy íme, bármilyen mértékben terjeszszük is ki a választójogot, azért mégis Magyarországon a választók zöme, a választók százalékos többsége magyar. Teljesen félre méltóztatik érteni akkor a mi aggodalmunkat ezzel a választójoggal szemben. Hiszen sem én, sem a velem egyetértő urak egyike sem képzeli azt, hogy a magyar nemzet annyira elgyengülhessen, hogy bármely radikális választójog mellett is nemzetiségi többséget küldjön a házba. De igenis, ha bejön ebbe a házba egy nagy nemzetiségi kisebbség, ha e mellett a nagy nemzetiségi kisebbség mellett egy internaczionális kisebbség is helyet foglalhat ebben a házban és ha a magyar nemzeti politika azokon a vidékeken is, ahol a tiszta magyarság lakik, elveszti épen a jelszavak uralma folytán a maga czéltudatosságát, a maga harmóniáját; akkor együtt fog itt ülni olyan ház, amelyben mindig kérdéses, hogy a hazafias és a nemzeti pártok fognak-e tudni ekszisztálni, fognak-e tudni kormányozni ugy, hogy ezekkel a nemzetiségi, ezekkel a nemzetellenes, ezekkel az internaczionális pártokkal ne legyenek kénytelenek érintkezésbe lépni, ezek támogatását igénybe venni, (Ugy van! jobb felöl.) ezekkel kompromittálni. Ezekben a kompromisszumokban, igenis, el fog veszni a nemzet egysége, el