Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-719

fíS. országos ülés W17 Ur kimerítette az. összes kulturális, gazdasági és szocziális vonatkozásokat, de egyről megfeledkezett, nem tudom tudatosan, vagy öntudatlanul-e : t. i. arról, hogy magyar faji politikát nem leket másként csinálni, mint erkölcsi alapon. (ügy van! bálfelől.) Adótörvényekkel, hokni fizetésrendezésekkel nem lehet a régi becsületes keresztény családi életet visszaállítani. Ahhoz szükséges, hogy a valláserkölcsi érzés erős legyen a népben. Mert hiába mondom e családnak, hogy a negyedik és ötödik gyerek után elengedik az adóját, vagy hogy bizonyos számú gyerek után 200 koronával több fizetést, vagy több nyugdijat kap, ha azt nem mondom, hogy minden olyan cselekedet bün, mely mesterséges beavatkozás az Isten teremtő munkájába. Ha a magyar nép azért nem kerüli a bűnt, mert az bün, akkor ilyenféle mesterséges szocziális intézkedésekkel nem lehet megmenteni. Azért felhívom a t. kormányt, hogy segítse munkájában mindazon tényezőket, melyek alkalmasak arra, hogy a nép valláserkölcsi érzését erősítsék. Aki a népesedési és a faji politikát akarja szolgálni, nem szolgálhatja jobban, mintha keresztény erkölcsi alapon szolgálja. És akik a faji politikáról annyit szavalnak, menjenek ki a nép közé, és ott is hirdessék azon eszméiket, de ne felejtsék el a legfontosabbat, a valláserkölcsi kötelességek hangoztatását. S itt egy más kérdésre is ráterelem a t. ház figyelmét, egy nagyon elhanyagolt terrénumra: az iskolából kikerült, de még a kaszárnyába be nem került ifjúság ügyére. Mikor az a fiu az iskolából kikerül, már nem gyermek többé, nem áll semmiféle függelem és fegyelem alatt, a nagyok azonban még nem fogadják be, mert még gyermeknek tekintik. Hajmeresztő dolgokat hallunk városban és faluban egyaránt ez ifjúságnak a háború folyamán való erkölcsi zülléséről. Ezek a fiuk most olyan keresethez jutnak, aminőhöz különben nem juthattak volna s ezért őket féken tartani a szülői fegyelem már nem elég erős. Ezen segíteni, ez ifjak jó erkölcseit, tisztességét biztosítani, államnak, egyháznak, társadalomnak egyforma érdeke. Mi minden erre irányuló intézkedést a leghathatósabban fogunk támogatni. De itt sem elegendő, ha megtanítjuk azt a fiút a katonai gyakorlatokra és fordulatokra, ha egyúttal a keresztény nemzeti szempontból való erkölcsi nevelésre nem fordítunk figyelmet; mert csak akkor lesznek ezek az államnak hű és használható polgárai. S ha felnevelj üli e nemzedéket, el fognak múlni azon idők, amikor azt mondották : nincs szükség uj középosztályra. Akkor a magyar nép alsóbb rétegeiből, a faj magyarságból és az itt élő többi hű néppek parasztgunyhóiból, iparoscsaládaiból és a gyári munkások otthonaiból fog az uj középosztály kikerülni. Mert az ma már anakronizmusszámba menő tétel, hogy vannak ebben az országban és ebben a teremben is emberek, akik vindikálják maguknak azt, hogy ők az isteni gondviselés egyedül kiválaszniárczius 22-én, csütörtökön. ' 307 tott eszközei, mint pl. a ministerelnok, aki egyedül tudja ezt az országot boldoggá tenni és aki nélkül nemzeti katasztrófa és, szerencsétlenség következnék be. Sem ilyen egyén nincs ma, tapasztalásom szerint, a kormányelnöki székben, de nincsenek ilyen klikkek sem, amelyeket az isteni gondviselés azzal bízott meg, hogy monopolizálják az állam hatalmát. (Igaz ! JJgy van ! a baloldalon.) Nem lehet más tekintély az államban a népek előtt, mint az, amit Isten adott. Az pedig nem nyugodhatik a bankok Wertheim-szekrényein, hanem csak a tiszta erkölcs alapján. (Igaz ! Vgy van ! abaloldalon.) Azért a mi felfogásunk szerint annak a gondolkozásnak kell érvényesülni, hogy az állam az egész nép. Az állam jogaiból, támogatásából, gondoskodásából nem szabad kizárni egyetlenegy réteget sem. Már pedig ma a munkásságnak, amely tekintélyes kontingensét teszi e világháborúban a küzdőknek, egyetlen képviselője sem ül ebben a házban. Ez tarthatatlan dolog. Én azt az embert, aki megakadályozza az országot abban, hogy igazi demokratikus népképviseleti rendszer alapján álló alkotmányosságot inauguráljon, azt az osztályharcz legdurvább és legvadabb agitátorának tartom. Nem azok az igazi demagógok és nem azok a legveszedelmesebb képviselői az osztályhareznak, akik alulról törnek felfelé, hanem azok, akik ugy, mint pl. Zelénski Róbert a főrendiházban és Tisza István itt a képviselőházban, minden haladással, minden előretörő lépéssel szembeszállanak és a demokratikus követelésekre egy rideg, kegyetlen nemmel feleinek. (Igaz ! JJgy van ! a baloldalon.) Nem, t. képviselőház, a haladó élet óramutatójába nem lehet belecsimpaszkodni senkinek, Tisza Istvánnak sem. És aki azt hiszi magáról, hogy egymagában elég erős arra, hogy a demokratikus világáramlattal szemben, amely ime, még Oroszországban is érvényesül, képes Magyarországon egy mesterségesen összetákolt párthatalom abszolutizmusával megállítani az idők haladását, az keservesen fog csalódni. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Békében is veszedelmes az ilyen politika, amely osztályérdekből osztályokat zár ki a jogokból és nem egyenjogúsítja az egész népet. De kétszercsen hibás és kétszeresen veszedelmes háborúban a népérdekeknek ilyen frivol kijátszása és megsértése. Mikor a kisemberek milliói védik az országot, akkor merénylet a nemzet egysége, merénylet azok ellen a népmilliók ellen, akik királyért és hazáért oly hűségesen adták oda vérüket, hogy velük szemben bizalmatlansággal viseltessenek. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Nagyon szépen mondotta a német birodalmi kanczellár, hogy jaj annak az államférfinak, aki ennek a világháborúnak a tanulságait nem vonja le. Ehhez az örökszép mondáshoz, amely a szabadságért, jogért és alkotmányért küzdő népeknek milliószor és milliószor czitált jelszava lesz még a következő évtizedekben is, azt fűzöm hozzá, hogy jaj annak az országnak, amelynek kisemberei . 3 9*