Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.
Ülésnapok - 1910-729
118 729. országos ülés 19 mindjárt, akár egy közelebbi alkalommal azt, hogy a magyar állam szuverenitásának megvédésérc ő is conditío sine qua non-nak a magyar államnak a monarchiában való paritásos állását tekinti. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Magától értetődik, hogy ha ebben a tekintetben nem kapnánk meg a teljes megnyugtatást, ez legnagyobb sajnálatunkra, a legmesszebbmenő konzekveneziákkal járhatna a kormány iránti magatartásunk szempontjából. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezek után, t. ház, még közbevetőleg lehetőleg röviden azokra a felszólalásokra kell kiterjeszkednem, amelyek az utóbbi napokban a háznak két románajku képviselője részéről elhangzottak. Furcsa időket élünk. (Igaz! balfelöl.) Aradon van a román intelligencziának egy kisded, de annál merészebb köre, (Halljuk!) amelynek az egyik szónok ur, Pop Cs. István t. képviselő ur egyik vezető tagja. Ez a kör irányította a Románul nevű újságot Aradon, amely a háború egész ideje alatt fokozódóan kétértelmű magatartást tanúsított, ugy hogy ismét és ismét kivívta a ezenzornak valóban teljesen jogosult beavatkozását és végre is arra kényszeritette a kormányt talán nagyon is hosszú türelem után, hogy ezt a lapot felfügeszsze. Kincs nálam kéznél, hiszen a hivatalos aktáknál van, de ha valakit érdekel, csak azt az egy számát a Romanulnak méltóztassék megnézni, amely a felfüggesztés okául szolgált és amelyben 7—8 kifogásolható, hazafiság szempontjából, a külellenséggel való eljárás szempontjából súlyosan kifogásolható kifejezés találtatott. Azután szemben az entente azon újból felhangzó rágalmával, hogy ő a monarchia elnyomott nemzetiségeit akarja felszabadítani a magyar járom alól és a románokat is tehát fel akarja szabadítani, a román intelligenczia körében pártkülönbség nélkül megindult egy mozgalom, amely eredményként egy több száz aláírással ellátott oly manifesztum megjelenéséhez vezetett, amelyben kijelentik a román közéletnek illető vezérei, egyéniségei, miszerint ők semmiféle felszabadításból nem kérnek, ők hű polgárai a magyarságnak, azok is akarnak maradni. Ezt a nyilatkozatot aláirtak a naczionalista párt tagjai is számosan. Azok, akik az aláirást megtagadták, azok ezek a bizonyos aradi urak voltak, köztük Pop Csicsó képviselő ur (Nagy mozgás. Hall juh! Hall juh!) és ez történik a zsarnok Magyarországon. Egy hang (a baloldalon): Hol volt az ügyész ? Gr. Tisza István: Kérem, annak, aki azt kérdi, hogy hol volt az ügyész, annak árva fogalma sincs arról, hogy mi az ügyész joga és kötelessége, (Mozgás.) mert abban a hazafiság szempontjából igen csúnya, igen aljas, igen elitélendő cselekmény van, de a büntető törvénykönyv semmiféle paragrafusa rá nem illik és 17 június 25-én, hétfőn. épen azért ezeket az urakat nem részesítettük semmiféle büntetőjogi megtorlásban. (Ugy van! a jobboldalon.) Szent-lványi Gyula: Sí tacuisses. Gr. Tisza István: De az első alkalommal, amikor elég vakmerő a képviselő ur idejönni és nekünk a románok elnyomatásáról beszél, az első alkalommal kötelességem volt erre rámutatni és azt mondani: köszönje meg, hogy élhet, hogy levegőt szívhat köztünk az az ember, aki a hazafiság legelemibb követelményeivel igy szembehelyezkedett. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) B, Lévay Lajos: Az önök barátja. (Zaj. Elnök csenget.) Gr. Tisza István: Azután, tisztelt ház, hallottunk tegnap egy beszédet Serbán képviselő úrtól. (Halljuk! Halljuk!) Én igazán nem szoktam ily dolgokkal foglalkozni, de azt hiszem, hogy ily pillanatokban félre kell tenni bizonyos, a saját ízlésemre vonatkozó személyes tekinteteket és bizonyos igazságokat meg kell a t. háznak mondanom. (Halljuk! Halljuk!) Serbán képviselő ur 1915-ben tavaszszal és nyáron élénk részt vett abban a mozgalomban, amelynek czélja volt román tengerivel ellátni az erdélyi lakosságot, az ő részükről elsősorban románajku lakosságot. Nagyon természetes, azt a mozgalmat nem akadályoztuk, hiszen mi csak örülhettünk rajta, hogy ha az ottani, nagyon nehéz élelmezési viszonyok közt levő román nép élelemhez jut. A román kormány, amely természetesen e dologban nem járt a mi kormányunk háta mögött titkolózva, előmozdította ez eljárást. Nem tudom a t. képviselő urak közül kik és mennyiben ismerik az akkori romániai gazdasági viszonyokat, talán méltóztatnak emlékezni, hogy Romániában a legkülönbözőbb utón és módon, de a legborzasztóbb uzsorával indult meg az onnan kiszállított élelmiczikkek megdrágítása. Elsősorban, mint legkönnyebb eszközt, használták e czélra a vaggonok adását. Egyegy üres waggon megszerzése 2—3000 leibe került, míg az összes bevallott és be nem vallott költségeket összeszámolták. Most a román kormány azoknak a tengeriszállitmányoknak, amelyek az erdélyi román lakosság részére mentek, költségmentesen adta a vaggonokat, tehát ez minden vaggonnál körülbelül 2—3000 lei különbséget jelentett. Most konstatálnunk kellett, hogy egy egész sorozata a vaggonoknak, az erre vonatkozó akták is a ministeriumban vannak, egész sorozata a vaggonoknak befutott ilyen a román lakosság számára vett tengerivel erdélyi állomásokra, gondolom, legnagyobb részt Brassóba, onnan azonban újra irányittattak, ott német kereskedőknek adattak el és mentek Németországba, természetesen legkevesebb 3—4000 koronával drágább áron, mint amenynyibe az illetőknek kerültek. Hát ez a kérdés is, t. képviselőház, azért sem beszéltem róla
