Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-711

711. országos ülés 1917 pénz visszafolyt a kötvények tulajdonosaihoz, mire a harmadik kölcsönre kellett jegyezniük és igy tovább. Tehát, kis különbségektől eltekintve, ugyanaz a pénz forgott. Ha ez igy áll, akkor mi nem nyúltunk saját tó'kénkbez, de évi jövedelmünkhöz is alig. Mert évi jövedelmünk, szintén Felmer szerint, 6741 millió, vagyis olyan összeg, mely valamivel több is, mint a négy hadikölcsön végösszege együttvéve. Ez tehát anynyit jelent, hogy ha Magyarország egyévi tiszta jövedelmét a nemzet oltárára letette volna, ez többet tett volna, mint a négy hadikölcsön végösszege. Természetes, hogy az egész tiszta jövedelmet nem lehetett hadikölcsönre odaadni, mert hiszen azt részben fel is kell használnia az illetőnek. A kérdés, mi az az összeg, amely abból a 6741 millióból évenként fel lett használva? Nagyon nehéz erre számítást találni, mert ez ismét a statisztika egyik hiánya, hogy nincs háztartásunk fogyasztásának statisztikája megállapítva és nem tudjuk, mi az az összeg, amely a jövedelemből tényleges elhasználás folytán, fogyasztás és elromlás folytán elesik. De Eellner számításánál ezt már figyelembe is vette. Ez mutatja, hogy nem nagyon erőltettük meg magunkat, tehát a jövőben, amely elé határozottan elég kedvező jóslással ' nézhetünk — és meg vagyok győződve róla, hogy, sajnos, szükség is lesz reá — ha kellő -utón fogják a kibocsátásokat eszközölni és nem ugy, mint eddig, sokkal jobb lesz az eredmény. Csodálatos, hogy ha nálunk organizálni akar valamit a kormány, azt nem tudja másképen, mint vagy részvénytársasági alapon, vagy már meglévő organizácziók és bankok igénybevétele utján, mert más organizáczióról, ugy látszik, egyáltalán nincs tudomása. De arra nem tudja elhatározni magát, hogy önmaga organizáljon és ne régi, hogy ugy mondjam, agyontaposott utakat vegye igénybe, mert hiszen a háború uj viszonyokat teremtett, amelyekhez mérten uj organizácziókat kellene teremtenie és meg kellene keresnie az uj szükségleteknek legjobban megfelelő megoldást. Ez esetben, hogy miképen lehetne közismertté és közkedveltté tenni az eszmét és megértetni, hogy hiszen nagy nemzeti kötelességet teljesít mindenki, aki hadikölcsönt jegyez ós hozzájárul, hogy a háborús terheket mennél könnyebben és simábban viselhessük. A legutóbbi hadikölcsönröl nem kaptam adatokat és igy nem is tudok részleteihez hozzászólni. De a nagy végösszeget tudjuk, az kitesz azokkal a bizonyos 600 millió K-nyi pénztárjegyekkel együtt 2356 milliót. Meg vagyok győződve, hogy ez a kép, amelyet itt a pénzügyminister ur kimutatásában adott, nem nagyon változik. Ilosvay Lajos: 20 millió lakos 1000 K-jával húsz milliárdot tesz ki. Simonyi-Semadam Sándor: Majd korrigálom a dolgot. Meg vagyok győződve, hogy az utolsó márczius 12-én, hétfőn. 45 hadikölcsönnól ugyanazon számképek fognak elénk kerülni, mint a négy első hadikölcsönnél, mert hiszen a viszonyok csak nagyon keveset változtak. A változások az olyan kereteknél történtek, amelyeknél bizonyos serkentésre volt szükség. Ilyenek, hogy ismét kiemeljen), a biztositótársulatok, amelyek részéről az első hadikölcsönnél csak 29 millió volt a jegyzés, a másodiknál 41, a harmadiknál 54 és a legutolsónál. a negyediknél 81 milliót jegyeztek. Ez matatja, hogy ahova a kormány keze elér és ahol tud nyomást gyakorolni, ott megvan a kellő eredmény, de ellenkezőleg áll a dolog ott. ahova nem ér el a kormány befolyása és itt mindig ki kell emelnem azt a nagy, toronymagasságú előnyt, amelyet a magánosok jegyzése az összes társulatok jegyzésével szemben mutat. Azt hiszem, hogy hadikölcsönöket még egyéb módon is lehetne népszerűvé tenni, pl. a szelvényeknek az adófizetésre való felhasználásával. ISTem látom be, miért ne lehetne ezt megengedni. Végre az a kis időszerű eltolódás, amely az adó beszedési stádiuma és a szelvényesedékesség közt van, egyénenkint és szeh'ényenkint végtelenül kevés. Ez csak praktikusabbá tenné az adókezelést. Ami a Hantos Elemér t. képviselő ur által felvetett valutakérdés szempontját illeti, az egyike a legnehezebb kérdéseknek, nemcsak a háború alatt, de a békében is, és pedig a valuta diszázsiója szempontjából nemcsak kifelé, hanem befelé is. Régente inveterált gondolat volt az, hogy minden háború után be kell következnie a devalvácziónak és mindenki attól rettegett ennek a háborúnak elején is, hogy a háború végével devalváczió fog előállani. Meggyőződésem szerint ez most teljesen lehetetlen, mert a modern pénzügyi technika és financzszisztéma nem tűrhet és nem engedhet meg ilyen devalvácziót. Miért ? Mert az sokkal érzékenyebb és valósággal már korábban jelentkezett abban, hogy az áruk értéke s a pénz vásárlóképessége eltolódtak és csupán ilyen devalváczió van, t. ház, liogy az, ami a háború előtt 20 K volt, ma 40 K. vagyis az akkori 20 K ma nem jelenti ugyanazt az árat, mert akkor pl. lehetett 20 K-ért 1 métermázsa búzát venni, ma pedig 20 K-ért csak fél mázsát lehet venni — mondom, a devalváczió már megvolt és ez a belső diszázsió már ebből fakadt. Kérdés az, hogy mik ennek határai. . Ennek határait részben megállapította a makszimálás. Megállapította annyiban, hogy a legszükségesebb élelmiszerekkel szemben a devalváczió tovább nem mehet, de meg. vagyok győződve, hogy a pénzviszonyoknak mai bonyolult szervezete mellett, az összes pénzügyi kötelezettségeknek mai átszövődése nem engedheti meg. hogy bár az ország pénzügyei még oly kellemetlen helyzetbe jussanak is, az állami bank kénytelen legyen értékeit devalválni. A kifelé való valuta kérdése tekintetében