Képviselőházi napló, 1910. XXXVI. kötet • 1917. junius 21–julius 23.

Ülésnapok - 1910-729

729. országos ülés 1917 június 25-én, hétfőn. 1J7 főtárgyára áttérnék, röviden vissza kell térnem az igen t. ministerelnök urnak a konaány bemutatkozása alkalmával az én felszólalásom folytán tett kijelentésére. Vissza kell térnem először, mert a kérdés olyan fontos, mert a nemzetnek, az évezredes magyar államnak, de tovább megyek, a monarchiának is létalapjait annyira a legmélyükben érinti, hogy feltétlenül szükségesnek tartom ezen a téren a teljes világosságot és a teljes preczizitást. De fokozza a kérdés fontosságát az a fejlődés, amelyet Ausztriában vesznek az események. T. ház, az a politikai akczió, amely az osztrák parlamentarizmus felélesztését tűzte ki czéljául, (Mozgás jobb felöl. Halljuk ! Sálijuk !) annyit elért, hogy az osztrák parlament összehivatott ; azt is elérte, hogy abban a parlamentben a legkülönbözőbb természetű, olyan sajnálatos nyilatkozatok történtek, amelyek semmiesetre sem használtak sem az osztrák állam, sem a monarchia tekintélyének és presztízsének (TJgy van! Ügy van! a jobboldalon.) és azt is elérte, hogy ma már az a parlament tulajdonképen tehetetlenül vergődik (TJgy van! a jobboldalon.) és a legoptimistább reménykedések is csak oda irányulnak, hogy néhány elementáris, u. n. állami közszükségletet valahogy átbotorkáltassanak a parlamenten (TJgy van! jobbfelöl.) ma, egy Ausztria felbontására megindított világháborúnak összes borzalmai között! De elért még többet is. A parlamentnek ez a meddőnél rosszabb eddigi működése megőrölt már egy osztrák kormányt, amelyben mindenesetre hivatásuk magaslatán álló, felelősségérzettel telt államférfiak foglaltak helyet. Es ma Ausztriának parlamentje van névleg, — hogy tényleg az a parlament ma mit tud érni és mit tud tenni, arról nem beszélek — de amellett kormánya Ausztriának nincs. Folyó ügyeket vivő adminisztratív hivatalfőnökök vannak, de kormány nincs, ugy hogy ez a szomorú helyzet, amelyet én csak a legnagyobb aggodalommal konstatálhatok, azt a fokozott kötelességet hárítja a magyar kormányra, hogy a maga részéről tegyen meg mindent, hogy ugy fejlődjenek a monarchiának ügyei az egész vonalon ennek a háborúnak és a bekövetkező béketárgyalásoknak összes fázisai között, ahogy az a dinasztiának is, a monarchia nagyhatalmi állásának is, de a magyar nemzet létérdekének is megfelel. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Az a befolyás, amelylyel mindig élnie kell a magyar kormánynak a külügyekre, a dolog természeténél fogva fokozott, hatványozott jelentőséget nyer egy világháborúban; most fokozott jelentőséget nyert azáltal, hogy kiesett az osztrák kormány, mint alkotmányos, a szó igazi értelmében, a szó politikai értelmében felelős tényező. Ily körülmények között tehát feltétlenül szükséges az, hogy bizonyos alapvető kérdések az egész magyar nemzet nevében és részéről konstatáltassanak ugy, ahogy ez nézetem szerint nemcsak a nemzet érdekének, de a dinasztia és a monarchia érdekeinek^ is megfelel. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) És azért engedje meg nekem az igen tisztelt ministerelnök ur, hogy csak egész röviden visszatérjek az ő kijelentéseire. (Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) A t, ministerelnök ur kijelenti, hogy ő is feltétlenül osztozik abban a nézetemben, hogy a magyar állam területi integritása, épsége és a magyar állam szuverenitása szent és sérthetetlen. Hát én nem hiszem, hogy ezt máskép érthette volna a t. ministerelnök ur, mint ugy, hogy a magyar állam szuverenitása csak akkor szent és sérthetetlen, ha a monarchiának dualisztikus és paritásos struktúrája megmarad. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mert hiszen a magyar nemzet függetlenségét és a magyar állam szuverenitását a mohácsi vész óta őseink sohasem abban keresték, hogy elszakadjanak annak a nagyhatalomnak másik részétől, amelyikkel együtt akarták létüket megvédeni, (Felkiáltások balfelöl: Természetes! Dehogy !) hanem abban keresték, hogy idegen hatalomnak ne legyen alávetve, ahogy ezt legpregnánsabban az 1790/91: X. t.-cz. fejezi ki; Magyarország függetlenségét, Magyarország szuverenitását abban keresték, hogy semmi idegen hatalom, se idegen ur, se idegen nemzet felette ne uralkodjék. Ez pedig csak addig áll fenn, rnig a majorizálás a magyar nemzettel szemben lehetetlen. (TJgy van! jobbfelöl.) Már pedig a majorizálást kizárni ebben a nagyhatalomban, ebben az ekszponált állásban csak akkor lehet, ha annak megmarad a dualisztikus formája. (TJgy van! TJgy van! a jobboldalon). Mert teljesen tehetetlen vergődés volna az, ha mi három vagy négy, vagy nem tudom, hány államot ugy akarnánk egymáshoz fűzni, hogy azok csak egyetértő akarattal tudjanak külpolitikát csinálni. (TJgy van ! jobbfelöl.) Amint kettőnél többen vagyunk, be kell hogy következzék a majorizáltatás lehetősége és a majorizáltatás veszélye. (TJgy van! TJgy van! jobbfelöl.) És, bocsánatot kérek, könnyelmű kezekkel dobja sárba három esztendős küzdelemnek gyümölcseit az, aki azt a paritást, azt a duaHzmust, amelyet zászlójukra tűztek Deák Ferencz és gróf Andrássy Gyula 1866 előtt akkor, amikor Magyarországot a nagy osztrák birodalomnak egy csekély, szegény, elmaradt kis provinciájának tekintették, s amelyet keresztülvittek vasakarattal és hajthatatlan erővel, — aki azt most, ennek a világháborúnak óriási erőpróbái után, az után, amit ebben a világháborúban a magyar nemzet cselekedett, szenvedett, vérzett, küzdött és ami dicsőséget ezzel a maga és királya számára szerzett, aki ezt ma, bárki legyen is, koczkára veti. (Hosszas élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Én tehát arra kérem az igen tisztelt ministerelnök urat, hogy ebben a tekintetben tegyen lehetetlenné mindenféle kételyt és félremagyarázást és szíveskedjék kijelenteni akár most