Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-710
30 v 10. országos ülés 1917 mávczius 3-án, szombaton. volt az, melynek makacsságán e tiszteletet érdemlő törekvés hajótörést szenvedett. (Elénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Makacssága és mulasztása annál nyilván valóbb, annál károsabb következményű, mertszámos alkalma lett volna épen a háború alatt tanúságot tenni arról, hogy a nemzetben megnyilatkozott erőt a nemzet jövendő] > érdekében akarja felhasználni. És itt jutottaméi beszédem azon részéhez, melynek tárgyát nagy ékesszólással és államférfiúi bölcseséggel és tudással már gróf Apponyi Albert tisztelt képviselőtársam kifejtette és melyben az önálló magyar hadsereg felállításának szükségességéről és lehetőségéről kívánok szólni. (Taps balfélől.) Mikor a háború kitört és a magyar nemzet csodás lelkesedéssel és áldozatkészséggel dobta be magát a háborús förgetegbe, ez a nép önmaga helyezte vissza ősi jogába a magyar nemzeti szint és nemzeti jelvényeket. A mozgósítás a magyar trikolór diadalútja volt. Nem volt, nem lehetett bátorsága senkinek, hogy a zászlók alá sereglő nemzetet a halni kész magyar büszkesége jelvényeitől megfoszsza. A katonabandák mindenütt csak magyar dalckat harsogtak. Sehol sem hallatszott a G-otterhalte. annál többször a Rákóczi-induló és a katonák ajkán a Kossuth-nóta. A magyar nyelv is hódított. A tisztek megtanultak magyarul beszélni a katonákkal és már-már — igaz, hogy sajnos, csak pár hétig — azt lehetett hinni, hogy az osztrák katonai szellem lesz az első, meg nem siratott halottjáé véres világfelfordulásnak. (Élénk, tetszés balról.) Es szentül hiszem, hogy ha a kormánynak lett volna füle a nemzet egyhangú óhajtásának meghallására és lett volna szive a változott közhangulat e nagy jelentőségének megérzésére, az a sz ellem, mely a magyar önállósági törekvéseket veszélyeseknek tartja, soha többé fel nem támadhatott volna. De a kormány nem tudott szakítani a shját múltjával és igy kiaknázatlanul hagyott egy oly erőforrást, melynek értékeire nemcsak nemzeti, hanem dinasztikus szempontból is igen nagy szükség lett volna. (Elénk tetszés balfélől.) Az a közhangulat, mely akkor ezek mögött a dinasztikus szempontból is igen értékes törekvések mögött majdnem egyhangú értelmüséggel állott, ma már, a háború harmadik évében, nem áll többé a kormány rendelkezésére. Elaltatásáról gondoskodott az uj erővel feltámadt osztrák katonai szellem, a kormány háborús politikája és a hosszú háború mindnyájunkat sújtó felsokasodott gyötrelmei. Az osztrák katonai szellem, miután a mozgósítás és fellelkesités sikere a magyar trikolór ideiglenes megtűrt lobogásaval biztosítva volt, hirtelen frontot változtatott. Munkába állott, hogy önmagát a. magyar nemzeti törekvések ellen megvédelmezze. Es e munkáját, a védelemnek ezt az ágát sikeresen el is végezte. (Tetszés balról.) A háború bebizonyította, hogy a katonát nem a szolgálatban eltöltött idő hosszúságával, hanem az egyéni tudás, a rátermettség, különösen a hazafias érzés, bátorság és kitartás mértékével kell mérni. Az osztrák katonai szellem e mértéket nem ismeri, legkevésbbé ismeri a hazafias érzés óriási értékét és jelentőségét. Pedig aki látta, mit jelent, a nemzeti büszkeség abban a nagy vetélkedésben, mely különböző véres harczmezőkön különböző nemzetek hős katonái között már évek óta folyik, és aki látta, mit ér el az a parancsnok, aki a szolgálati szabályzatban meghatározott vezényszó helyett, döntő pillanatban azt kiáltja oda katonáinak : »Fiuk, mutassuk meg, hogy magyarok vagyunk !«, az tudja, hogy a nemzeti érzést épen a hadi czélok érdekében nem elnyomni, .hanem a legmelegebben ápolni, erősíteni kell. (Taps balról.) Meg is teszik ezt a világ harcztereinek minden katonájával, csak ép a magyarral nem. A hős magyar katona számára nincs egyetlen magyar kitüntetés sem. A kitüntetés, melyet idegzete, nyugalma, Qete veszélyeztetésével, legtöbbször véTe hullásával szerzett, idegen, általa nem értett felírást visel. A közös hadseregben a magyar katonát német vezényszóval vezérlik a halálba. Azon szónoklatok legtöbbje, melylyel ujabb harczi erényekre buzdítják, idegen, általa meg nem értett nyelven hangzik el. A harcztéren csak egy nagy közösséget lát: semmi jelét annak, hogy ő egy külön állami szervezetnek egyenjogú tagja. Sőt az a bánásmód, melyben épen magyar mivolta következtében része van, az ellenkezőről győzi meg.' Nem szándékozom azon adatokat, melyekkel ez állításaimat esetenként is igazolhatnám, itt előterjeszteni, de hogy e mindnyájunk által jól tudott és az általam felsorolt tények egyike sem alkalmas a hazafias érzés erősítésére, a benne rejlő erőnek a hadi czélok érdekében való kiaknázására, azt hiszem, felesleges bizonyítanom. De tovább megyek. E tekintetben épen a háború alatt nemcsak a közös hadseregben, hanem a honvédségnél is határozott visszaesés mutatkozik, (ügy van! balról.) Ma már nemcsak a hadsereg-főparancsnoksági és a hadseregparancsnoksági, nemcsak a hadseregcsoport- és hadtestparancsnoksági parancsok, hanem a honvédhadosztály-parancsok is német nyelven jelennek meg. (ügy van! baljelól.) Azok a magyar feliratok, amelyeket a honvédhadosztályok vonalain, szekerein, honvédparancsnokságok állomáshelyén a hosszú háború leforgása alatt a magyar honvédségnél megtűrtek, az 1916. év őszétől fogva egyszerre németté változtak át és ugy látszik, örök időkre eltűntek. (Mozgás és felkiáltások balfélől : Hallatlan! A magyar tábori -postákat is eltörölték I A honvédeknek német bélyegzőjük van !) Mit jelent ez a rettentően tragikus csalódás annak a magyar népnek lelkében, amely azzal a hittel s azzal a szent reménységgel vonult hadba, hogy az ellenséggel harczolván, hazája önállóságát vereksziki ' l . Nem feltételül szabta ezt, de feltétlenül hitte, hogy vére hullásával évszázados nemzeti törekvéseink vetését öntözi. Ezért és nem másért díszítette magát a magyar katona hadbavonulásakor a magyar nemzet
