Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-729

729. országos ülés 1917 június 25-én, hétfőn. 119 szívesen, ez a kérdés is a bíróság előtt van, mert ahogy a kormánynak hiteles tudomására jutottak ezek a körülmények, itt már természetesen az ügyészhez fordult. Hisz talán méltóztatnak rá emlékezni, hogy a mentelmi bizottság javaslatára a képviselő urat ki is adta a ház. Nekem természetesen egyéb dolgom volt, mint hogy az ő bűnügyével tovább foglalkozzam. Hogy mily stádiumban van a bűnügy ma, megvallom, nem tudom. (Mozgás.) De tudom, hogy a t. képviselő ur a román népnél a tevékenységét ily mederben igyekezett fruktifikálni. (Derültség.) Serbán Miklós: Majd felelek én. (Felkiáltások a jobboldalon: Aszal, hogy elmegy innen. Zaj.) Nem hagyom magamat elijeszteni. Gr. Tisza István: Tudom azt, hogy igen nagy virtuozitással mostanig, de mindenesetre a legutóbbi időkig ki tudta magát vonni a katonai kötelezettség teljesítése alól. Tudom azt, hogy a t. képviselő ur a román betöréskor legalább is nagyon kétértelmű magatartást tanúsított (Mozgás.) és tulajdonképen annak köszönheti, hogy itt magyar törvényhozásban törvényhozóskodhatik, (Halljuk! Halljuk!) hogy erőszakkal vitték el és akadályozták meg a románokhoz való átmenetelét. Mert ha ez meg nem történt volna, a képviselő ur is ott lenne, ahol a családja van, t. i. Romániában. (Nagy mozgás és zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Gr. Tisza István: Nekem kötelességem volt ezekre a momentumokra rámutatni, mert azt tartom, hogy ily esetben annak részéről, aki tudja ezeket a tényeket, annak részéről súlyos mulasztás a közérdek ellen, ha ezekről hallgat. (Igaz! TJgy van!) Hódy Gyula: ügy van, súlyos! Gr. Tisza István: És azt hiszem, hogy be kellett mutatnom a képviselő urat ebben a világításban, hogy megint egyszer rámutathassak, hogy hogyan néz ki az a magyar zsarnokság, hogyan néz ki az elnyomatása a románoknak, amely után egy ember ily anteczedencziák után idejön és tartja nekünk azt a beszédet, amelyet a képviselő ur tartott. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a ház minden oldalán.) B. Lévay Lajos: Meg kell fosztani mandátumától. Hazaáruló! (Félkiáltások jobbfelöl: Ki véle! Nagy zaj.) r Serbán Miklós: Én nem hagyom magamat. (Nagy zaj.) Takács József: Menjen a helyére! Van saját helye. Hock János: Miért várt eddig a ministerelnök ur, ha ez igy van? (Nagy zaj.) Takács József: Tegnapelőtt beszélt Serbán! Hock János : Kezében volt a hatalom, miért nem járt el előbb ? (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, Hock képviselő ur! Hock János: Csak megkérdezem, miért nem előbb mondotta el ezt? (Zaj.) Gr. Tisza István: A válasz nagyon egyszerű arra a kérdésre, hogy miért. Mindezek az ügyek birói fórum előtt vannak, tehát addig, amig a képviselő ur meghúzta magát az ö szégyenében, nem volt szükséges ezekre kiterjeszkedni. (Helyeslés jobbfelöl.) De most, mikor előáll és szerepet arrogál magának, ez kötelességem volt. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Miskolczy Imre: Védeni akarja? Hock János: Nem akartam senkit védeni, csak megkérdezni. Vagyok olyan magyar ember, mint az ur. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Gr. Tisza István: Ami a képviselő ur által mondottakat illeti, azokkal gyorsan végezhetek. A képviselő ur 600.000 román ember küzdelméről beszélt. Ez a szám természetesen messze túl van az igazságon, hisz nem lehet annyit kiállítani a nem egészen 3 millió magyarországi románból. Abban a képviselő urnak igaza van, — persze nem mind abban, amit ő mond, csak ezzel a megszorítással — hogy a román nép nagy zöme ebben a világháborúban a harcztéren teljesítette kötelességét. Én most a dolog részleteibe belemenni nem kívánok. Azt hiszem, a háború után helyénvaló lesz az igen t. kultuszminister ur által annak idején tett indítvány kapcsán teljes világosságot deríteni mindezekre a körülményekre. Ma nem volna helyes a részletekbe belemenni. Elismerem, a román nép zöme teljesítette kötelességét, de — sajnálatomra — ezt a román intelligencziának csak egy részéről mondhatjuk. (TJgy van! Ugy van! jobb felől.) Mert engedelmet kérek, mindnyájan tudjuk, hogy honnan kerültek ki ezrével a katonaszökevények, de azt már mindnyájan nem, de mi, akik foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, tudjuk, hogy olyan hihetetlen leleményességet a katonai szolgálat alól való kibúvás vagy legalább is a kórházakban bujkálás terén senki ebben az országban nem tanúsított, mint a román intelligencziának egy része, (Ugy van! jobbfelöl.) A világért sem akarom az egészet bántani, nagyon sok vitéz ember volt, nagyon rok román intelligens ifjú áldozott vérével is a hazának. Mi sem áll tőlem távolabb, mint hogy ezek emlékét ne tisztelettel és szeretettel övezzem; de ami igaz, az igaz: a román intelligencziának, különösen az erdélyi román intelligencziának tetemes része mindent elkövetett, hogy vagy kiszökjék, vagy idebenn bujkáljon a katonai kötelezettség elől. Tudjuk mindnyájan, hogy mi következett be Románia betörésekor. Hát először is a t. képviselő ur elég bátor — ugy látszik, megirigyelte gróf Károlyi Mihály t. képviselő ur babérait (Nagy zaj balfelöl.) — a monarchia külügyi politikájában keresni a hibát és azt mondani, hogy a román hadüzenet a mi hibás külpolitikánknak az eredménye, mert hiszen mi — igazán nevetségesen hangzik, de hiába, igy mondta, hát igy kell czitálnom •— a berlini