Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-711

711. országos ülés 1917 háború egészen uj világot és más világot teremtett. Hiszen az a képviselő, aki a hadseregnek szállított békében akármit, beleeshetett abba a gyanúba, hogy csak azért kapja ezt a szállítást, mert képviselő. Ma ezt nem lehet mondani, hiszen ma, mikor olyan kevés az, ami van, | még szövetségesünk is reánk van utalva — hogy minden egyes embernek, aki békében dolgozhat, kötelessége minden erejét ugy befektetni és ugy termelni, hogy mentül többet produkálhasson és mentül többet adhasson a hadseregnek. Egy hang (baljelől) : A bank! Simonyi-Semadam Sándor: Bocsánatot kérek, ha a bank a hadsereget szolgálja, akkor annak is. Én nem vagyok bankember, hiszen a Telepítő és Parczellázó Bank sohasem volt bank, hamis neve volt, mert banküzletekkel sohasem foglalkozott, de nagy tévedés neveket és fogalmakat, amelyeket lehet jóra használni, lehet rosszra használni, egyszerűen megbélyegezni. A bank tehet nagy szolgálatokat és tesz is, viszont tehát károsakat is, sajnos, tett is. De ne tessék azért azt mondani, hogy a bank; mert ugyanolyan sajátszerű'dolog volna, ha azt mondanók, hogy a képviselő okvetlenül panamista, mert akadt valaha képviselő, aki panamista volt. Én magamnak tartozom azzal, — bár nem liferáltam semmit, nem is liferálok, sajnos nincs akkora birtokom, hogy a hadseregnek termelhessek — hogy egész őszintén megmondjam, miszerint az összeférhetlenségi törvénynek ezt a rendelkezését háborús időben nem tudom jónak és helyesnek tartani. Reám nézve a helyzet mától fogva meg fog szűnni, miután ma még párton kivül vagyok és nem tudom, hogy pártom mennyiben ért velem egyet ebben a kérdésben, de ezt szabadon elmondottam. Ha visszalépek pártomba, nem mondhatnám el, vagy nem akarnám elmondani ezeket a dolgokat, nehogy összeütközésbe jöjjek pártom bármely tagjával. Ezért felhasználtam ezt az alkalmat, hogy álláspontomat ebben a 'kérdésben tökéletesen tisztázzam és a házban elmondjam. (Helyeslés jobbfélől.) Elnök : Szólásra következik ? Vermes Zol|án jegyző : Giesswein Sándor ! (Halljuk! Halljuk!) Giesswein Sándor: T. képviselőház! Előttem szóló Simonyi-Semadam képviselő ur beszédének második részében oly témát érintett, amely nagyon közel fekszik szivemhez — a telepítési kérdést értem — és amelyben az ő szakszerű fejtegetését annál nagyobb örömmel üdvözlöm, mert épen hasonló irányban, amint ő itt fejtegette, nekem volt már szerencsém mintegy másfél év előtt egy határozati javaslatot is a t. házhoz beterjeszteni ; nevezetesen abban az irányban, hogy a rokkantak jövő ellátására nézve felette óhajtandó és szükséges dolog az, hogy oly rokkantak, akiknek nincs földbirtokuk és akik mégis értenek a földmiveléshez és nevezetesen azok, akiknek családjuk van, a városok körzetében telepedhessenek le és ott családtagjaik segítségével oly földKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXV. KÖTET. márczius 12-én, hétfőn. 49 mivelési mellékmunkákat, zöldségtermelést, kerti termelést stb. gyakorolhassanak, amelylyel életüket tovább is tisztességesen fentarthatják, hogy ne legyenek koldusai ennek a nemzetnek azok, akik jelenleg hősei. (Helyeslés balfelöl.) Abban az időtájban itt járt Magyarországon egy ember, aki életét ennek az eszmének szentelte : Damasehke Adolf. Az ő előadásait akkor sokan figyelemmel hallgatták. Ö Németországban ezt a telepítési ügyet évtizedek óta vezeti és itt is oly dolgokat mondott el, melyek felette tanulságosak. Irodalmilag is működött, könyve magyar nyelvre is át van ültetve. És Damaschkenak ez a törekvése most a háború alatt Németországban már törvény által biztosíttatott. A múltkor Haller t. képviselőtársam beszéde befejezéséül mintegy panaszként hozta fel, hogy gróf Tisza István ministerelnök ur csak Berlin kívánságát teljesiti és a többivel nem törődik. Körülbelül ezek voltak szavai. Sajnos, hogy azok az igen okos szavak, amelyek Berlinben elhangzottak, mint pl. a Kriegerheimstätték ügye s amelyeket ott tények követnek, nálunk visszhangra nem igen találnak. Midőn én ezekre a Berlinben elhangzott szavakra utalok, természetesen nem dr. Wildgruber urat értem, hanem méltóztassék megengedni, hogy egy másik berlini előzményre hivatkozzam. (Halljuk! baljelől.) Nemrég történt a porosz országgyűlésen, hogy az egészségügyi teendők megbeszélése alkalmával dr. Kirchner Ministerialdirektor egy feltűnést keltő beszédet mondott ugyanabban az irányban, amelyben itt Lukács György t. képviselőtársunk tartotta meg igen figyelemreméltó beszédét. Nevezetesen a jövőnek feladatairól, az egészségügy fejlesztéséről s a nemi betegségek fertőzése elleni védelem dolgairól beszélt. Egy különös mondattal indokolta felszólalását. Azt mondotta ugyanis, hogy ő azért kívánja a jövő nemzedék intenzív nemzeti védelmét, mert : »darüber ist kein Zweifel, dass wir uns ím ersten punischen Kriege befinden. Der zweite und dritte wird schon kommen. Der erste hat uns als starkes Volk gefunden ; wenn es aber so weiter erginge, wie bis jetzt, würde uns der zweite vielleicht anders finden.« Ez bizony szomorú perspektíva volna a jövő számára. Igenis, minekünk is szándékunk és kell minden érző magyar kebelnek azzal a szándékkal eltelve lenni, hogy a jövő nemzedék sorsát biztosítsuk, a gyermekhalandóságot leküzdjük, az elnéptelenedés veszedelmétől Magyarországot megmentsük. De hozzáteszem : elsősorban azért, hogy legyenek ebben az országban munkáskezek és gondolkozó fejek. (Ugy van! balfelöl.) Hogy szükség esetén országunkat meg tudjuk védeni, azt nem kell a magyar embernek külön szivére kötni. Ezt a kötelességet mindenki érzi. De midőn mi a jövő nemzedék védelméről beszélünk, nem szabad csak arra gondolnunk, hogy azért tesszük ezt, mert jön az első puni háború után még a második és a harmadik is. Vájjon, t. ház, talán Macaulay víziója fog-e