Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-711

48 711. országos ülés 1917 márczius 12-én, hétfőn. csupán ez az egy telepítési akczió vezethet sikerhez. A másik része ennek a dolognak az, hogy nemcsak azért kell telepíteni, hogy az illető meg tudjon élni, hanem azért is, hogy őt generácziórólgeneráczióra a magyar középosztályba bevigyék. Nekem megrögzött meggyőződésem, hogy a magyar közéjiosztályt csak a magyar parasztsággal lehet regenerálni, (Helyeslés.) mert sohasem lehet egy nemzetet felülről regenerálni, hanem mindig abból a végtelen nagy alaprétegből kell meriteni az erőt. A rekonstrukczió történeti folyamata ez kell hogy legyen és ha ebbe bele lehet nyúlni, ezt csak ugy szabad megtenni, hogy ennek a természetes folyamatnak a segítségére jöjjünk és ne ugy, hogy ezt megakadályozzuk és akár ügyetlenségből, akár meggondolatlanságból, vagy csak teoretikus alapon mesterséges akadályokat gördítsünk elébe. Nem akarok tabellákat felolvasni, de csodálatos, hogy a városok mennyire el vannak látva földdel eladósodásuk daczára és csodálatos, hogy annyire el vannak adósodva, bár nagy vagyonuk van. Ez mutatja, hogy itt kétféle feladatot oldhatunk meg ; az egyik az, hogy a rossz gazdálkodást megszűntetjüli, a városokat nagyobb jövedelemhez juttatjuk, a másik, hogy oly módon viszszük a telepítést, mely ugy a magyar pszichológiai természetének, mint az egész történelmi folyamatnak megfelel. A másik feladat emellett az volna, hogy a városaink gazdálkodását a kormány vegye a kezébe. Erre most csak mellékesen térek ki, ez olyan téma, melylyel egy egész napot felölelhetnék, de hogyha már mindent czentralizáltunk, nem engedhetjük, hogy tovább terjedjenek azok a gazdasági bűnök, melyek a városok vagyonkezelésében és gazdálkodásában mutatkoznak. A kormány vegye kezébe a városok gazdálkodását, mert azokénál rosszabb gazdálkodás Magyarországon nincs. Ezeket óhajtottam elmondani. Azt hiszem, nagyon sok feladat vár a kormányra és reánk mindannyiunkra, hogy ezeket megoldjuk. Most méltóztassék megengedni, hogy mielőtt befejezem beszédemet, még csupán egy specziális dolgot említsek meg, amit ma megtehetek, mert ina párton kívül állok. Mikor bejelentettem magam ellen az összeférhetlenséget, kiléptem pártomból, mert nem óhajtottam akadályozni és zavarni pártomnak az összeférhetlenség szempontjából netán megindítandó akczióját. Ez a zavartalanság, miután ma az elnök ur bejelentette, hogy összeférhetlenségi ügyem megszűnt és tárgytalanná vált. reám nézve is tárgytalanná fog válni, de ma én is élni óhajtok ugyanezzel a zavartalansággal, amelyet pártomnak biztositottam, élni óhajtok pedig épen az összeférhetlenségi törvényre vonatkozólag. Mikor a Telepitő és Parczellázó Bankban a háború elején összejöttünk kéjiviselő-igazgatók és szóvátettük azt, hogy valahogy ne köttessék olyan üzlet, amely minket összeférhetlenségi helyzetbe hoz, megállapítottuk azt, hogy a Parczellázó Bank affiliáczióival együtt körülbelül 80.000 katasztrális holdon gazdálkodik és gazdálkodni lesz kénytelen, mert hiszen a háború alatt parczellázni nem lehet. Felmerült előttünk az a gondolat, ami nagyon természetes, hogy -a hadsereg — és a hadsereg ma nem az a külön elválasztott kaszt, ami volt, mert hiszen, ma nem a hadseregek háborúja van, hanem a nemzetek háborúja — tehát a nemzetnek fegyverben álló része igényelni fogja, még pedig joggal fogja igényelni, hogy mindenki, aki az ilyen nagy tőkének, nagy termelőerőnek birtokában van, állítsa azt a háború szolgálatába, a hadbamenő nemzet szolgálatába. Mi abba a collisio ofbciorumba jutottunk, hogy mint képviselők kénytelenek voltunk az igazgatóság elé azt a tilalmunkat terjeszteni, hogy a bank ne kössön olyan üzleteket, amely minket összeférhetlenségi helyzetbe hozhat, -vagyis ne kössön hadseregszállitásokat. Ez igazgatósági határozattal történt. Tudtunkkal nem is köttetett ilyen. Azonban mikor hazamentem, gondolkoztam azon, hogy mennyire ellenkeznek bizonyos fogalmak egymással. A nemzetek háborújában minden egyes embernek, aki nincs a fronton, hazafias első költelessége kell hogy legyen, hogy a hadsereget mindenképen támogassa. Akinek birtoka van, köteles azt termelni, amire a hadseregnek szüksége van, akinek ipari és gyári üzeme van, köteles azt átalakítani oly irányban, hogy a hadsereg ügyét minden erővel elősegitse és olyant gyártson, ami á háború czéljait előmozdítja, akinek pénze van, szintén köteles ahhoz hozzájárulni, hogy a hadsereget elősegitse, még pedig azáltal, hogy hadikölcsönökbe fekteti pénzét. Már most tegyük fel azt, hogy én egy szövetkezetnek vagyok igazgatósági tagja, amelynek az volt a czélja, hogy mezőgazdasági üzemet folytasson tagjai érdekében. Kitört a háború. Vájjon nem kötelessége és nem elsőrangú érdeke-e tagjainak, hogy elsősorban a hadseregnek szolgáltassák azt, amit adhatnak, adjanak állatot, adjanak lovat, termeljenek árut, és szolgáltassák azt a hadseregnek? Ez kötelessége annak a szövetkezetnek azért, mert magyar, kötelessége azért, mert hiszen minél jobban adja el, — és a hadsereg bizonyosan jobban fizeti, mint más — annál nagyobb hasznot biztosit a szövetkezet tagjainak. Igen ám, de ha egyszersmind képviselő vagyok, akkor az, ami ott hazafias kötelességem, ami ott elsőrangú hazafiság, engem diszkvalifikál, mint képviselőt. Ezt nem tudtam megérteni. Az összeférhetlenségi törvény — törvény, és hogy respektáltam, beigazoltam azzal, hogy magam ellen összeférhetlenséget jelentettem be akkor is, midőn az nem forgott fenn. De hogy hibás törvény ebből a szempontból, azt kénytelen vagyok ma konstatálni. A'égre is azok a törvények, amelyek specziális szempontból készültek sok idővel a háború előtt, lehetetlen, hogy a háborúban tökéletesen és mereven ugy alkalmaztassanak, amint azokat a békében megkonstruáltuk. (Ugy -van! jóbbjelől.) A