Képviselőházi napló, 1910. XXXV. kötet • 1917. márczius 3–április 12.

Ülésnapok - 1910-710

710. országos ülés 1917 m árczius 3-án, szombaton. 13 nelmi időket, láthattuk, hogy majdnem szemünk láttára született meg az Egyesült-Államok nagy nemzete, (Igaz! Ugy van!) amely egyesíti magában az első puritán kivándorlók elemeit, a későbbi európai kivándorlóknak minden más kvalitásaival, amely nemzet ma egészen más, mint az angol; amely nem is akarná, hogy őt angolnak nevezzék, mert magát az EgyesültÁllamok nemzetének tekinti. Vagy nem látjuk-e, hogy Dél-Amerikában az a spanyol, aki odaköltözött, keveredett az ottani népekkel, egészen más nemzetet formált, mint az anyanemzet, amelyből kiszivárgott és elszakadt? És magukban az angol kolóniákban nem veszszük-e észre, hogy uj nemzetek fejlődtek ? Hiszen a legnagyobb angol államférfiaknak az utolsó időben a legnagyobb jDroblémája az volt, hogy a differencziálódás e proczesszusát meg nem akasztva mégis az angol birodalom egységét fentarthassák. E proczesszust tehát ők maguk is ismerik és nem is tagadják. De nem is örökéletüek a nemzetek. Az egyik nemzet gyarapszik és erősödik, olyanok a kvalitásai, olyanok a tulajdonságai, amelyeknek kifejlődése rendjén a nemzet terjed, terjeszkedik és erősödik; más nemzetek elvénülnek, elhalnak, beleolvadnak mint értéktelen variácziók, amelyek idejüket multák. Mindebből tehát az következik, t. ház, hogy az önálló létre az emberi haladás törvényei nem adnak ily jogezimet, mint Wilson ur és az entente. Az önálló léthez a természetben csak egy jogezim van: az életképesség, (Igaz! Ugy van!) És amig föl nem találják azt a módszert, melynek segélyével az arratermettnek, az életrevalóbbnak a pálma biztositható volna az élet küzdelmében, addig hiába lesz minden fáradozás az örök béke iránt és hiába lesznek azok a fáradozások is, amelyeket most is tesznek, mert ez a béke csak egy bilincs lesz a haladás karján, mely annál biztosabban, annál gyorsabban és annál nagyobb háborús konvulziók rendjén fog széjjeltörni, mentül keményebbé kovácsolták azt a bilincset tervezői. (Igaz'! Ugy van!) Xem az örök béke, hanem a haladás szempontja kell hogy a nemzeti viszonylatok megállapításánál a főszempont legyen. És ha van ebben az emberi önrendelkezési képességre, az embernek a természet és a társadalom törvényei felett gyakorolt uralmára látszólag elszomorító jelenségben egy momentum, mely azt mégis vigasztalóvá teszi, az nem ott keresendő, hol a haladást megakasztani, egy formula béklyóiba verni akarjuk, hanem ott kell azt keresni, hol a kis népek, kik talán a legkiválóbb kvalitásokkal birnak, de a nagyok által elnyomatva védelemre szorulnak, egymással tömörülve, egymással szövetkezve, egymással niagasabbrendü államot alkotva az elnyomatás ellen védekeznek. De erre nem kell ujabb formula, ezt feltalálta a történelem, ez megvan, ez élő valóság. Ezt a feladatot mi teljesítjük: Ausztria ós Magyarország és elsősorban Magyarország. Azt mondta egy angol államférfiú, lord Salisbury, hogy a nagy államok mind nagyobbak lesznek, a kis államok mind kisebbekké. És ebben van bizonyos igazság. Mert liiszen a technika fejlődésével a mai kulturállapotok mellett ezen túlerős nemzetek a békés hódítás eszközeivel mind messzebb és messzebb terjednek és mind nehezebbé válik a kis nemzetek önálló léte és annál inkább rászorulnak ezek arra, hogy egyesüljenek, tömörüljenek, keressék a védelmet, a túlnyomó és ekszpanziv nemzetek életével szemben. Ha van Európában egy államalakulat, mely ezen történelmi hivatásnak teljesítésére hivatva van, ugy ez Ausztria és Magyarország. Mert ha Európának ezen pontján, ahol mi élünk, hol a kis nemzetek egész raja ütött tanyát, két hatalmas nemzet, a német és az orosz nemzet szomszédságában, nem léteznék ez az államalakulat, igen rövid időn belül azok a kis népek, amelyek ma független államokat alkotnak, vagy oroszokká, vagy németekké válnának. Ha a monarchia felbomlana 11—12 kis államocskára, lehetetlen geográfiai határokkal, a gazdasági függetlenség lehetőségének teljes hiányával, hiányával mindazon erkölcsi és anyagi erőforrásoknak, melyek nélkül önálló nemzetek fenn nem állhatnak, (Igaz! Ugy van!) akkor rövid idő alatt túlnyomó többsége ezeknek a népeknek a békés hódítás eszközeivel oroszszá válna ós ez ellen nem védené meg őket Wilson urnak békeformulája, mert a bevándorlók csak egy szavazással dönthetnének afölött, hogy mikor csatlakozzanak az orosz hatalomhoz. Ausztria és Magyarország, hogy igy fejezzem ki magamat, nem egyéb, mint a kis nemzetek vétója a nagyokkal szemben — és ebben rejlik bizonyos gyengesége is —, mert összetartja a külső nyomás. De hiányzanak belőle látszólag azok a pozitív erők, amelyek nélkül egy nagy és erős államalakulat fenn nem állhat. A monarchia kulturproblémája abban áll, hogy képes lesz-e és ezt eddig nem kellően teljesítette, hogy ebbe a negatív összetartásba egy oly pozitív lelket öntsön, oly pozitív, férfias lelket, mely az összes népeknek a békében is közös czélokat tüz ki ós amely ezen közös czélok iránt lelkesíteni, azok felé vinni is képes ezeket a népeket. De erre két dolog szükséges. Az első az, hogy erősítsük és támogassuk elsősorban a monarchiának és Magyarországnak azon faktorait, melyekben ezen erős, pozitív lélek él, (Helyeslés.) erősítsük azokat, kik a háborúban tanúbizonyságát adták annak, hogy hátsógondolat nélkül azonosítják magukat a monarchiával és az ország történelmi hivatásával, (Taps a bal- és a szélsőMloldalon.) kik predesztinálva vannak geográfiai fekvésük által, kik predesztinálva vannak egész történelmük által arra, hogy a mon-