Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-722
722. országos ülés 1917 márczius 29-én, csütörtökön. 385 a legnemesebbeket, hanem csak a bevált jó pártembereket állítják a kormányzat élére, még ha ezek nem is birnak a szükséges tehetséggel, képességgel és arravalósággal. (Igaz! Ugy van! a hal- és a szélsöbaloldalon.) Pártkormány irányítja a nemzet életét akkor, amikor a pártérdekek kicsinyes, önző szempontján felülemelkedett, pártok fölött álló kormányzatnak kellene a nemzet összes erőit egyesíteni (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) minden keserűséget eloszlatni, a lelkek összeforrását megteremteni és a polgárságnak Í zt a megnyugtatást nyújtani, hogy a minden téren igényelt nagy áldozatok és véres erőfeszítések végeredményben az ország megerősödésének, az ország előhaladásának, nemzeti irányban és demokratikus irányban fejlődésének, tehát a nemzet szebb, boldogabb jövőjének nagy czéljait fogják szolgálni. (Igaz ! Ugy van! a balés a szélsöbaloldalon.) B helyett mi történt? Az történt, hogy a t. többségi párt elnöke gróf Khuen-Héderváry Károly ur újévi ünnepi beszédében elsöpréssel fenyegette az ellenzéket. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Behatóbban szóvá teszem ezt azért, mert a t. munkapárt elnökének ez a féktelensége a többségi párt részéről mindezideig komoly visszautasításban nem részesült. (Mozgás balfelöl.) Felteszem a kérdést, mi indíthatja a t. munkapárt elnökét az összes ellenzéki pártokkal szemben erre a féktelen indulatoskodásra ? Az csak nem .ok, hogy az ellenzéki pártok a koronázási szertartás alkalmára egy köztiszteletnek örvendő és közszeretetben álló Habsburg-főherczeget akartak nádorhelyettesnek megválasztani. (Éljenzés a balés a szélsőbaloldalon.) Hogyan veszíthette el emiatt a kormányzó párt a nyugalmát, hogyan láthatott ebben gálád támadást a pártelnök ur, akinek voltaképen azokban az időkben az lett volna tartozó kötelessége, hogy higgadtsággal, mérséklettel, bölcs tanácsadással gróf Tisza Istvánt győzze meg annak a felfogásnak a tarthatatlanságáról, mely capitis deminitiót látott abban, ha deferál, ha meghajol József királyi herczeg jelölése előtt. A ministerelnök urat kellett volna baráti érzéssel, pártelnöki állásának egyéni súlyával meggyőzni annak a felfogásnak tarthatatlanságáról, hogy egyéni ambiczióját a saját pártja előtt közérdeknek, nemzeti érdeknek tüntette fel és önmagát tartotta a legalkalmasabb egyénnek arra, hogy a nemzet álláspontjának ekszponense legyen, így történt, hogy a koronázási szertartás alkalmával a nádorhelyettesi tisztet egy politikai párt bizalmának letéteményese teljesítette és a sikerrel járt önjelöléssel megakadályoztatott az, hogy az egész nemzetérzelmí világának igazi képviselőjeként a nemzet osztatlan bizalmából a fegyverben álló polgárságnak, a magyar katonáknak legendás vezére, az utolsó palatínus unokája, az elhunyt király leányunokájának, a Jáváló Auguszta főKÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XKXV. KÖTET. herczegasszonynak a férje, József főherczeg teljesítse ezt a történelmi emlékű funkeziót. A személyi motívumoktól eltekintve, nem lehet eléggé fájlalni azt, hogy amikor az ellenséges államok Istenben boldogult, elaggott királyunk halála után a magyar nemzet elszakadási törekvéseire számítottak, akkor megakadályoztatott az, hogy frappáns czáfolatul, a dinasztia és nemzet egybeforrásának teljes bizonyságául a magyar népképviselet szabad választás utján egyértelműséggel jelölje és válaszsza meg erre a kiváló közjogi funkezióra a Habsburg-családnak azt a tagját, ki a háború alatt még jobban kiérdemelte a magyar nép rajongó szeretetét. (Igaz! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) De az elsöpréssel való fenyegetésre, erre a féktelenkedésre, erre a gyűlölködésre nem lehet elegendő ok az sem, hogy az ellenzéki pártok egyértelmüleg tiltakoztak gróf Tisza István megválasztása ellen, és kitörő helyesléssel együttérzéssel honorálták gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársunk, az egyik ellenzéki párt vezérének örökké emlékezetes megállapításait a politikai harezokbah többnyire korrupt és csaknem mindig durva eszközökkel győző ministerelnök úrról. Ha fájók voltak is azok a szavak, igaztalanok már azért sem lehettek, mert a mi mélyen tisztelt képviselőtársunk közvetlenül ezen megállapításai után részesült a legmagasabb királyi kitüntetésben; (Igaz! Ugy van ! balfelől.) de egyébként is, még sokkal kevésbbé fontos poziczióban is meggondolni kellett volna, hogy a t. ministerelnök személyének egyoldalú kultusza miatt nem lehet, nem szabad az összes ellenzéki pártokkal szemben ilyen inzultust követni el, (Igaz ! ügy van ! cu baloldalon.) amely pártok dinasztikus és hazafias magatartását önzetlenség tekintetében az összes hadviselő államok egyetlen politikai pártja sem múlhatja felül. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) !«M Avagy azért kivannak elsöpörni bennünket, mert nemzeti irányban előhaladásért küzdünk, mert az akarjuk, hogy legdrágább kincsünk, a magyar nyelv, a mi államnyelvünk a végrehajtó hatalom legfő intézményében, a közös hadseregnél is elfoglalja az őt megillető helyet ; avagy azért, amiért a népjogok kiterjesztéséért, a közszabadságokért, gazdasági téren megizmosodásunkért, a népjólétért küzdünk? És melyik az a többségi párt, mely ily fölényes, elbizakodott hangon beszél a magyar ellenzéki pártokról? Melyik az a többségi párt, amely újév reggelén, most, a világégés közepette, nem ismer előbbre való programmpontot, mint az ellenzék elsöprését? Majd megmondom. Ez a párt a többségi diktatúra jogát azon a jogezimen vindikálja magának, hogy 1910. év nyarán Magyarországon volt circa 5,000.000 teljeskoru férfilakos ; ezek közül a választói névjegyzékben felvéve volt 1,197.726 választó polgár ; ezek közül az általános választások alkalmával és a pótválasztásokon együttvéve leszavazott 807.636 választó ; és ebből az összes munkapárti jelöltek, a megválasztott képviselők, mint a kisebbségben 49