Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-711

44 711. országos ülés 1917 márczius 12-én, hétfőn. Hantos Elemér: így az arány még kedvezőtlenebb a kisebb összeget jegyzőkre. Simonyi-Semadam Sándor: Engedelmet kérek, ha azt olvassa bárki, hogy 113.000 koronát jegyzettek-e a kisemberek vagy 20 milliót, afelett nem lehet vitatkozni, hogy melyik a kevesebb. A második hadikölcsönnél 14,154.000, a harmadiknál 15,467.000, a negyediknél 16,827.000 koronát jegyeztek. De, azt hiszem, a t. képviselő ur a régi nivóra állott. Ma a kisember nem 250 koronáig számit, hanem legalább ezer koronáig. Ha egy gazdasági cseléd elad ma egy kövér disznót, kap érte ezer koronát. Eddig, ha megtakaríthatott 250 koronát a jegyzésre, ez megengedem, nagy összeg volt. Ma egész nyugodtan vehetünk alapul ezer koronát. Én kíváncsi voltam, hogy hogyan alakulnak így a számok és megállapítottam, hogy az első kölcsönnél jegyeztek 60,535.000 koronát, a másodiknál 63 milliót, — tehát emelkedett a szám — pontosan 63,187.000 koronát, a harmadiknál 68,256.000 koronát, — tehát a harmadiknál is emelkedett a szám — a negyediknél — itt van a csökkenés — 56,697.000 koronát. Mind a négynél összesen a jegyzés 248,647.800 koronát. Ezekkel a számokkal szemben a biztosító társulatok — amelyekre bizonyára elmondhatók, hogy nem a kisembereket képviselik — jegyeztek az első hadikölcsönnél 29,910.000 koronát — a szegény parasztember 60 milliót. A másodiknál jegyeztek 41,936.000 koronát — a mi kisemberünk 63,187.000 koronát. A harmadiknál — itt látszik meg az a bizonyos douce violenee, amelyet a biztosító társaságokra gyakoroltak — a biztosító társaságok jegyeztek 54,536.000 koronát. A kisember 68 millióval még mindig felettök áll. A negyediknél jegyeztek a biztosító társaságok 81,685.000 koronát, tehát mind a négy hadíkölcsönre összesen 208 milliót, a kisemberek pedig 248 milliót. Ez is szocziológiai tény, melylyel nagyon is kellene foglalkozni. Most nézzük azokat a sokat hánytorgatott alapokat, alapítványokat, egyházi javakat, egyesületeket stb. Hát az egyházak jegyeztek a négy kölcsönre 553,043.300 koronát, a biztosító társaságok pedig, mint emlitettem, csak 208 millió • koronát. A pénzintézetek jegyeztek 1266 milliót, tehát csak valamivel többet mint kétszeresét annak, amit az egyházak. A magánosok jegyeztek 4218 milliót, vagyis sokkal többet, mint a jténzintézetek. Már most t. képviselőtársam azt kérdezi, nem volna-e lehetséges, hogy a hadíkölcsönre minden egyes polgár minél többet áldozzon,, s erre nézve csudálatos propozicziőkat tett. Én ezekkel szemben csak egyetlen praktikus eszmét vetek fel. Ne kívánjuk, hogy az a vidéki ember tudja, mi az a jegyzés. Az nem tudja, hogy mit tesz az »jegyezni«, bemenni egy bankba, lefizetni valami összeget, s aztán várni, mikor kap azért valamit. A vidéki kisember természeténél fogva bizalmatlan s amiért pénzt ad, azt szereti látni. O ugy szokott kereskedni: adsza, nesze, kézről-kézre. Méltóztassék tehát a legközelebbi hadikölcsönnél — azt hiszem, szükség lesz rá — azt a prakszist követni, hogy előre küldjenek el bizonyos mennyiségű hadikölcsönkötvényt a vidéki intézeteknek, hogy ha bemegy oda az a vidéki magyar, annak megmutathassák : tessék, itt van, áldozzon ennyit a hazáért; az aztán megnézi, elolvassa, mi van rajta és sokkal könnyebben megveszi. De igy, ha először megmagyarázzák neki, mi az a jegyzés, az egyik jobbról, a másik balról magyaráz neki, csak összezavarják a szegény embert, s aztán, ha valamit alá is ír, nem tudja, mit irt alá. (Ugy van! balfelöl.) Számolni kell a népek pszichológiájával s nem szabad a népet, kivált a földmivesnépet a bankárok pszichológiájával mérni. Tessék tehát igy kezelni ezt az igazán nemzeti kölcsönt és igy vinni közelebb a nép lelkéhez! Akkor meg vagyok győződve, hogy azt a fényes sikert, amelyet a nép jegyzése terén igy is elértünk — mert fényes ez a siker, ha összehasonlítjuk a biztosító társaságok jegyzésével —, felül fogjuk múlni az ujabb hadikölcsönjegyzéseknél s akkor ki fog tűnni, .hogy a magyar embernek ma nem az a jelszava: vitám et sanguinem, sed avenam non, hanem hogy ad ő avenát is. Ezzel akartam Hantos t. képviselőtársamnak a hadikölcsönre vonatkozó adatait korrigálni, amire szerintem, szükség volt, másrészről felvetni egy eszmét a következő hadikölcsönök népszerűsítésére nézve. Már most felmerül az a kérdés, hogy az eddigi hadikölcsön-jegyzések arányban vannak-e a mi nemzeti vagyonúnkkal ? Hantos képviselő ur szerint az eredmény igen örvendetes, meglepően kellemes. Én őszintén megvallom, nem osztozom e nézetben, mert sokkal többet vártam. A nemzeti vagyonra és a nemzet évi jövedelmére nézve, sajnos, nincsenek hivatalos adataink, mert hiszen a mi statisztikai hivatalunk ezzel nem foglalkozik. Az Unió statisztikai hivatala már régen megállaf)itotta ez adatokat. Nálunk itt csak Fellner Erigyesnek nagyon szép munkájára tudunk támaszkodni, ü megállapitotta,*hogy Magyarország őstermelési vagyona, vagyis földbirtoka, ingatlanai, bányái, épületei 30 milliárdot érnek, a közlekedési eszközök 5597 milliót, az ingó javak pedig 13.309 milliót-. Ha most nézzük ezzel szemben a hadikölcsömjegyzéseket, meg kell állapitanunk mindenekelőtt, hogy mikor a második kölcsönt jegyezték, akkor az a pénz, amit az állam az első kölcsönért kapott, már ki volt adva, már benne volt az emberek pénztárczájában, mert hiszen e nagy összegeket a monarchia területén költötték el. Az a jegyzett pénz tehát ismét visszakerült az iparosok, termelők kezébe. Ugyanígy a második kölcsönből befolyt