Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.
Ülésnapok - 1910-719
306 7l9. országos ülés l$l7 márczius 22-én, csütörtökön. gyár nem fogja befogadni ? Külföldön minden országban, különösen Németországban nagy előmunkálatok folynak arra nézve, hogy hogyan tudják ezt a harcztérről hazaözönlő emberanyagot elhelyezni és hogyan tudják a munkanélküliség rémét, amely megrázkódtatná az egész világot, leküzdeni. Nálunk nem látunk semmiféle intézkedést. Arányba állítva az élet drágaságát és a kereset silányságát, elmondhatjuk, hogy Magyarországon a munkásnép kevesebbet keres, mint bánrely más állam ipari munkássága, de viszont az élete drágább, mint más országokban. A magyar munkás több órát dolgozik, mint más, kevesebbet keres, mint más és az élete drágább, mint másé. Ennek sem szabad igy maradnia, mert káros következményei volnának közéletünkre nézve s magával hozhatná a társadalmi béke megzavarását. Vannak nemzetközi egyezményeink a munkásvédelemről, a gyermekmunka védelméről, a női munka védelméről. Ezek az egyezmények Magyarországon mind fel vannak függesztve. Nemzetközi szerződéseket kötöttünk, hogy bizonyos korhatáron alul gyermeket nem engedünk be a gyárba, hogy nem engedjük meg a nők éjjeli munkáját a gyárban és most a municziós gyárakban és mindenféle más üzemekben dolgoznak fiatal, serdületlen gyermekek, leányok és dolgoznak éjszakákon át nők. S amig a szülők a faluban távol vannak, a gyermekek a városban belekerülnek az erkölcstelenség forgatagába. Az állam gondoskodását ki kellene hogy terjeszsze a fiatalkorú munkásokra s' különösen a leányok erkölcseit kellene őrködő figyelemmel kisérnie, megmenteni őket azoktól a nagy veszedelmektől, amelyek őket a városban fenyegetik. Jaj annak a falunak, amelybe visszakerülnek ezek a leányok és fiatal munkások, akiket elrontott a város. Eddig mindenféle erkölcsi mételytől az egészséges falvak regenerálták újból és újból a nemzedékeket. Most a nagyváros és az ipari élet veszélyezteti a perifériákat és mint hogyha egy nagy tűzokádó vulkán volna, elárasztja azokat az erkölcstelenség lávájával. (Ugy van! a baloldalon.) A munkások életkora úgyis mindig rövidebb, mint azoké, akik nem végeznek fizikai munkát és az u. n. nehéz iparokban nekünk mindent el kell követnünk, hogy a munkások egészségügyét megoldjuk. En nem abban találom a szocziális kérdés megoldását, hogy 30, 40 vagy 100 esztendővel elkésett frázisokkal akarjuk a szocziálpolitikai haladás ügyét eltemetni, hanem abban látom, hogy a munkást emberré tegyük, adjunk neki módot arra, hogy a maga sorsának intézésébe beleszóljon, hogy a munkásvédelem segitségével javíthassa a maga munkafeltételeit, a maga műhelyviszonyait, a maga lakásviszonyait, hogy biztositás utján meg legyen védve az ipari élet minden csapása ellen. Miután azonban én ezt az államkormány részéről nem látom és ilyen intézkedéseket nem tapasztalok, azért a legnagyobb bizalmatlansággal vagyok iránta. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ha azonban a munkás védelem terén a jövőben is igy fognak eljárni, akkor ez meg fogja magát bőszülni. Hiszen elég ma látni azoknak a munkásanyáknak a küzdelmét az élelmiszeres boltok előtt, mert kénytelenek mindennap 3—4 üzem előtt külön-külön egy félórát és egy órát ácsorogni azért, hogy az élelmiszereket beteg, siró gyermekeiknek hazavihessék. Ezt pedig mindennek lehet nevezni, csak bölcseségnek, előrelátásnak és a nép iránti jóindulatnak nem. Méltóztassék deczentralizálni minden élelmiszerkereskedést. A város ennek ép az ellenkezőjét csinálja, kevesbiti a boltokat, ugy hogy még nagyobb tömegek fognak az egyes üzletek előtt állani és még hosszabb ideig fognak várakozni. Pedig ezek a tömegek a legalkalmasabb terrénum mindenféle, sokszor jogos izgatásra ; s ezek az ácsorgó tömegek hordozzák a járványos betegségeket, mert ott összekerülnek olyan emberek, akiknek családjában ragadós betegségek vannak, hiszen nincsen cselédjük, akiket elküldhetnének, hanem maguknak kell menniök s igy azután folyton terjed a járvány. Emellett roppant nagy gazdasági értékek mennek veszendőbe azáltal, hogy e munkásasszonyok hétről-hétre hosszú időt töltenek az élelmiszerboltok előtt. Ezen segíteni lehetne, az élelmiszerkiosztó helyek deczentralizálásával. Ds a falu népének is sokat kell szenvednie. Nem szabad ellentétet támasztani a falu és a város népe között, fogyasztó és termelő között. ; Az egész népet mint egy szerves egészet kell felfogni és minden képviselőnek kötelessége, hogy falunak és városnak egyformán igazságosan képviselje az érdekeit. A falvak országa a tulajdonképeni Magyarország. Erős, egészséges falvak erős, egészséges nemzetet jelentenek. A falvak becsületes légköre és munkája az ország legnagyobb erőssége. Addig, ameddig erős és elégedett falusi népünk lesz, melynek vére és erkölcse tiszta, munkája és szorgalma példás világszerte, hazánk sorsa fölött nem kell aggódnunk. De a világháború nagy molochja épen a falvakat támadja meg, a halál kaszája ott vágja a legnagyobb rendeket. Ezért pótolni kell az ott beállt hiányokat azzal, hogy az ifjú falusi nemzedék testi és erkölcsi gondozására az eddiginél nagyobb figyelmet fordítunk. Iskola, templom, orvos, közigazgatás fogjanak össze, hogy a falvak ifjúsága méltóan pótolja a világháborúban elveszetteket. Sajnos, az újságok, a színházak, mindenféle röpiratok, tudományosnak nevezett tudománytalan munkák ma már a falvakban is megmételyezik a családi erkölcsöt. Gróf Teleki Pál képviselő ur a múltkor szakszerű, mély szocziális tudástól és nagy faji szeretettől áthatott beszédet mondott itt a magyar faj megmentéséről, hanem a kormány részéről egy szóval sem feleltek rá. Mikor az ellenzék padjairól ily figyelemreméltó beszéd hangzik el a jövő nemzedékről, azt szóra sem érdemesitik. De én e beszédben egy igen fontos dolgot nélkülztem. A képviselő
