Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-713

88 713. országos ülés 1917 háborús pszichózisnak ezeket a nyilvánulásfcit olyan szomorúaknak tartom, kegy azokra bővebben kiterjeszkedni nem akarok. Csak azt vagyok bátor megállapítani, hogy a károk ugy egyes gyárakban, mint egyes üzletekben, különösen azonban házberendezésekben igen nagyok. A t. kormány — ugy tudom — arra az álláspontra helyezkedett, hogy kártérítési kötelezettséget nem ismer el, de igyekezni fog a felmerült károkat segélyek által jóvátenni. Meddő dolognak tartanám elvi kérdések felett vitatkozni, ha a lakosság tényleg teljes kárpótlásra számithat. Elismerem újból, hogy bizonyos kormányzati óvatosság ezekben a kérdésekben helyén van, de mindez csak a formára vonatkozhatik, nem pedig a lényegre. (Helyeslés jobbfelöl.) Érdemben azt hiszem, ha az ellenség azon a határszéli lakosságon keresztülgázol azért, mert az országnak határa mint megosztatlan egységnek határa ott kezdődik, akkor ennek a megosztatlan egységnek ki kellene vennie részét ezekből a károkból, már az egyenlő közteherviselés elvénél fogva is. (Helyeslés jobb felől.) T. képviselőház ! Alig volt idő, amikor az emberek inkább vágyódtak egy jobb kor után, mint ezekben a véres napokban. Az emberi természet nem tudja elhinni, nem tudja elviselni azt a gondolatot, hogy ne jöjjön egy jobb kor, amely után — amint a költő mondja — buzgó imádság epedez százezrek' ajakán. Ember, nép, nemzet, nagy birodalmak és megint emberek vágyódnak, hogy a vérből virág keljen, hogy az emberi ész megtalálja azt az utat, amelyen ember ember mellett haladhat, anélkül hogy az egyik a másikat a sánezba lökje, legyen az az ut a társadalmi béke, a nemzetiségi béke, az államok békéje, vagy az emberiség békéje. (Ügy van! ügy van 1 jobbfelől.) Nagyobb csalódás alig fogja érhetni az emberiséget, mint az, ha, a háború után magához térve, azt fogja látni, hogy a világ nem jobb, hanem talán rosszabb lett, hogy semmit sem feledtünk el és semmit sem tanultunk, hogy mindenki a háború áldozatait a maga egyoldalú, kicsinyes czéljai érdekében hozottaknak fogja tekinteni és hogy igazságszeretet és tárgyilagosság helyett egyoldalúság és másoknak érdekeit is megérteni nem tudó gondolkodás és akarat lesz a világháború lelki lerakódása. Ez valóban olyan elégületlenséget hozhat magával, hogy egy uj világháborúnak csiráját magában hordhatja. Azért azt hiszem, omnes, ad quos pertinet, de nekünk is mindnyájunknak oda kellene törekednünk, hogy igazi odaadással iparkodj unk a suum cuique elvét megvalósítani. Ha ezt az elvet alkalmazzuk ezekben a kárkérdésekben is, amelyekhez bátor voltam hozzászólni, akkor ez a kérdés is, amelynek, helyes megoldásától mégis százezreknek jóléte függ, emberi lehetőség szerint közmegnyugvásra fog megoldatni. Abban a reményben, hogy ez a t. kormánynak sikerülni fog, a jelentést tudomásul veszem. márczíus H-én, szerdán. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől. A szónokot üdvözlik.) Elnök : Szólásra ki következik ? Hoványi Géza jegyző: Mezőssy Béla ! Mezőssy Béla : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Én a magam részéről csak nagyon tudom helyesemi azt, hogy a t. túloldalról azon t. képviselőtársaim, köztük előttem szóló t. barátom, Schullef is, akik szászajku kerületeket képviselnek, szükségesnek tartják hangot adni azon érzéseiknek, amelyek az erdélyi betörés folytán a,z ottani lakosságot eltöltik. És épen azért, miután látom azt az élénk és általam minden tekintetben helyeselt agitácziót, amelyet Schmidt Károly t. barátom itt a házban és egy másik igen tehetséges fiatal szász képviselő, Gündisch t. képviselőtársam egy mai czikkében kifejt, midőn nagyon helyes érzéssel pendítik meg azt a gondolatot, amelyet előttem szóló t. képviselőtársam kifejtett, hogy t. i. voltaképen az erdélyi betörés alkalmával azok szenvedtek legnagyobb károkat, akik a magyar állameszmének ott leghűségesebb fiai : a szászok és a magyarok, amíg a statisztika, amelyre hivatkozni is méltóztatnak, azt igazolja, hogy azok, akik ottmaradtak, — és miért maradtak ott, mert nem volt okuk félniök, egyebet nem is akarok mondani, nem akarom azt mondani, hogy talán szívesen vették a betörést. — az anvagi bajoknak egy jelentéktelen súlyával úszták meg azt, ami a másik két államfontartó nemzetre, értvén a magyarságot és a szász népet, valóságos katasztrófát jelentett. (Igaz ! ügy van ! balfelöl) És hogyha ez így áll, aminthogy igy áll, akkor én csak mélyen tudom sajnálni azt, hogy a t. túloldalnak azon tagjai, akik erdélyi magyar kerületeket képviselnek, akkor, amikor erről az oldalról mi, gróf Bethlen István. Ugron Gábor, Sümegi Vilmos, Kállay Ubul, Polónyi Dezső és mások érzéseiknek oly erőteljes szavakban adtak kifejezést, addig a t. túloldali képviselőtársaim, jóllehet köztük nagyon tekintélyes politikai egyéniségek vannak, nem látják szükségesnek azt, hogy erre a nagy katasztrófára való tekintettel, amely Erdélyt érte, felemeljék a maguk szavát és épen azért, inert támogatják a kormányt., követeljenek olyan dolgokat, amely követeléseikben bioznyára maguk mellett találnák a háznak ezt az oldalát és az egész magyar ellenzéket. (Helyeslés balfelöl.) Hiszen csak épen tegnap akadt kezembe t. barátom, Hegedüs Lóránt kerülete, Sepsiszentgyörgy magyar tisztviselői karának, az összes tisztviselőknek, megyei, állami, városi, községi tisztviselőknek, egy olyan kétségbeesett fölkiáltása, amilyennek orvosolatlanul elhangoznia igazán nem volna szabad. Nem tudom, nem kerülte-e el a t. ház tagjainak figyelmét. Csak röviden fogom ismertetni. Ez a tisztviselői kar elmondja, — és ami Sepsiszentgyörgyön megtörtént, az megtörtént valószínűleg másutt is —, hogy az utolsó pillanatokban egyiküknek sem volt egyéb feladatuk és törekvésük, mint megmenteniük az áiíarn vagyo-