Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-721

35Ö Hl. országos ütés lölf márczms '24-én, szombaton. Egy kis visszapillantást kell vetnem, hogy a t. ház megérthesse és megláthassa, hogy tulaj don­képen miről van hát Horvátországban szó. Nem leszek hosszadalmas és nem. fogok részletezni. Annak idején az 1911. és 1912. évi költségvetési és indemnitási viták során épen a függetlenségi és 48-as pártnak megtisztelő megbízásából elég részletesen megindokoltam álláspontunkat, amely beszédeimnek kapcsán kezdettől fogva a törté­nelmi események folyamán vezettem le meghatá­rozott államjogi viszonyunkat. Nem akarok tehát ezek ismétlésébe bocsátkozni., hanem csak néhány jelenséget hozok fel, amelyekből a t. ház meg fogja érteni, hogy tulaj dónké j)en mi körül forog ma a kérdés Horvátországban. Egyelőre a közepénél kezdem és pedig az 1848-iki eseményeknél. Az akkori horvát tarto­mánygyülés, mert akkor ez volt a czime, egy határozatot hozott, amelyben kijelentette, hogy fen­tartja magának a jogot, hogy megcsinálja a nagy délszláv államot, amelybe fog tartozni : Krajna, Karinthia, Isztria, Gorizia vagyis Görz, továbbá a dalmát szigetek és az akkor még török uralom alatti Bosznia-Herczegovina stb. A nagy illyr mozgalmak hatása alatt ez volt az az álomkép, az az utópia, amelyről a horvátok általában álmodoztak. Jól tudjuk, hogy akkor, 1848-ban, — erről sokat beszéltünk már — abban maradt ez a mozgalom. A horvátok a remélt jutalmat nem kapták meg és mint egy egykorú bonmot mondotta : »a horvátok megjutalmaztattak azzal, mikép a magyarok meglakoltattak«, vagyis a horvátok megkapták a jutalmat abban, hogy ben­nünket levertek. Ezt, t. ház, a dolog magva, illetőleg innen származtak ezek a szeparatisztikus törekvések, amelyek ma a trializmusban nyilvánulnak meg. Ez a kérdés azonban épen az 1868-iki megegyezést megelőzőleg teljesen és véglegesen kiküszöbölte­tett. Én most csak az eredményeket kivánom konstatálni : Az 1868-iki törvény, amely önmagát alaptörvénynek és pediglen egyezményes alaptör­vénynek nevezi ; olyan alaptörvénynek, amely közös megegyezéssel hozatott létre és a 70. §. sze­rint közös megegyezés nélkül meg sem változtat­ható, épen ezekre az alapvető közjogi kérdésekre nézve teljes világot vetett és közös megegyezéssel, alapvető egyezménynyel küszöbölte ki egyszers­minden korra azokat a félreértéseket, amelyek az 1848. évi határozatból keletkezhettek, avagy pedig messzebbre visszamenőleg azokat a félreértéseket, amelyek — hiszen mogmondhatjuk egész nyíltan a véleményünket — történelmi hamisitások révén kerültek bele a horvát történelembe. Czélzok ezzel az 1527 január 1-i állítólagos királyválasztásra és különösen az 1712. évi állítólagos u. n. horvát pragmatika szankezióra. Már itt látjuk, hogy aki az 1868-iki egyez­mény! törvény után még az 1527-iki önálló király­választási jogról és az 1712-ik évi állítólagos prag­matika szankczióról mer beszélni, az minden lehet, csak nem az 1868-iki kiegyezésnek híve és így nem unionista, ennek a szónak nemesebb es tiszta értelmét véve alapul. (Ugy van! baljelöl.) Mit láttunk az 1868-iki törvény keletkezése után? Ezt is már részletesen elmondottam, most csak legyen szabad azt a megjegyezést tennem, ille­tőleg megismételnem egyszer nyilvánított állításo­mat, hogy 1868 óta nem azt a testvéries kibékü­lést találjuk a horvátok részéről, amelyet joggal elvárhattunk volna, hanem látjuk, hogy részben unionista álarcz alatt és az. autonómia czégére alatt, de formálisan államellenes -orgiákat ülnek. Kezdte ezt a dolgot 1884-ben Staresevics ur, aki akkor egy feliratot proponált a horvát tartomány­gyűlésnek, amelyben ugyan még a trializmus gon­dolata nem volt benn, de már látjuk benne azokat az alapvető közjogi elveket és történelmi hamisí­tásokat, amelyek az 1868-iki törvénynyel ugyan kiküszöböltettek, de amelyeket ők az 1868-iki tör­vényt nem létezőnek tekintvén, abba egyszerűen felvettek. 1894-ben történt a horvát j ogpártnak, a prava­soknak első olyan megnyilatkozása, amely már magában foglalta a trializmus gondolatát. Azt hiszem, hogy a t. ház a mai nagy időben elengedi nekem, hogy részletesen foglalkozzam itt azzal, hogy a magyar államiság szempontjából és a ma­gyar közjog ellenére micsoda óriási veszélyeket rejt magában egy trializmus és azt hiszem a t. ház minden tagja egyöntetűen meg van győződve arról, hogy ez talán végzetes nemzeti szerencsét­lenségünket jelentené. Különben egyizben gróf Khuen-Héderváry Károly mint ministerelnök állí­totta és bizonyította, hogy ez olyan szerencsétlen gondolat, amelyhez semmi szín alatt sem járul­hatna hozzá egyetlenje horvát sem. Mondom tehát, sem az egyiknek, sem a másiknak nem állna érde­kében ezt az államformát behozni, azonban jól tudjuk, hogy a t. horvát testvéreknek nem is az a czéljuk, hogy velünk, egy nem tudom milyen trialista közösségben éljenek, hanem ez csak egy ujabbi lépcsőfok lenne a teljes elszakadáshoz és az illyr mozgalmak hatása alatt keletkezett dél­szláv államok megvalósulásához, vagyis a teljesen önálló és független berendezkedéshez. Megtörtént azután az a bizonyos tersatói talál­kozás, az u. n. tersatói összeesküvés, ahol Horvát­országnak jobb elemei, mondjuk tehetségesebbjei, politikai kapaczitásai összejöttek és szigorú bizal­masságot fogadva egymásnak, megállapították a közjogi kérdésekben tanúsítandó magatartásuk­nak egész programmját. Méltóztatnak emlékezni, hogy akkor, 1909-ben csodás jelenségek merültek fel. Aerenthal külügyminister ur volt az a szeren­csés ember, akiben akkor — miért, miért nem, az annekszióval kapcsolatban, vagy nem, ma sem látom őszintén szólva tisztán.— de ő benne termett meg az a gondolat ismét a régi, régi módszert applikálva, t. i. hogy a magyarokat a horvátok ellen és fordítva kijátszsza, őbenne érlelődött meg a szerencsétlen gondolat, hogy a trialisztikus pro­pagandát felülről istápolni kell. Akkor történt meg, hogy a Reichspost czimü bécsi újság és körű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom